Reggeli fényben

Vékony Andor: Őszi séták

zörren az avar

kanyargós erdei út

csendjébe lépek

nyirkos nedves fák

nyakadba lódítják az

Ősz ködpamacsát

ködben ül a hegy

a fák közt a csend szalad

neked sincs szavad

Várom az esős őszt, a tejüveg ködöt, a fanyarságot, a száraz vagy éppen nedves avart, a füstillatú, pirosló, hirtelen sötétbe átmenő  alkonyokat, az első deres füvet. 

Napfényt láttam ma reggel a lakásban, és mivel az elfogadás művészetét is gyakorolom( de szeretném egyre jobban csinálni!), bólintottam rá. Arra is bólintottam nem is titkolt örömmel, hogy legalább ez a fény már  kicsit megtört és fakóbb. 
Ebben a fényben láttam ma a tárgyaimat.
Ilyenkor kellene mondani, hogy addig jó míg meleg van, és a magas fűtésszámla sem hiányzik... 
Persze, persze, de én mást akarok már. A vágyaink nem mindig esnek egybe a valósággal. Ha valami sokáig tart az ellenkezőjét akarom, hogy később újra a másikra vágyakozzam.
Mindezt tehetem úgy, hogy közben egyikhez sem vagyok hűtlen. Mégis lehet kedvencem, és szerethetem egyiket jobban a másiknál.

Este

A szőlőnek "Bertanénis" íze van!- mondod  a laptop előtt ülve, és közben bekúszik az emlék is, mikor virágokat öntöztél gyerekként a nyári szünetben.
Berta néni egy papnál dolgozott, volt szőlő és pince is amire felügyelt. A nagynéni és Valentin atya vendége lehettél forró, száraz júliusi napokon. 
Szeretted a locsolókannás feladatod, büszke is voltál rá, hogy egészen a szomszéd falu parókiájáig eljutottál, és kíváncsiságukat rejtegető szemek is pillantottak rád a kerítésen át. Talán lányok szemei is?:-)
Az emléknek is zamata van, mint a szőlőnek.
Puha szeptemberi estéken lehet róluk mesélni, és béke van közben.

Kőszegen

Napsütéses szeptember végi szombat Kőszegen. 
A hétvége jellegzetessége, hogy Szüreti Fesztivál van a városkában.
Egyre gyarapodó tömeg, sátrak, kalóriadús ételek = lángos, kolbász bevitele:-) , honi és külhoni fúvósszene, magyar és nem magyar vendégek, jelmezes felvonulás kicsikkel és nagyokkal, ismerősök felfedezése.
A belváros felújítása még nem fejeződött be, de ígéretesnek tűnik az eddigi eredmény.Legutóbb csatatérre emlékeztetett a helyzet. Megnyugodva láttuk a haladást az amúgy is szép helyen.
Megint rájöttem, hogy akik beszélgetni akarnak csak úgy ismeretlenül is, azok megtalálják egymást. Az egyik zenekar kürtösével ebédelés közben hosszan beszélgettem hangszere szépségéről,  a lilahagymás zsíros kenyeret árusítóval sem fogtam magam vissza.
M. megjegyezte, hogy nagyon beszédes vagyok. Valami dumagéphez hasonló jelzőt kaptam, miért  is tagadnám. :-)

A rózsás és a fehér

Még egy részlet az életemből...
Mikor a színesek után úgy döntök, hogy a fehér a legszebb az ágyneműben, mikor a mintás bögrék és csészék után a finom  fehér porcelán a vágyaim netovábbja, akkor a bolhapiacon meglepetés ér.
Én okozom magamnak azzal, hogy megint a régire vágyom.
Meglátok egy rózsás csészét, csupa romantika az egész, és az kell újra! 
Mert soha ne mondd, hogy soha, és egyébként is  változunk, sőt visszaváltozunk. 

Ajándék

Van, aki nem sokat szól, csak ad. Önmagáról sem beszél, csak másról akar tudni.
Van, akit nem ismerek, és mégis ismerek.Van, olyan összetartozás, ami szótlan, több a csend benne, és mégis jelen van a törődés. Kedvemre vannak az ilyen kapcsolatok.
Ma a levelesládámban egy borítékban egy könyv volt. Ajándékba kaptam lélekápolásra, és itt is megköszönöm újra küldőjének.
Úgy gondolom, hogy ha egy könyvet találomra valahol kinyitok, azon az oldalon lévő "üzenet" nekem szól. Most is megcsináltam ezt a  szertartást. Kinyílt egy bizonyos oldalon, és ott éppen ez a vers volt, amit majd le is írok. 

Csitáry-Hock Tamás: Van az ajándék...

A legszebb díszdoboz a szíved benne az 

ajándék a szeretet, amit az éjszaka csendjében

szépen leteszel a küszöbre.

Annak a küszöbére, akinek szánod.

És vársz. És reménykedsz.Reménykedsz, hogy

kinyílik az ajtó, egy gyengéd kéz felemeli, 

kibontja, és magához öleli. Mert titokban erre 

vágyott. Mert megkapta a legszebb ajándékot,

amiről valaha álmodott. A te szívedet, benne 

a szereteteddel. És ha ez megtörténik,

mindketten ajándékot kaptok. Egymást.

Létezik ilyen ajándék.

Olvasom tovább a könyvet...Még egyszer köszönöm!

Erdőben

Levegőn lenni úgy is lehet, hogy az utcán célirányosan megyek. Lakótelepi lakást elhagyva általában ez történik. Bolt, munkahely, egyéb ügyintézések célállomásai vannak előttem. 
Úgy is lehet tiszta levegőt szívni, hogy a friss levegőjű erdőt választom. Időt kell rászánni, ez igaz. Cél sincs, ha nem akarom, és barangolásnak is hívhatom. 
Igaz, most éppen cél nem volt, mégis a Károly-kilátóba mentünk fel. Az itteni erdőkben minden út oda vezet, mint Rómába.
Véletlenül érkeztünk egy ünnepségre is. 75 éves  a Károly-kilátó, nem is tudtuk. Számomra mindig is volt kortalanul a soproni erdő részeként, a TV torony mellett eltörpülve, de ott van. 
U.i.: Hétfő reggelre megjött az ősz. 10 fok, hideg szél és eső!

Fáradó nyár, fáradó én

A virág elfáradt már szagosodni.

Unta,

hogy mifenének tettük asztalunkra.

S igyekezett árnyékot vetni,

nagyobbat mint a kertben

s elfáradt, mikor nem néztünk oda.

De észrevettem.

( József Attila: Kultura,1926)

A fáradó nyárral elfáradtam én is.

Bekötött izmokkal, fájó háttal próbálok  a gondolataimon  lazítani, tudva, hogy  test és lélek oda-vissza hat.

Vagy néhány nem kívánatos gondolat és érzés okozza a fájdalmat a testben, vagy nem kellett volna rossz gerinccel annyit emelgetni, pakolni, tologatni nyáron.

Mit tehettem? Azt is kellett, mert csak így haladtam.  Most viszont  a testi fájdalom gúzsba köti a gondolataim is. Oda-vissza hatások. Melyik az ok, melyik az okozat?

A várt enyhülésig kicserélem a fáradó virágot az asztalomon...

Talán! Mert így is tetszik.:-)

Szitakötő és derelye

Tegnap este zizegést hallottam az ablak alatt az erkélyen. Kimentem, de ahhoz túl sötét volt, hogy meglássam mi okozza. Az biztos, hogy beszorult bogár vagy rovar szárnyának berregése volt.
Reggel ébredés után megnéztem, tehetek-e még valamit. Egy szitakötő szorult be valahogy egy virágláda és a fal közé. Kiszabadítottam, szédelegve, de eltűnt a szemem elől. Csak remélem, hogy túlélte kényszerfogságot, és nem ez a napos őszi nap volt az utolsó számára.
Visszatérve még a Ruston töltött múlt szombat délutánra...
A séta után egy kis nyugodt kávézás is tervbe volt véve.  
A kávé mellé derelyét kértünk, és úgy döntöttem, csinálni kellene itthon is. 
Németül hosszabb a neve, nem is emlékszem rá, viszont a "táska-tasche" szó biztos, hogy benne van. Kicsit a külseje is eltérő, de az íze mint az itthonié, és jó szilvalekvár volt benne.
Magyar volt a pincér, sőt, a pincérnő is. Pár szót váltottunk. Nekik is jól esett  a magyar szó, mert érezhetően keresték a lehetőséget, hogy szóljanak hozzám. Nekem is jó volt.

Őszelő Ruston

Érzelmeinktől sosem kell félni.

A pillanatot nem lehet mérni,

semmire nem lehet elcserélni.

Annak varázsát át kell élni.

Várni és örökké remélni,

hagyni sorsunk percét visszatérni.

(Tokaji Márton:  A pillanat) 

Szombat délután a harsány színű Fertő-tavi hajózás, majd a visszafogottabb vízparti merengés után alig 20-25 perc múlva már Ruston voltunk.
Szelíden fogadott minket az alig tapintható, de már jelenlévő ősz. 
Hagytam, hogy az ott töltött óra pillanatokra essen szét azért, hogy szinte mindegyiket külön-külön is élvezzem.