2026. március 17., kedd

Májusban lesz két éves

A vasárnapi programunk M. családja volt ( már úgy érzem, hogy az enyém is), és persze a majdnem kétéves kisfiú, aki végül a főszereplő lett.
Amikor megérkeztünk, a saját kis homokozójában játszott, és az első szava számunkra az volt, hogy: "autó".
A második, felemelve a kis játékot, amivel addig dolgozott, a "lapát" volt, persze németül.
Aztán napközben egyre több szót hallhattunk tőle, és miközben mondta őket, meg is mutatta mindet, hogy teljesen tisztában legyünk azzal, hogy miről is beszél.
A félreértés nem lenne jó.:)
M.-t már nagypapának hívta úgy, hogy "Opa", engem pedig Évának, miután az anyukája erre is megtanította.
A sok játék és tárgy között egy hajkefe is volt, és először a saját haját fésülte vele, majd az anyukájáét kezdte el fésülni, végül pedig kitartó türelemmel egy baba szőke haját is.
Tudta, mit kell tennie mindennel, és pontosan úgy viselkedett és csinált mindent, mint egy kétéves.
Vidám volt és aktív, és csak egyszer sírt, amikor elvették előle a tányérját. Persze, csak azért, hogy még egy kis ennivalót tudjanak beletenni.
Rögtön védeni kezdte azt, ami az övé, és ez a védelem részéről még csak a sírás volt. Miután visszakapta, azonnal megnyugodott, és úgy folytatta az evést, mintha mi sem történt volna.
Van még sok apró történetem, de nem írhatok mindenről...
A délután eseményeiről is beszámolok majd, melynek a helyszíne egy játszótér volt.
Megbeszéltem a szülőkkel, hogy nem teszek fel teljes képeket az arcáról, ezért van szinte mindenhol a szőke buksi.:)










                 

4 megjegyzés:

  1. Mindent nagy koncentrációval végez! Fotóid pontosan illusztrálják, amit elmeséltél. Ilyen pici gyerekkel nem lehet betelni...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Koncentrál, tevékenykedik, "magyaráz", utánoz, de önálló is...
      Élmény volt vele a nap. Sokat figyeltem őt, sűrítve pótoltam, ami hiányzik és hiányzott az életemből.
      M. elolvad még akkor is, ha a fiúcska karkötőt húz a csuklójára, vagy az ő mutatóujjának a megszerzése a cél, hogy így menjenek együtt kézenfogva.:)

      Törlés
  2. It will be wonderful to watch him grow up. Children are capable of bringing great joy and I hope that he will grow up strong and healthy. Best wishes - David

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. David, unfortunately I don't have enough time with him, but when I see him, I can immediately see his development, growth, intelligence and beauty.
      He's like a two-year-old and he knows all what he needs to do at this age.
      I was with him all Sunday and I really enjoyed the day!
      Best wishes for you too. Éva

      Törlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu