Újra

Elkezdtem újra Veszprémbe járni egy masszázsra. Már jártam oda pár éve, és akkor használt. Kell valamit tenni a gerincemmel, mert ez így nem állapot. M. visz oda és hoz haza. Busszal nem tudnám megtenni az utat. Volt amikor meg tudtam csinálni, de az az idő már elmúlt, a jelen mást diktál, egy sokkal lassúbbat, visszafogottabbat. Kevesebb a lépéseim száma a régebbi önmagamhoz képest. Pedig vágyom rá, de már nem megy, csak a remény él bennem, hogy egyszer újra sikerül.

Gondolkoztam sokat, hogy belevágjak-e újra. Aztán az egészségem miatt igent mondtam magamnak. Pénzt, időt és fáradságot szánok rá. Mind a három jó helyen lesz. Nálam, bennem, az egészségemben. Szükségem van rá, gondolni kell magamra. Ez nem önzés, hanem az élet természetes velejárója. Remélem, hogy a hasznomra válik. Hinni, bízni kell, különben nem megyünk semmire sem. 

Fel kell ismerni, és tárt karokkal el kell fogadni mindazt, amit kaphatunk, amit az életünk lehetőségként elénk tesz, a javunkra szolgál, és megadatik nekünk. Mert ez sohasem kevés, csak tudni kell élni  vele. 

Állok

 

az ablak előtt, és nézem az autókat. Egyet várok tulajdonképpen, aminek a tulajdonosa megígérte, hogy  délután 5 után jön értem. A várakozás nem egy semmit sem adó dolog az ember életében. Benne van sok érzelem, emlék, remény, elképzelés a jövőt illetően, mely még nem tudjuk hogy végződik, de az eddigi tapasztalatokból már vannak sejtéseink. 
A fák takarják az ablak előtti utat, de azért láthatom a kék autót, mely végül feltűnik, és én várom a csengetést. Visszahúzom a függönyt. Itt van, megjött, akit vártam. 

Átöltözöm, indulunk. Jön a kimozdulás a falak közül, melyek olyan régóta fogva tartanak, hogy már nem is emlékszem milyen nélkülük élni. Ha már átlépem a küszöböt, akkor egy mély levegőt és bátorságot véve átlépek egyúttal egy országhatárt is. 

Beszéd és írás

Mióta M. át tud jönni a határon, van részem kimondott szavakban.  Itt van 2-3 napig, és beszélgetünk. Mikor először jött hosszú idő után, nehezen indult be részemről a beszélgetés. Elszoktam tőle.

Mennyit kellett valaha a gyerekekkel beszélgetnem. Mindig gondolkoznom kellett, hogy mit, hogyan mondjak - mert a gyerekekre hatnak a szavaink, még ha nem is úgy tűnik - , és ki tudja, hogy mire fognak emlékezni még felnőtt korukban is. A jóra is, a rosszra is, tehát megfontoltnak kellett lennem közöttük.

Egyszer kaptam, örököltem egy másik csoportból néhány főt, sok volt a sérelem bennünk. Keserű hangulatban kaptam meg őket. Beszélgettem velük, elmondhatták mi van a lelkükben. Kinyomtattam idézeteket a bajaik orvoslására. Tehát voltak részemről írott szavak is. Talán megőrizték őket. Mindig is vonzódtam a leírt szavakhoz. Az olvasás és írás hozzám közel álló dolgok. Közelebb állnak hozzám, mint a beszélgetések.

Van úgy, hogy leülök a számítógép elé, és azt sem tudom miről fogok írni, nincs nagy választék, de írhatnékom van. Aztán jöttek és jönnek újra a sorok, ha önismétlések is már. Ez van! 

Mert miről is szoktam írni? Reggelekről, estékről, kávéról, gyertyákról, csészékről, bögrékről, virágokról, esőről, napfényről, napjaimról, adventről, karácsonyról, évszakokról, időjárásról, lelki dolgokról, örömökről, egyedüllétről, blogról, emlékekről..., ez utóbbiról egyre többet. Korral jár bizonyára. A szavak néha változnak, ha a téma ugyanaz is marad, mert ez vagyok én, ez az én blogom. Ezt tudom örömmel adni nektek és magamnak.  Fogadjátok tőlem, szeretettel adom! :)

( A kép a volt munkahelyemen készült.)

Oltás és nyár

Kedden kaptam egy telefonhívást, hogy július 2. helyett már június 11-én, azaz ma megkapom a második oltást. Jó hírként vettem. Április 9-én volt az első. Mégsem telt el annyi idő a kettő között, mintha az eredeti időpont maradt volna.

Taxival mentem,  gyorsan végeztem, mindössze 10 perc kellett hozzá a nyomtatvány kitöltésével együtt. Ezen is túl vagyok. Inni fogok sokat, és ma már csak pihenek a teregetésen kívül. Mos éppen a mosógépem.

Itt a június, itt vannak a pipacsok a harsogó pirosságukkal, szemeket vonzó szépségükkel, a zöldből kivirító létükkel. 

Amilyen hideg volt a május, olyan meleg lett ez a hónap, még ha nem is így kezdődött. Májusban még fűtöttek, kellett a meleg kabát, a pulóver, este TV nézéshez a pléd, és mennyit esett az eső. Minden megváltozott, ez már nyár a magával ragadó színeivel együtt. Előkerültek a nyári ruhák, a szandálok, lengébben öltözünk. Bár nem megyek gyakran ki, akkor is inkább árnyékban vagyok. Fő az óvatosság! Állítólag jön egy kb. 5 C lehűlés hétvégén. Ha egy napig tart, én annak is örülök majd.

Csak ne legyen sokáig ennél melegebb, azt már nehezen bírom. Minden évben végigkínlódom a hőséget. Pedig lesz, mindig is volt, majdcsak túléljük.

Ennyit az időjárásjelentésről, mint örök témáról, mely szinte minden nap meghatározza a hangulatunkat, közérzetünket, jelen van életünk sokszor alig változó óráiban, napjaiban. Nem lehet nem tudomást venni róla.

Olyan

jó virágot kapni. 

Megkérdeztem, hogy miért kaptam. Válasz: Semmilyen alkalom nincs, de hoztam neked, mert megérdemled.

Mindig jólesik, ha gondolnak ránk, és azt valamilyen figyelmességgel ki is fejezik. Felvidítja az embert, hálás érte és megköszöni.

Én  is megköszöntem ezt az önbizalmat növelő virágot. Hogy miért növeli az önbizalmam? Mert valaki azt mondta, hogy megérdemlem, és ez nem kevés.

Kicsi üvegben kis virág

Mikor az ibolyáról hoztam néhány sort, akkor azt írtam, hogy nem szakítok le virágot, hanem inkább gyönyörködöm bennük természetes közegükben. Vannak mégis kivételek, a százszorszép is ilyen. Csak pár szálat szedek le az utcán, de szükségem van rájuk a lakásban. Olyan szépek és egyszerűek. Van egy kicsi üvegem arra célra, hogy abba tegyem őket. 
Szinte virágmezők vannak a fűben. Egészen addig tudom csinálni a virágszedést, míg a lakótelepen nincs fűnyírás, mert akkor eltűnnek a fűvel együtt. 
Azonban hamarosan újra virágoznak, mert nagyon kitartóak, és felkészültek arra, hogy önmagukat adhassák, ha csak egy kis időre is, de díszítsék a lakást apró szirmaikkal, sárgán aranyló közepükkel azokon a napokon, melyeken képesek rá, mikor még élnek az én kis üvegemben.
Mikor átmentem anyuhoz mindig szedtem neki ezekből a kis virágokból, és neki is volt egy kis pohara - egy régi, aranyszélű mokkáspohár -, amibe beletette. Látszott rajta, hogy tényleg örült nekik, pedig nem sok dolognak tudott. Kerestem is mindig, hogy mégis minek tud.
Ha valamire rájöttem, megtettem neki. Nekem is jó volt látni azt a kis örömöt, ha végül sikerült. Találkozott az öröm az örömmel, és ez olyan jó volt nekem. Tudtam adni valamit, ami jó volt mindkettőnknek, legyen akár az egy egyszerű kis virág is, mely végre mosolyt tudott csalni az én anyukám arcára.

Új

Hétfő reggel van, a Nap süt, besüt az ablakon is. Egy új hét kezdődik minden ígéretével, és én bár tudom, hogy olyan lesz, mint a többi, mégis várok rá. Itt van mellettem egy kávé, egy kis csoki, a naptár, melyen áthajtottam egy lapot, hogy ezzel is jelezzem a változást.

Holnap átlépünk a júniusba, ez már a nyár közeledte. Elmúlik a tavasz, ez is valami új érzés számunkra, amely már annyiszor megadatott, megszoktuk, hogy velünk van, de még jön, még mindig jön újra egy friss kezdet. Egy új hónap kezdődik holnap, és vele együtt majd az új évszak is. Elmúlás és elindulás szorosan egymás mellett. Ha az egyik véget ér, kezdődik a másik. Olyan mint egy lánc, egymás mellett a napok, hetek, hónapok összefonódó sorozata, melyet a jó utáni vágyakozással viselünk magukon.

Csupa indulás jön, csupa remény és a hála, hogy mindez megadatik, hogy még vagyunk, hogy még élünk. Mekkora öröm és kincs, ha így éljük meg! Vigyázzunk magunkra és másokra is ebben a járványos időben! Olyan törékeny az élet.

Még vannak kezdetek és remények, melyek előttünk állnak. Ez a szép a létben: ígéretek, örömök, változások, vágyak, felfedezések, az évszakok megélése, virágok, fák, napsütés, friss, földeket átitató esők, habos felhők, könyvek, versek, internet, emberek jelenléte, mégha nem is szoros közelségben ebben a covidos időszakban, de vannak. 

Vegyünk részt benne, ne hagyjuk ki a számunkra megadatott lehetőségeket, a biztató szavak meglétét, a konfliktusok elsimítását, az írást, ha megtehetjük a beszélgetést is, és mindezt osszuk meg egymással, hogy átélhesse a másik is, hogy adhassunk valamit, mely megkönnyíti az életet.

Nem a négy fal között

 

Tegnap elmentünk Fertődre, kicsit kiszakadni a  négy fal küzül, és örülni annak, hogy már friss teszttel át lehet jönni a határon az ingázókat leszámítva is.

Meg is ebédeltünk, megünnepeltük a találkozást. Augusztus 31. óta nem láttuk egymást. Sütött a Nap, és kabátba öltözve egy étterem teraszán ülhettünk. Így is jó volt maszk nélkül kint lenni. Kaptam friss levegőt végre. Mennyit számít ez az érzés is. Tudtam örülni annak, ami máskor természetes volt.

Jó volt az is, hogy kiszolgáltak, nem a  saját főztömet kellett enni, jó volt kávézni is utána. Csak úgy elengedve magam üldögélni valakivel. 

Mintha újra életre keltem volna, néztem az embereket, akik vidámak voltak körülöttünk. Az utat odáig is élveztem, a zöld fákat is, mert kimaradt az életemből egy szakasz. Csak az ablakon át láttam főleg, ahogy kizöldültek idén a fák. Más az úton közöttük menni, és látni a friss, szinte harsogó leveleket. Minden csupa élettel telítődött, én is általuk.

Miattam nem sétálhattunk, elég volt nekem a parkolóból az étteremig elmenni. A képek egy régebbi kiránduláson készültek Fertődön, de egy kis hangulatként elhoztam őket most ide.

Elmentünk egy nagyáruházba is. Mindig csak a közelemben lévő boltba mentem eddig, ahol nem olyan nagy  a választék, mint az Intersparban. Bevásároltam, volt aki felhozza a táskát, nem kellett magamnak felcipelni. Mekkora segítség.

Tudtam beszélgetni valakivel. Már lassan azt is elfelejtettem hogyan kell egyedüllétemben. A betűk helyett a kimondott szavak jutottak nekem tegnap.

Milyen apró örömök adják meg a vígaszt, és segítenek abban, hogy érezzek több örömöt is, mint amiben mostanában volt részem. Nem nagy dolgok, de segítnek megélni az élet egy napját, melyben jó volt részt venni. A boldogság egy kis morzsája jutott nekem, és hálás vagyok érte, mint mindennek, ami jót tesz testnek és léleknek.

Hangulatjelentés

következik:

Hideg, esős és sötét az idő egész hétvégén, tegnap késő délután elállt az egész napos eső, ma már újra esik. Visszajött, szinte el sem ment. Koppannak a cseppek az ablakon monoton ritmust adva a bent lévőnek, hogy legyen mit hallgatnia. Nincs bekapcsolva sem a TV, sem a rádió. A csend uralja a lakást, és a billentyűzeten lévő betűk ujjaim általi kopogása az egyedüli hang az esőn kívül, ahogy megszületik pár sor, ami visszaadja a napomról szóló szinte semmit sem mondó híreket. 

Bejön a kinti szürkeség rátelepszik a falakra, a polcokra, a tárgyaimra. Rám nem, nem érzem szürkének a hangulatom. Békesség van most bennem. Blogokat olvasok, a számítógépem és egy gyertya világít, pedig már eltettem őket. 

Megettem két Túró Rudit ebéd után. Jólesett. Az első különösen, ezért elővettem egy másikat is. Adjon egy kis örömhormont is a békesség mellé. :)

Hallgatom az esőt,  a csend szinte nő bennem.  Alig vannak az utcán, mindenki bent van a falak által védett helyen, mely most különösen kívánatos ebben szürkére festett időben.

Így telik el ez a hosszú pünkösdi hétvége csendességben, az eső által áztatott utcák, esőcseppektől pöttyös levelek és ablakok  hangulatával fűszerezve.