Mivel útba esett...

..., betértünk abba faluba, ahol egyszer kinéztünk egy házat, amiről lehetett teljes egy hónapon át álmodozni, majd letenni a tervről.A ház ablakában még mindig kinn van az eladási szándékot jelző tábla. Bennünk viszont már nincs meg a vételi szándék különböző jól átgondolt "hiányaink" miatt. 

A szőlővel futtatott, tornácos parasztház azért mégis szívem csücske maradt. Ha csukott szemmel pihenőhelyet képzelek el magamnak, ilyen helyet látok magam előtt, de döntésünk azóta is helyesnek bizonyult.

Parasztház után szándékosan és véletlenül is közeli falvak kastélyaiba ( Röjtökmuzsaj, Nagycenk) keveredtünk el, volt rá egy fél délutánunk.

Lám-lám, mekkora a választék álmaink lakhelyeit illetően!:-) 

Ha választani kell mégis inkább a parasztház lenne a kiválasztott, de az egyik kastélyban leültem kicsit egy pattogó tüzű kandalló mellé, pontosan úgy, ahogy a filmekben láttam, hiszen nézek én Agatha Christie és Jane Austen filmeket! Arra gondoltam, hogy igen, ezt most jó, majd kicsit később szívesen hazamegyek a lakótelepi lakásba, mert tulajdonképpen szeretek ott otthon lenni.

Az új olvasószemüvegemmel...

Ügyintézéseimből anyuhoz mentem, kenyeret, ezt-azt vittem neki. Az új olvasószemüvegem kipróbálva felvettem az asztaláról egy kis ingyenes kiadványt, melyben ezt olvastam:

" Nem tudom ki hogy van vele, nekem néha elegem van.

Ilyenkor tél végén szokott ez megtörténni.

Elegem van a reklámokból, a bevásárlóközpontok emberáradatából, a túlzott árukínálatból, meg az akciós hirdetési újságokból. Nem akarok negyvenhat féle sajt, meg huszonöt féle kenyér közül választani.S főleg nem akarom őket ár/ érték szerint összehasonlítgatni azért, hogy jól járjak. Egyetlen fél áron kínált, most akciós" ki ne hagyd" termék sem érdekel.

Önmegtartóztatásra vágyom.

Ilyenkor tél végén, tavasz kezdetén rám tör az egyszerű, tiszta élet utáni sóvárgás. Nem akarok reggel kávéval kelni, össze-vissza enni.

Böjtölni akarok."

( Dogossy Katalin)

Rendezgetés közben...

...találtam egy könyvből kihullva egy csomó valaha általam megírt cédulát csupa pozitív gondolattal leginkább a Bibliából, de agykontroll tanfolyamaimról, könyvekből kijegyzetelve is. 
Egy-egy mindig kinn volt az asztalomon, hogy sokszor rájuk pillantva rögzüljenek bennem. 
Újra kezdem, sok jó dolgot abbahagytam, de a bennem maradandó nyomot hagyókhoz -a nélkülük töltött utak után is- mindig visszatérek. Az idő bebizonyította szükségüket, fennmaradtak a rostán.

"Nyugalom és béke legyen a te erőd!"

( Ézsaiás 30,15)

Az én kirándulásaim...

... általában közeli falvak tornyáig vezetnek. Ha akarom szűk ez a világ, ha akarom akkor tág. Mostanában úgyis a belső útjaimon kalandozom leginkább, melyek elég tág teret biztosítanak számomra kilométerek nélkül is.
Szombaton is a mörbischi falu templomtornyát céloztuk meg, aztán visszafelé a fertőrákosit: toronytól toronyig gyalogoltunk majdnem egy egész délután.

Vonzana nagyon a messzeség is, de egyelőre csak a képzeletemben utazom messzire, néha a gondolataim a távoli helyeket pásztázzák. 
Elvetem a magokat, aztán maradok. Majd megyek, ha nem tart itthon a kötelesség, mikor az itthon egyedül maradottért nem aggódom. 
Most ezt az életszakaszomat élem, ez számomra a 13 éve tartó "jelen". Nem szégyen elfáradni és bevallani sem. Amúgy meg mélységeket tanít meg számomra az örökös jelenné olvadt múlt, és közben érik, tanul a lélek. Mostanában ébredek rá, hogy ennek így kell lennie, az én sorsom a tanulás, a felszínből a mélyre ásás.
Már tudom élvezni is.
Ráébredtem - elfogadással átszőtt belenyugvással-, hogy még  nem ismerek minden földutat sem a közelben. Kinéztünk egy  szőlősorok mellett vezető utat magunknak a gúlába rakott nádig, le a tóig. Egyszer majd végigmegyünk rajta.
Sok részlet is vár még rám, mert akár egy nyírfa is az lehet egy fehér fal előtt, vagy ahogy a színes ablaküvegen átfolyó fény megfesti  a templomi csipkét.

Élénk színek, friss levegő

"Bár északi szél fúj még és hűvös a fű - 

   már vidoran néz le a Nap..."

( Balla Zsófia)

Egy héttel korábban még hóból ástuk ki az autót, majd vissza is fordultunk a szintén nagy hó miatt lezárt útról. 
Egy hétre rá, tegnap-szombaton a hó már csak mutatóban, kis pamacsokként olvadozott itt-ott az út szélén.
Ahogy az otthoni selejtezéskor eszembe jutott, hogy nincs az a polc, amit ne lehetne telerakni, most az jutott eszembe, hogy nincs az a nagy mennyiségű hó és víz, amit  a talaj még mindig ne nyelne el. Mert most ezt tette egy hét alatt árvíz nélkül.
Még az is bennem motoszkált, hogy mennyire kell a nagy tér,  ahol  a sétautunkról a szemüvegem nélkül is látható, közeli  Fertő tó vize olyan kék volt, mint az éppen elkezdődő márciusban a hirtelen nagyon kékre sikeredett ég. De elszoktam már tőle!
Éppen félúton van a határ, átgyalogoltunk, és hogy az úton a  szemben jövő "Grüss Gott!"-tal vagy "Jó napot kívánok!"-kal fog köszönni csak akkor derül ki, mikor végül megszólal az egyik vándor egy másodpercnyi egymásra nézés után. Az utunk Fertőrákos és Mörbisch között vezető kerékpárút volt, ami kiváló gyaloglásra is.

A 3,5 órányi séta a kissé még csípős levegőn jól esett, de elszoktam ennyi mozgástól.Csendben ültem hazafelé az autóban, már akkor kezdtem érezni az izomlázat, amit azóta is egyfolytában.:-)

Az olaj és az este

Most hogy elmerültem Sienkiewicz: Quo Vadis c. művében, arra gondolok, hogy verbéna olajat kellene szagolgatni, és bedörzsölni vele a kezem és a halántékom, hogy felüdítsen. Pontosan úgy, ahogy Petronius  tette, miközben  gyaloghintó várt rá és Viniciusra.
Aztán, hogy utánanéztem a neten, hogy mi is a verbéna olaj, azt olvasom hogy:
"Júniusban, amint a kosarak megtelnek a frissen gyűjtött zöld levelekkel, a Provence-i piacokat betölti a verbénaillat. A friss, citromos illat mérföldekkel arrébb is érződik." 

Ilyenekkel foglalkozom, miután ma reggel 6-kor már a munkahelyen voltam, hosszú volt a nap, és most van egy szabad péntek esténk.

Februári összefoglaló

1.Többet kellene tenni a lélekért, ha a betegségről szólt ez a hónap. Már mindegyik "kibillenésem" javulófélben van, vagy túl vagyok rajta.
A törött lábujjam már rendben, a még  nyáron kificamodott vállamra a kezeléseket márc. 11-től kapom a balfi szanatóriumban( rászántam magam, hogy elmenjek végre, csak kicsit későn!), gerincemre is lesz kezelés egyúttal. 
Arcüreggyulladásomra nem használt az antibiotikum, 1 hét betegszabadságon voltam, most kezd belőlem kikopni, de szedek egy immunerősítőt orvosi tanácsra, másnak is ajánlom, ha felső légúti megbetegedésekkel küzd. Brocho-Vaxom a neve, az ára húzós, de más gyógyszerre is elmehet ez a pénz.
2. A tél kitett magáért: sok hó, sok szépség, sok lapátolás! Régen volt ilyen igazi telünk. Szeretem ezt az évszakot.

3. Hóembert építeni jó, régen vettem benne részt, mindenképpen meg kell említeni a februári összefoglalóban. 
4. Könyvélményekhez sorolhatom többek között:
-Varga Lóránt: Minden út Rómába vezet... . 
- Romain Gary: A virradat ígérete
5. Nyelvkönyveket lelkesen kitettem, alábbhagyott az a lendület, amire számítottam, de tudom, hogy eljön az ideje hamarosan. Mást helyeztem előtérbe, ami időigényes, de ez inkább most mentegetőzés-féle. Márciusra áttéve a német tanulás. Most már így lesz!
6. Aminek eljött az ideje, az a selejtezés, rendezgetés lakáson belül. Régen csináltam egy olyan igazit, ez viszont most tényleg az hosszú-hosszú idő után. Nagyon jó érzés, egyfajta szabadságot és új teret ad.
7. Blogvilág:  Nagyon szerettem Sofia blogját, visszajött Serenity néven, és örülök neki.
8. Ünnepek? Ebben a hónapban van Valentin nap, nem számítottam a virágcsokorra, de jó volt megkapni.
Volt farsang is volt, nézelődőként vettünk részt rajta pár óra erejéig, hogy ki ne maradjon, amibe belenézhetünk. Mert én még mindig inkább szemlélődő vagyok, mint cselekvő.
9. Ebben a hónapban kifejezetten befelé figyelő voltam, újra érdekel a meditáció( tanulni) és az agykontroll( felfrissíteni).
10. Munkahely még megvan, de már 3 felé is tartozunk, úgyis mondhatnám 3 felügyeleti szervünk van. Pénz sehonnan nem jön felújításra stb., de fizetés még van. Ez fontos, mert számlákat fizetni kell.

Miért?

Anyut pár perce felhívta valaki a vonalas telefonon, és ezt közölte vele:

"S...-né, a lányát elütötte egy autó!"  Majd letette.

Anyu remegve rohant a mobiltelefonjához, hogy felhívjon engem. Én akkor éppen itthon porszívóztam, semmi bajom. 
Nem írok erről többet, minden benne van...

A hóemberünk ( Szombat - 2. rész)

Délután még mindig Ruston kimentünk a Fertő tó partjára, mert a víz kell, még ha kásásan befagyott állapotban is van.
Amúgy a  hó jó mindenre: hógolyózásra, tenyérben is elférő  minihóember készítésére ( az én saját munkám!), kis majd nagy hógolyókat dobálni a vízbe csak úgy, és nézni, hogy viselkedik az  anyag, milyen mintázatot ír le, egyáltalán mit csinál = bambulás.
Utána kedvet kaptunk közösen egy hóember készítésére, mert az már "művészet", mely kicsit hosszabb ideig megmarad,  gyönyörködtet is, és a dagadó alkotói büszkeségünk méltó tárgya lehet. 
M. nem vesz részt az ilyen bohócságokban -én minden hasonlóra kapható vagyok-, de mosolyogva nézni a mi boldog igyekezetünket.
Csináltam neki arcot nádból a helyi egyetlen, hóval nem teljesen fedett alapanyagból. Hideg ujjainkat lehelgettük, majd megörökítettük magunkat a hóemberünk mellett, aztán otthagytuk, hogy más is lássa az égnek emelt kezű, létezéséért hálás teremtményünket.
Most így utólag már Ozser korábbi komment mondatait is észben tartva tudom:
"A alkotás egy szép rezgésnek a megörökítése. Egy lelki mámor feledhetetlenné tevése."