Kezdés

Ültem még szerdán a tanévkezdő értekezletünkre utazva a buszon, mely még reggel nem volt tele diákokkal, és volt helye az esőcseppeket csurgató esernyőknek is, tehát nem rögtön a térdemre folyt csíkban a víz. 
A három megállónyi úton nem terveztem el automatikusan semmit a tanévre csak úgy önmagamnak, úgyis egyik nap és feladat adja majd a másikat. Más úgyis tervez (de hogyan?), terveztet helyettünk, hogy aztán a napi helyzetek felülírják az egészet.
Már szilveszterkor, újévkor sem tervezek, kezdeni bármikor lehet, ha mi magunk is megértünk rá, a helyzet, a lehetőségek is, és amúgy sem a naptári napok tesznek a alkalmassá a teljesítésükre sem.
Várom az őszt, gyerekkoromban az iskolát is képes voltam várni( a nyarat is meg lehet unni), és legalább addig ki is tartott az érzés, míg a könyvek új, friss-keserű nyomdaillatát lehetett érezni, a tolltartómban is rend volt  a kihegyezett ceruzákkal, és a borítók sem koptak meg bolyhosra, majd szakadtra a széleken. 
Aztán átvették a hétköznapok a maguk rutinját sikerrel vagy anélkül. Most is így lesz. Ennyit már ennyi idősen tudok, és ez megnyugtató.
Semmibe nem rángathassanak bele, aminek nincs értelme, legyen munkám, és hagyják a magam módján is végezni.
Ennyi!

Napló

Nem tudom, hogy lesz úgy a kék-fehér csíkos füzet naplómból kívánatos napló, de alakul, és olyanokat is beleírok, hogy munkából hazajövet mostam, és az ágyneműt kiteregettem az erkélyre, de este már lusta voltam beszedni, és azzal az indokkal hagytam kinn a kissé párás, csípős nem szárító időben, hogy majd reggel úgyis süti a Nap(?). 
Lehet, hogy van tanulsága, hogy a kényelmességet, nevezzük inkább lustaságnak, meg lehet magyarázni.Tulajdonképpen máris kezdem megszeretni a spirálfüzetem a kezdő napi szürke macskás versidézettel, és a tanévkezdő értekezletünkkel kapcsolatos egy-két gondolatommal. Meg hogy ropog a tartóm, jó lesz nem bólogatni!:-))) Nem attól fájt eddig sem!:-)
Írtam bele egy mondat erejéig egy aktuális politikai eseményt is. Nagyon "sokoldalú" napló lesz ez, már látom.:-)

Vers

Zsille Gábor: Lányok

A lányok, akiket szeretek,

elalvás előtt Dvořákot hallgatnak

és hosszú hálóingben kuporognak az ágyon,

gyertyafény mellett. Kollégiumi szobájuk ajtaján

rajzok és cédulák lógnak, a hűtőben

mindig tartanak házibort, a tükörre

filccel felírják: „Jó reggelt, napot és éjszakát!”,

és aludttejből is főznek túrógombócot.

Ha átölelem őket, népdalokat dúdolnak,

a piacra együtt, kosárral karjukon mennek,

és szívesen járnak mezítláb. A lányok,

akiket szeretek, sohasem festik a hajukat,

szoknyájuk hosszan lobog a szélben,

erdők fényképeit rakják a plafonra

és a vázába napraforgót állítanak.

Ha nyár elején hazautaznak,

a képeket másokra testálják,

falevél-csokrokat tűznek a falra,

öngyújtót hagynak az asztalon, ceruzákat és sót,

és üres szekrényük polcán a takarítónő

az almás püspökkenyér receptjét leli.

Kérdés: Van még ilyen, vagy már a múlté? Létezett egyáltalán?

Kis hírek

M. újra útnak indult, rendelt egy mostanság divatos  önmagát felépítő sátrat ( Quechua). Nem érkezett meg időben, így  azt várta 2 napig, hogy indulhasson. Közben azon morfondírozott, és youtube-os filmeket nézett róla, hogy lehet összehajtogatni, mert az élet ugye nem egyszerű. A sátor szinte kipattanva önmagát építi, de összehajtani  már kézzel és aggyal kell, többféle variáció is van rá. Sokan feladják, és szétszakítva eldobják. Most azt várjuk, hogy neki hogy válik be.
Én elkezdtem a tanévet, esőben indultam ma reggel, de valahogy így volt jó. Jobb mint napsütésben kezdeni, de meg sem tudom magyarázni az okát.
Kaptunk is információkat, nem is, lesz is változás, nem is. Mint a Mátyás királyos mesében az okos lány az új tanév hoz is, nem is. Figyelve a híradásokat nem is vártunk mást, de ezt legalább meg is kaptuk.
Bementem 2 írószerboltba, vettem hibajavítót, mert ismerem magam, és füzeteket is( egy kék-fehér csíkos és egy búzavirágos), melyekbe tényleg írok valamit, ami egy-egy napból arra méltó lesz. Egy egészen kicsi, félarasznyi spirálfüzetet is beszereztem, ami elfér a retikülben, és mindig kéznél van, ha jön a gondolat. 
Ma reggel kinézve az utcára ezt találtam a hangulathoz illőnek, be is írom a mai napra, mert nekem tetszik az ilyen mélabús leírás. Hozzá kell tennem, hogy nem is érzem annak. :-) Aki szereti az ilyen időjárást, annak kifejezetten szép!

"...szürke a föld, a lég, a járdára
szitáló ködpermet,
szürke a macska is,
ki puhán oson a vizes háztetőn…"

( Jószay Magdolna: Szürke vers - részlet))

Tegnap Anyu szülinapján nálam voltunk( vasárnap előszülinap volt), és képeket is nézegettünk, kis fekete-fehéreket-szürkéket valahonnan a múltból.

A szépség titka

A természet szerencsére nem tudja önmagát cicomázni, mint néha a határt nem ismerő emberek. A természet a szépségét nem tudja szándékosan túldíszíteni, amivel elronthatja a önmagát, a természetest. 
Próbáltuk meghatározni a szépség lényegét itt (blogok) is, máshol is. 
Ez az idézet azok között foglal helyet számomra, melyet nem egyszer olvastam át, és minden olvasással mélyebbre látok benne, míg eljutok oda, ahol már annyira természetes, magától értetődő, tiszta, hogy látom a lényegét. Nagyon bölcs emberek tudnak így fogalmazni:

„A szép emberek azt hiszik, hogy természetes bájukat kötelességük még emelni s "magukat kiszépíteni", nyilván valami engedelmesség folytán önmaguk örvendetes helyzete iránt, s a kapott adományoknak teljesítve evvel szolgálatot, amibe bizonyos vallásos érzés is keveredik, s ők ekként is fogják föl - míg a csúfak magukcicomázása annál szomorúbb és komikusabb hatású. Azonkívül a szépség sohasem tökéletes, és éppen ezért hiúságra sarkall, mert ami az önmagában adott ideálból hiányzik, azt kötelességének érzi pótolni; ez viszont ismét tévedés, hiszen a szépség titka tulajdonképpen a tökéletlennek e varázserejében rejlik.”

Thomas Mann: József és testvérei - részlet

 

A szürke vízen...

Mészöly Dezső: Ősz a strandon

A pőre fák alatt az elhagyott

nagy pingpongasztal nedvesen ragyog.

Az elhajított naptejes doboz

fehérén barna hangyaraj toroz.

Üres büfén leszaggatott plakát.

A szürke vízen borzadás fut át.

Széljárta part homokja elfelejti

a domború leánytestek nyomát,

s a jéghideg kabin rozsdás szegén

egy életúnt kis trikó lóg, szegény.

Ismétlődések

 „ …óh,

áldassál, Uram, amiért

a mulandó örömök 

s harcok hétköznapjai után 

megteremtetted az ünnepet…”

( Szabó Lőrinc: Ünnep-részlet)

                            

Leírtam egy  kommentben, hogy nem félek az ismétlődésektől, sőt, szükségem van rájuk. Az évszakok ismétlődése is kell, az ünnepeké is, azok megfigyelése, rögzítése szintén. Jelen legyen a megszokottban az új, a megnyugtató visszatérő ismerősbe ágyazott szinte alig figyelemfelkeltő eltérés. 
Anyu szülinapjának megünneplését 2 nappal előrehoztuk, illetve majd a napján is ünnepelünk egy kicsit. Kettesben, mint már sok éve változatlanul.
Az ünneplés talán túlzás, az együttléten van a hangsúly. 
A sült csirke a petrezselymes krumplival nálam elkészült, volt krémes is és jégkrém, egyik sem teljesíthetetlen kívánság anyai részről az ünnepi menühöz. Ennél "nagyszabásúbb" soha nem volt a kérés.
Anyu persze mindig emlegeti, hogy jó lenne étterembe menni, de aztán mikor elkezdeném szervezni, akkor meghátrál, és visszafogottságában maradni akar az ismerős otthoninál. Ő mindig szűk határok között szeretett mozogni ünnepeken, hétköznapokon is. A változatlanságot is szinte szó szerint érti.
Szürke, esős, 17 fokos délutánunk volt, előkerült így egy-két mécses is. Óráról-órára nyújtottuk egészen estig a közösen megélt időt, mert miért is indulna el bárki esőben akár esernyővel is, ha a 4 fal között csendes ünnepben is lehet része. 
Mert ilyenkor inkább egyetértünk, mint máskor, egyébként is egyre többször tesszük, de témafüggő is az egyetértés természetesen. Viszont a béke is az ünnep része, nem rontjuk el. 
Ez már egy külön bejegyzés is lehetne.

Közeledünk...

"...csakis a Balatonnál lehet olyan egyértelműen tetten érni az ősz beköszöntét. Megfigyeléseim szerint ez évről évre augusztus huszonegyedikén következik be, késő délelőtt. Az ember sétál a Petőfi utcán, éppen a sarki közértből jön, felnéz az égre, és teljes bizonyossággal megérzi a pillanatot, amikor a napfény egy árnyalattal sápadtabbra vált. Még mindig ragyog, de már nem ugyanaz, mint tegnap: mintha erőtlenebb lenne, kissé félszegebb. Már nem perzsel, csak simogat, csak bélel. Az égbolt kifogástalanul kék, a bárányfelhők a szokásosak - de megjelent a határtalan szomorúság, az elmúlás csöndje..."

Zsille Gábor

... nemcsak a Balatonnál! Egyébként pedig van valami ebben az egészen pontosan meghatározott dátumban.
Kerestem már a közelgő ősz jeleit. Augusztus 20. után nem is reménytelen a próbálkozás, de még inkább a várakozásé ez az időszak.Talán az elmúlás csöndje egy nyáron nyüzsgő tó mellett jobban észrevehető, nagyobb a kontraszt.
Nekem az ősz és a tél öröm, de ezt már máskor is leírtam.
Csendesebb, visszafogottabb valóban már sok minden, várom a kissé megtört színeket, a csípősebb hajnalokat, az ablak becsukogatós, füstszagú alkonyokat. 
Nem muszáj velem egyetérteni az ősz és a tél szeretetét illetően. Lényeg, hogy legyen évszakunk( többes szám is lehet), melyben úgy igazán otthon vagyunk.

Augusztus 20.

Szeretném elérni, hogy mindenféle felesleges sallangtól megfosszam az ünnepeket. Aztán mégis ott kötök ki, hogy bár egy fehér gyertyával és esetleg egy fenyőággal szeretném ünnepelni például a karácsonyt - feltöltve a lényegével-, hogy aztán végül mégis jobban csillogjon, mint szeretném. 

Bár egyre jobb vagyok a feleslegek lefaragásából. 

Mégis kell a fény, a dekoráció, sokszor éppen mások miatt is, mert a fény valahogy összetart, ahogy a hagyományos látványok, események megszokása is. Nem vagyok híve az újításoknak ezeken a napokon.

Augusztus 20-án végigjártuk a programokat nappal, és zárásként este végignéztük a tüzijátékot. 
Elhessegettem magamtól a mellettem elhangzó 2000 éves, Néró által megfogalmazott, azóta is élő "Cirkuszt és kenyeret!"  sokszor igaz, de akár cinikussá is tehető, fanyalgó mondatot. Elvégre senki nem vonszolt oda senkit a bámészkodásra, és aki ott van, élvezze.

Néztem tehát  a gyorsan felfutó, kibomló, majd eltűnő esti csillogást, és közben örömöt éreztem, ahogy végig egész nap.

Vettünk kenyeret is, hosszan válogattunk a szemünkkel, míg végül ráböktünk a kiválasztottra, hogy aztán megfelezzük.

Nevetős örömöm abból is állt, hogy M. már használja néha a magyart. 

Így aztán előfordul, hogy "savas-mentes" ásványvizet kér, és a pincérnő kérdő tekintetét figyelve végül segítek, pedig híve vagyok az önállósodásának, ha szituációs idegennyelvi gyakorlatokra kerül sor !:-)