Hálanapló

84. Reggeli, a leveleket és füvet nedvessé tevő köd éleket tompító jelenléte
85. Ajándék csoki egyik napon a munkahelyem asztalán, aztán még egy :-)
Thomas Mann: A varázshegy újra. Vajon mennyire lesz más, mint legutóbb? A könyv nem, de én változtam.
86. A radiátor melege este a fotelom mellett
87. Illatozó, meleg pulóverek a hidegebb napokra előkészítve
89. Ropogós héjú, friss kenyér reggelire
90. Őszi, keserűen szerethető füstszag alkonyatkor
91. Anyu nálam alszik, gyertyafénynél beszélgetünk, és jó volt 
92. A napot még világosabbá tevő sárga leveleket látok az ablakon kinézve
93. Esti mécses fényének finom remegése
94. Kakaó a rénszarvasos bögrémből
95. Lukács evangéliuma
96. A szép "bágyadt-arany" jelző Thomas Manntól
97. A hirtelen feltörő sírást már 10 perc után abba tudtam hagyni
98. Makkok, gesztenyék, tobozok, levelek, piros bogyók...

Amikor

nem dolgozom ki pontosan a hosszú vagy rövidtávú terveim, akkor azt mondom magamban, hogy úgyis egyik lépés adja majd a másikat.
Az őszi szünetre sincsenek konkrét terveim, vagyis majd egyik lépés adja a másikat, és a Mindenszentek és Halottak napja fanyar krizantém illata és fényei tervezés nélkül is elérkeznek.
Úgy látszik a nagyobbnak mondható sétáim mindig hétvégére esnek. 
Kapkodva sétálni nem lehet hétköznap.
M. azt is mondta, hogy szeretem a kényelmes életet, és hangsúlyozta, hogy szívesen ülök a radiátor melletti fotelban kezemben egy könyvvel, bal felemen egy kávéscsészével. Igaza van, de azért néha rászánom magam a mozgásra, vagyis ma is egyik lépés adta a másikat a sétánkon, és amit múlt héten hiányoltam (nem voltak elég sárgák számomra akkor még a fákon a levelek), azt most pótolhattam, és alaposan meg is néztem őket, mert meg akarom élni az őszt, mint mindent. 
Három kicsi makkot is hoztam haza, mely helyet kap egy mécsestartó mellett, hogy emlékeztessen erre a szombatra.

"Nem számít bármennyire is lassul ettől a film, a Lélek mindig ki fogja merevíteni a képet az általa választott fényképész számára."

Minor White

Elérkezett

az őszi szünet, és még azt sem írhatom, hogy az első napja van, hanem valójában a nulladik napja, még előttem áll 10 szabadnap, és nagyon nem bánom, mert vártam, hogy pihenhessek. Legalább annyira, mint a gyerekek.
Elkezdtem olvasni újra Thomas Mann A varázshegy c. regényét, melyben másképp mérik az időt ott a magasban, a Berghof Szanatóriumban, mint lent. 
Én nem is tudom, hogyan mérjem, mert 10 nap az 10 nap, de tapasztalatból tudom, hogy rövidnek fogom érezni, és az utolsó napon úgy érzem majd, hogy még kellene néhány nap. 
Közben belemélyedek többek között Hans Castorp, Joachim Ziemssen, Madame Chauchat és a többiek életébe, és elképzelem, ahogy Castorp zöld levendulaszappannal tisztálkodik, és érzem az illatát, mert emlékeim is vannak róla, és az én fürdőszobámban is az van, ha nem is zöld, de lila, Az illatok, ízek, színek, fények éppúgy hozzá fognak tartozni ezekhez a napokhoz, mint a séták és a temetőkben járás.
Akkor kezdődjön a szünet...

Olvasva

Az egyik diákom melléhez szorítva egy könyvet nagyot ugrott, és örömmel kiáltotta: "Olyan jó ez a könyv!" Nagyon jól esett a látvány, mert nem sűrűn van részem az ilyen közlésekben, és ezt tudattam is vele. Mindjárt el is határoztam, hogy a következő csoportos beszélgetésünk témája könyvajánlás, és könyvekről való beszélgetés lesz.
Szombaton az erdőt "olvastuk" egy sétával, melyen felfedeztük, hogy felfele nézve  még mindig inkább zöld az ősz, de lefelé tekintve már színes leveleket látunk, melyeken egészen puhán járunk, és kezünk makk kucsmájába ütközik egy átázott erdei asztalon végigsimítva.
Ilyen és ehhez hasonló emlékeket hoztam haza, és ez nem is kevés. Már nem szeretek egyedül sétálni, ez a tevékenység is olyan, hogy akár szavak nélkül is jó megosztani az élményt, ahogy az aznapi gesztenyesütés eredményét is.

Napjaim

A buszmegállóban várva a kora reggeli sötétben, a busz lámpafényénél nézve az esőt hálát adtam a most következő hónapok szépségéért, a színekért, majd a puszta ágakért, és a vélhetően az egyszer megérkező fehérségért is. 
Még jó, hogy sok itthoni mécses és gyertya világítja be az odavezető utat. 
Nincs sok kérésem, az egyik közülük az, hogy meg- és átéljem ezt az időszakot. 

"Elég, ha kér az ember. Beszél arról, hogy mit tesz, és mire van szüksége. Kiengedi a kérést a térbe, hogy az valahonnan visszapattanjon. Aztán már csak várni kell."

Varga Lóránt: Minden út Rómába - részlet

Más képei

M. jó néhány vizes-felhős képére azt mondtam, hogy :"Ez igen"!

2000 képpel jött haza legutóbb Franciaországból. Most melyiket hozzam ide belőlük? Átrágtuk őket pár órán át, mert a képek alapján meséli és mutatja az útjait.

Itt van 4+1 belőlük .

Az utolsó a modern vándor bemutatása.

Így közlekedik: 2 lábú ül egy 4 kerekűben, melynek hátuljára odabiggyesztve még egy kétkerekű is, a négykerekű tetején pedig ott a sátor kerék nélkül a tartóban, ha egyáltalán kivehető a háttérből. 

Jól elvan így közel két hétig vándorolva ide-oda, campingekben a sátrában boldog elégedettséggel megszállva, időnként a Skype-ot pötyögtetve, hogy mindig tudjon rólam is, és én róla. 

Valahogy így is "utazunk".  

Egyszer valaki megkérdezte, miért hagyom őt menni, és ő miért nem várja meg, míg én hosszabb ideig, és távolabbra is tudok menni. 

Nem értem a kérdést.

Miért is venném el a szabadságát?

Ha teheti menjen, ha én nem tehetem, akkor maradjak, de őt ne büntessem. 

Úgyis visszajön élményekkel, mert eddig is ezt tette.

Elsők

Eltelt az első hét a munkahelyen a nyári szünet után. Egyelőre gyerekek nélkül, mely más, mint mikor már nekik is lezajlik az évnyitó. Magunk voltunk nevelőtanárok, adminisztráltunk, rendezgettünk hosszan, aztán mélyre ástunk, mikor a lényeg már megvolt, de még tartott a hét. 
Utána ültünk egy kicsit ölbe tett kézzel, kávéval az asztalon, beszélgetve. Kivel, mi, hogyan...
Mi sem láttuk egymást nyáron.
Hétfőn a gyerekeknek is évnyitó, kedden első tanítási nap. 
12 új diákom lesz + hozzájuk adódnak az "öregek" is.
Itt az első hétvége is, mely, tulajdonképpen augusztusban az utolsó, de nekünk tanároknak a megkezdett munka után az első szabad hétvége, ráadásul nyárias. 
Lesz még szeptemberben vénasszonyok nyara, de mi akkor nagyrészt termekben leszünk.
Itt az első köd is, mely ma reggel ereszkedett a városra.
Közben az egyik kolléganőm elmondta, hogy a csoportomból elmondták neki míg kórházban voltam, hogy szeretik, ha meghallgatják őket, és a szeretetet is igénylik. 
Rendben, ezt is folytatom...;-)
Magamnak pedig ideírom a tanévre és a hátralévő évre vonatkozóan: "A betegség egy jel, egy kódolt üzenet." ( Soma)

Tanévkezdés

A régi iskolakezdés napjai radír, friss papír, könyv, matrica és frissen faragott ceruzaillatúak voltak. 
Volt valaha favonalzó is, idővel telefirkáltuk filctollal, majd kiszálkásodott, töredezett, és nem lehetett vele egyenes vonalat húzni. 
Nem hagyta magát, hogy unalomig ugyanazt tegyék vele. 
Régen kaptuk mindezeket gyerekként és felnőttként is. Ma már megvesszük magunknak, és akkor szagolgathatjuk.
Ki mint vet, úgy szagol...
Kezdődik a tanév, de még alig érzem belül a hozzátartozó igazi stresszt. Jó előjel, bár ma mintha valami kelleténél szorosabbra kötött sál szorongatta volna a torkom, mikor megszólalt a mobilom reggel, hogy ideje kelni.
Nem jó " Another Brick In The Wall *-ként  létezni, ahogy a diákok sem szeretik, de ugye vannak szabályok, a téglának bele kell simulni a falba mindkét oldalon. 
Viszont kell a szabadság is. 
Hívjuk rugalmasságnak?
Meglátom mire megyünk...

*Még egy tégla a falban

Külső és belső fények

Idén nyáron kerestem a fényt, a napfényt is jobban, mint eddig bármikor, többek között a  kapolcsi szobánk fényét és Budapest fényeit is legutóbb. 
Nem lehet még azt sem mondani, hogy végletek, mert a fény az fény.
Elég sokszor egy mécses és könyvlap fénye is, mely ragyog nekem.
Tudatosan nyomom belém a külső fényt, mely belsővé is alakul.
Az általam szeretett késő őszi és téli sejtelem is csak némi fénnyel képes szép lenni, és a belső fényt sem hagyom annyira elfogyni, mint legutóbb. Az pedig csak jobb nekem is, ha másnak is jut belőle.
Alakítom önmagam, helyesebben csak hagyom, hogy önmagam legyek. Üresítem magam és a környezetem, csinálom a helyet, hogy bejöjjön az, ami hiányzik, mert ez a megújulás alapja. Csak semmi görcs, és közben önmagam, a könyvek, a művészet különböző ágai, az emberek, a külső, belső benyomások, egy magasabb erő ( hívjuk így) ...hatnak rám, és én hagyom. 
Ennyi a dolgom, hagyni, nem erőltetni, erőszakkal nem alakítani senkit és semmit, és mégis eljönnek, ott vannak, be lehet őket fogadni.
Csak semmi belső gát. Hosszú idő kellhet hozzá, de megéri. Közben valami mosoly bujkál a szám szögletében, miközben már valamennyire önmagam vagyok. 
Lesz ez még teljesebb is!