Ünnepi morzsák 3.

Néha bemegyünk az El Gustóba kávézni. 
Mindig ott ül egy ember ugyanazon a helyen egy kávéval és egy könyvvel. Egyszer csak bólintunk egymásnak, mint akik már ismerősök. Legközelebb köszönünk is, ő akcentussal visszaköszön magyarul. Kiderül, hogy Christian osztrák, de Sopronban él 8 éve. Elkezdünk beszélgetni. Aztán kiderül, hogy az én ablakomból akár láthatom az ő ablakát, olyan közel lakunk egymáshoz. Kicsi a világ. 
Megmutatja a könyvét, Istenről olvas, és sok helyen jegyzet, aláhúzás van benne. 
Békés, közvetlen ember, szeméből mosollyal vegyes nyugalom árad. 

Ünnepi morzsák 2.

Az adventi vásárban egy kovács izzó vasat üt az üllőn kézbeillő kalapácsával. Szabályos a ritmus, majd szólítja a gyerekeket, hogy ők is segíthetnek. Van jelentkező, de a kovács először elmagyarázza, hogy csak azt csinálhatja a gyerek, amit ő mond, mert veszélyes munka ez. És a gyerek szót fogad, nagyon is szót fogad. Ritmusosan verik ők együtt a vasat. 
Anyuka megszólal: "Hazavisszük magát, tud bánni a gyerekkel!" 
A fiúcska ránéz az anyjára, és elmosolyodnak együtt a kováccsal.

Ünnepi morzsák 1.

Ünnep után apró kis emlékek vannak bennem. Nem lényegesek (vagy ilyenekben rejlik a lényeg?), de eszembe jutnak. 
Thomas úgy jött be az ajtón, hogy " Kellemes...", folytatta volna, ha tudja. Egy szomszédom egy perccel korábbi jókívánsága volt a fülében, és át akarta adni, viszont csak a feléig jutott, de ezt az egy dallamos magyar szót - míg lépcsőkön jöttek fel hozzám - magában morzsolgatva megjegyezte.
Más! Egy étterem pincére feladta rám a kabátot, és mikor már rajtam volt, azt mondta, hogy megigazítja még a kapucnimat is. Éreztem a rendező kezét, majd még hozzátette búcsúzóul: "Így csinos."

Csak

néhány mondat arról, hogy tegnap kint ködös volt az idő, és én kezemben egy könyvvel a két ünnep közötti jóleső lustaságban vártam az új évet.
Nem kellett munkahelyre menni, sokáig nem szólt hozzám senki, csak én magamhoz és a könyv oldalai. Mellettem egy füzet, beleírtam az engem megragadó mondatokat, de végül már nem is írtam, hanem igyekeztem megjegyezni őket, és hagytam, hogy hassanak, és ha éppen kellenek majd, akkor eszembe jussanak, és segítsenek élni.

Karácsony

Szenteste és karácsony első napján Anyuval voltam, beszélgettünk, énekeltünk, ajándékoztunk, a másnapot Martinnal és a srácokkal (fiatalemberekkel) töltöttem, akikkel ebéd után gyertyát készítettünk ajándék viaszlapokból, szudokuztunk, römi is volt, mert játszani jó. 
Ezeken kívül volt az ünnepben csend és nyugalom, de még a legelején a sírás határáig sodró szavak - néha elég egy mondat is -, hogy aztán végül rendezzük az ügyet, és visszakapjuk a békét, a megbocsájtás által, melyre oly nagy szükségünk van. Az ünnep egyben hétköznap is, csak fényesebb, készültünk rá, sebezhetőbbek vagyunk, és jobban fáj, ha mást kapunk, mint az általunk felépített idilli terv, amiről tudjuk, hogy nem létezik.
Ajándékként megkaptam többek között dédanyám több mint 100 éves (1905-ös kiadású) imakönyvét a beírásaival, és az általam választott illatot is ajándékba, még pár kisebb ajándék is volt, mert megbeszéltük, hogy nem esünk túlzásba. Könyv volt természetesen.
Ételben éreztük, hogy mikor kell visszafogni magunkat. Egyébként pedig karácsonykor nem diétázik az ember, így bele is törődtem, hogy több volt mint máskor. 
Szerencsére lesz advent is, karácsony is, mert jó hogy vannak ünnepek. Jézus megszületett, és a szeretet is létezik. Ki mit akar ünnepelni ezekben a napokban azt válassza ki, és legyen elégedett a választásával.

Advent 24.

Eljött! 
A hálás várakozás meghozta az ünnepet. 
Ne törekedjünk a tökéletességre, az úgyis szubjektív. 
Azt nem mondom, hogy nem fáradtam el (elviselhető), de készen állok az ünnepre lelkileg is, és egyébként is. 
Az előbbihez kellettek a léleképítő sorok, fehéren fénylő erő*, csend, a fények, a karácsonyi hangulat egyéb ismert kellékei.
Az utóbbihoz kellett egy hosszú lista, kitartás, és főleg az, hogy az iskolákban időben elkezdődött a karácsonyi szünet. Volt időm, enélkül lehet, hogy nehezebb lett volna. Tulajdonképpen ez a pár szabadnap nagyon kellett, hogy ne rogyjak le a kelleténél korábban. Bár mindig annyi erő van bennünk, amennyi kell, de mégis...
Ma korán keltem, mert a kenyeret megvenni fontos volt, már nem akarok többször boltba menni a mai napon. A vacsora félig kész, de annak még nem is kell készen lennie. Ég egy mécses mellettem, míg írom ezt a bejegyzést. A fény kell - az végig kellett- és békés gondolatok!

Itt köszönöm meg a látogatásait az ismeretlen ismerősöknek, Nektek. 
Jó volt más életébe és gondolataiba is belenézni. Ezt is köszönöm, és ezt is Nektek. 

Most egy kicsit elcsendesedem.

*„Fehéren fénylő erőnek lássuk magunkat, melyhez közvetlenül vagy hírnökök által szól az Isten.”

Brenda Ueland

Legyen áldott mindenki számára ez az ünnep! 

Advent 23.

*

Tapintható a csend, ahogy közeledünk karácsony felé, de még inkább tapintható - ahogy szétnéztem az előző napokban - a nyüzsgés, újabb listák írása, némi kapkodás, a teljességre törekvés kívánása, majd a napok múlásával néhány elképzelés elvetése időhiány miatt. Rájuk szólnék halkan (mert egyébként mindenki maga dönt mit és hogyan tesz), hogy majd jövőre vagy egy hétköznap megteszitek, vagy ha akkor sem, akkor hagyjátok abba, és felejtsétek el.
Hó nincs, egy kis díszletként sem. Ha nem, hát nem. Majd egyszer, majd máskor, ha nem az ünnep napjai alatt, akkor egy másik nap is kifehéredhet, megtisztulhat környezetünk, és mindig úgy érzem, hogy általa én is.
Akkor mindig így érzem, pontosan így.
Aztán az is latyakosodik, koszosodik, sárgán kutyapisisedik, míg el nem jön a lehetséges újabb fehérség, és újra megtisztulunk.
Mindennek megvan a ritmusa, a mi elhasználódásunknak és frissítő megújulásunknak is.

* A YouTube-on van hó.

Advent 22.

Van az asztalon néhány ág egy üvegben, vannak rajta égők, ez a szentestét megelőző egyik dekorációm a feldíszített karácsonyfa előtti időszakban, mert hiányozott még a kis fények csokra a meglévő mécsesek és gyertyák mellé. Mindig égnek a lakásban, ezek nélkül ebben az időszakban nem igazi otthon az otthon.
Vettem szép szalvétákat (nem mintha nem lenne tömegével itthon), gondolkozom a terítéken, és így pihenek meg, mert ezekre a dolgokra gondolni jó. Pozitív szertartásokat kell kialakítani, elkezdeni, és utána csinálni tovább. Így válik magunk és környezetünk részévé éveken át.
A Biblia a megszokott helyén, bármikor nyúlni tudok érte, olvasandó könyveimből két kis tornyot építettem, egy kevés volt, mert a magassága miatt eldőlt.
Tegnap elmentem az erdélyi Szentegyházi Gyermekfilharmónia zenekarának és kórusának koncertjére. Lelkem általuk még inkább előkészítve az ünnepre, jó volt ott lenni. 
Teszem a dolgom, ahogy évek óta a magam kialakult ritmusában.
Tudom hol, kivel, mikor leszek az ünnepben. Végig itthon, nem utazom, és ez jó.
Valahogy így haladok vissza és előre is nézve advent idején, és tényleg várom az ünnepet. Ez is jó!

Advent 21.

Asztalomon egy csillagos, bolhapiacon vett mécsestartó, belelóg egy fenyőgallyacskám, és azon keresztül nézek jólesően néha a semmibe, még azon túl a közeledő karácsonyba, Jézus születésébe, a fényekbe, ajándékcsomagolásokba, az együttlétekbe. Jelenlegi olvasmányaim különösen gyógyítanak, mint ahogy a hagyományok, az évente ismétlődő ünnepek, melyek mindig hasonlók, de sohasem ugyanazok, ahogy én sem. 
A tavalyi évhez képest ez az év nagyon más volt, mint ahogy terveztem - ha olyan nagyon terveztem volna -, mindenesetre másnak képzeltem. 
Azon gondolkozom, hogy megismételném-e a nehézsége miatt. Lehet, hogy mégis, de úgy, hogy tudjam, hogy ismételek, és minden kérdésre, válaszra egészen különös figyelmet fektetnék. 
De nem kérdezi senki, hogy akarom-e ezt, és lehetőséget sem ad, hogy megtegyem.
Igaz, a kérdések és válaszok elemzését megteszem utólag is.
Egészen biztos, hogy jövőre nem tervezek semmit, csak hagyom hogy folyjon az életem, és jobbára a jelenben éljek, megengedjem magamnak, hogy csak úgy legyek.
Egyszer egy évet, esetleg pár hónapot, pár hetet, pár órát... 
Már megint alkudozom magammal.