2022. március 17., csütörtök

Félelem



A tavaszi fény besüt az ablakon, áttöri a függönyt, kész a kávé. Itthon béke van, de a határon túl háború zajlik. Nem mindenkinek adatik meg ez a hangulat, mint itt éppen most és nekem. Meg is becsülöm.
Náluk is megvolt ez a látvány, a nyugalom, a fegyverek ropogása, bombázás nélkül. Most menekülniük kell, hátrahagyva mindenüket, a férjeiket, fiaikat, rokonaikat. Védeni kell az életet, pedig nem akarnak ők sem mást, mint békében élni, dolgozni, és nevelni a gyerekeiket. Vannak, akik maradnak. Sok az áldozat, katonák, civilek, sokasodnak a tömegsírok.
Nézem a Híradót, és félek. Félek, hogy felelőtlen döntések, nyilatkozatok miatt a háború tovább terjedhet, belesodródhatunk valamibe, amit nem akarunk, de azt is remélem közben, hogy győz a józan ész. Félek, mert atomerőművet lőnek, és ez beláthatatlan következménnyel járhat. Félek  a gazdasági szankcióktól, hogy nem lesz gáz, olaj. Félek, hogy egyre több lesz az áldozat, mert ez elkerülhetetlen. Félek, hogy az emberek, főleg a gyerekek lelke sérül egy életre. Félek, hogy egyre több embernek kell elhagyni  a hazáját talán örökre. Félek, mert ilyen helyzetben soha nem volt részem, nem tudom mit tegyek, mit tennék, ha bajba kerülnénk. Valószínű, hogy maradnék.
Most tudok segíteni pénzzel az adományvonalon. Nem tudok mást tenni. Ez a lehetőségem, semmi más.
Félek...

31 megjegyzés:

  1. tudom, hiába mondanám: "ne félj", eheleyett azt mondom, ne a híradót nézd, ne a manipulált híreken rágódj, a magad örömére most több gondot fordíts: keresd ami megnyugtat, ami szép, ami erőt ad, és főleg ne agyalj túl sokat olyanokon, amit nem tudunk befolyásolni, de befolyásolni tudod a napi derűdet, a fontosságodat, a szépségre való fogékonyságodat, a gyönyörű fotóid nekem kis (sokunknak) nagyon fontosak...és azt is TUDD, nem vagy egyedül, mi is és sokan figyelünk rád, tudsz Nyugatabbra menekülni, ha úgy hozza, és nyugtatni szeretnélek, az atommal csak ijesztgetnek, senki nem akar áldozat lenni, pk sem, a két fél most marja egymást, mindkettő küldi a maga reklámhíreit, álhíreket is, kicsit távolodj el ezektől (én a Friderikusz szakértő vendégei elemzéseire, és olyanok szavára figyelek, akik értenek hozzá, nem politikusok és nem szomszédasszonyok érzéseire, hasznára

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. https://www.youtube.com/watch?v=UFaEisphn98

      https://www.youtube.com/watch?v=y6NwzXRzS7s

      Törlés
    2. sokkal sokkal sokkal több oldala van ennek a háborúskodásnak, mint az, amit a egyszerű polgárok átlátnak, nem lehet lecsupaszítani arra, hogy szegény...kat gyapálják, mert ez annál jóval összetettebb
      és azt sem szabvad elfelejteni, hogy az adakozás nem mindig jól szervezett, voltam ott és láttam olyat, hogy kik seprik be a kipakolt segélycsomagokat egy nagy szatyorba egy mozdulattal, láttam ilyet is, meg másmilyet is, annyi minden van, és főleg olyanok, amiket az egyszerű lakosok - mint mi - nem tudunk megoldani, jóval nagyobb hatékonyságra és másmire van szükség...(főleg ne rágd magad) és gondold át, mivel tudsz valóban segíteni, és az a segítség KINEK segít, a te lelkednek-e vagy egy konkrét jószándékú menekült embernek (hidd el, nagyon sokfélék azok az emberek is, ...mint a mi hazánkban is)

      Törlés
    3. https://24.hu/kultura/2022/03/16/sofi-oksanen-vlagyimir-putyin-zelenszkij-ukran-orosz-haboru-hazugsag-ukrajna-szovjetunio-sztalin-holokauszt/

      Törlés
    4. Köszönöm az újabb linket.

      Törlés
  2. a legnagyobb szeretettel arra kérlek, ne azt listázd, hogy "mitől félsz", hanem azt - és ezt komolyan kérem- azt, hogy mik a kapaszkodóid, egérutaid, lehetőségeid egy -egy problémára

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Katalinom, köszönöm a megnyugatató szavaidat. Igazad van, nem kell
      Híradókra annyira figyelni, keresni kell a szépet és a jót a mostani nehéz helyzetben is. El kell távolodni az álhírektől, a manipuláló szavaktól, az idegeket borzoló képektól, bár sok valóság van bennük, de az sem mindegy, hogy mikor mit mutatnak az embereknek. Azért tájékozódni kell, de ne legyen csak Híradó a forrás.
      Köszönöm a két linket. Feltétlenül megnézem a mögöttük rejlő beszélgetéseket. Már bele-bele néztem mindegyikbe, de végignézem majd őket.Úgy látom hasznosak lesznek.Hogy tudsz mindig megtalálni egy-egy témához kapcsolódó információkat.:)
      Én sem látom át ennek a háborúskodásnak sem az igazi okait, minden oldalát.Sok oka van,összetettek, ahogy írod is, minden támadó szenvedő, kirobbantó más és más.Mások az okok és a célok minden összetűzésben.Egy a fontos, nem belekeveredni, elkerülni a vérengzést,minden rosszat ami ezzel jár.
      Nem látok bele az adakozásba sem. Biztosan nem a valóban rászorulóknak jutnak mindig az adományok.Sokan, sokfélék vagyunk. A menekülők is, mi is.
      Ígyekszem nem rágódni, nem listázni amitől félek, amennyire csak tudom megteszem, jólesik a biztatás, és köszönöm, hogy itt jártál.

      Törlés
    2. véletlenül...

      meg az örökös kíváncsiságomból :D

      most hallgatom épp Fahidi Évát, (szeretem) https://www.youtube.com/watch?v=IAl6atlhC00

      Törlés
    3. Most néztem meg éppen Nógrádi Györgyöt. Jó volt. Legyél továbbra is kíváncsi, és legyen veled a véletlen is.:)

      Törlés
  3. Egyetértek Katalin írásaival. Ha állandóan ezzel foglalkoznánk, mi is belezakkanunk. Lazíts Éva, mert felőröl a félelem.
    Adakozz, ha ettől könnyebb lesz a lelkednek, bár én is tudnék mesélni, hogy mi lesz az adományok nagy részével...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Orsi, valóban belezakkanunk, ha sokat foglalkozunk vele.
      Katalinnál már írtam róla, hogy sejtem és tudom is, hogy nem mindig megfelelő helyre jutnak az adományok.Vannak, akik kihasználják ezt a helyzetet a maguk javára.Ilyen világot( is) élünk. Azért bízom benne, hogy az én hívásaim által adott pénz jó helyre került. Talán lehet még bízni.

      Törlés
  4. Azt gondolom: az embernek időnként meg kell fogalmaznia a félelmeit, de nem szabad belemerülni. Meg kell keresni kapaszkadókat, és arra gondolni, hogy 'majd akkor kell átmenni a hídon, ha elérjük'. Az adakozás a mi tehetetlenségérzetünket enyhíti, aki meg lenyúlja, annak meg a saját lelkiismerétvel kell elszámolnia. Legfeljebb annyit tehetünk, hogy megpróbáljuk megkeresni azt a lehetőséget, ami leginkább megnyugatónak tűnik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Klárcsi, nem merültem bele teljesen, de a félelmeimet megfogalmaztam. Ki kellett írnom magamból. Igazad van, hogy akkor kell erre igazán gondolni, amikor a hídhoz érünk, ha elérjük, és át kell menni rajta.Mindenki a saját lelkiismeretével számol el, már aki meg tudja tenni. Mert aki megteszi a rosszat,lenyúlja azt, ami nem az övé, annak nincs is lelkiismerete.
      Nekem az adományvonal a lehetőségem, ezt azért nem engedem el. Felhívtam párszor, és bizom benne, hogy jó helyre kerül a pénz. Ha nem így gondolnám. fel sem hívtam volna.

      Törlés
  5. Éva!
    Ne félj, mert a félelem megöli a lelket.....
    Tudom könnyű mondani, de nagyon nagy erővel dolgozni kell a félelmeink leküzdésén, ill. átalakításán, mint ahogy fentebb is írják! Sok erőt, kitartást, és félelemelűző gondolatot kívánok!
    Nelli

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nelli, jó, hogy bíztató szavakat hoztál és hoztok. Szükségem van rá. Nem akarom megölni a lelkemet, szükségem van még rá.Köszönöm neked is a bíztatást, jó, hogy gondolsz rám.Igyekszem kikecmeregni a félelemből.Már én is beláttam nem vezet sehova. Annyi jó és szép dolog is van a világban. Élni kell velük.

      Törlés
  6. Hello Eva
    The problem is that we can’t do much I try not to be scared , not to think too much because I had nightmares
    during the night. Hope you feel better soon.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. I try not to think too much about the war but it is with us. If I see TV news etc. It is not good to watch TV, I want to reduce it.I do not have nightmares and I am happy about that.

      Törlés
  7. Kedves Éva, megértem a félelmed, nap mint nap én is szembesülök a félelmeimmel.
    Próbálj a félelem mellett - szerintem nem olyan egyszerű a félelmet átlépni - reményt is ébreszteni a szívedbe.
    Ha ott van az is veled, talán könnyebben éled meg a félelmeid.
    Remény, hogy a cél nem az, hogy ne legyünk. Hogy a megoldásra törekednek a kakaskodók is. Hogy egy atomreaktor megsemmisítése semmire sem megoldás, hiszen az olyan pusztítást végez, aminek kárát az is látná, aki ezt tenné.
    Remény, hogy az egón felül kerekedik az ész, az Élet.
    Remény, hogy nem volt olyan nagyon régen egy világégés, nem akarhatják újra azt.
    Remény, hogy a hétköznapi emberek ereje és vágya elég, hogy ezt befejezzék.
    Én balga lélek még abban is reménykedem, hogy a katonák (mindkét oldalon) leteszik a fegyvert mielőbb, mert látják azt, hogy ez egy borzalom, és ez a felismerés erősebb lesz, mint egy parancs, hogy lőj!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az én "félek" szavam mellett, te sokszor ismételted az írásodban a "remény" szót.Igyekszem én is reménykedni a józan észben, de amíg dúl a háború nem könnyű. Azért megpróbálom.Tudom, hogy segít, ha jó dolgokra gondolok. Köszönöm, hogy ti is biztattok. Van úgy, hogy ki tudom kapcsolni, hogy háború van a szomszéd országban, és nem látom magam előtt azokat a gyerek arcokat, amiket mutatnak a TV-ben. Szerencsére vannak ilyen időszakaim is, és ez jó!
      Igen, kell a remény a félelem mellé. Sok reményt keltő dolgot leírtál, örömmel olvastam. Kellenek ezek a gondolatok, és köszönöm, hogy elhoztad ide őket. Kellenek válaszként az én írásomra, mely a félelmeimről szól.
      Figyelemmel kísérem azokat a híreket, melyek a béketárgyalásokról szólnak, de eddig eredménytelenül. Talán egyszer jön egy megegyezés, azt az órát várom, mikor ez megszületik.Így legyen! Mindegyik fél a maga igazát (van ilyen?) hajtja, nem lesz könnyű, de hátha megtörténik.

      Törlés
    2. Én, mint írtam, megértem a félelmed. Én a fiamat is féltem. "Katonakorba" lépett. Sokmindent nem tudunk, mi hétköznapi emberek, felröppenő hírek, kitalált, vagy elképzelt történetek tömege a valóság mellett, és mennyi minden, amit egy újságíró sem tud. Titkok, amik lehet, hogy jobb is, hogy nem tudunk. Azt viszont bajnak tartom, hogy az emberek nem írhatják le a félelmeiket, vagy nem állhatnak egyik, vagy másik oldalra, nem beszélhetik meg, mert mint a covidnál a máshogy gondolók nagyjából letiporják (báremlyik oldal). Én az egyetlen, amiben biztos vagyok, hogy minden menekülővel és otthon maradottal a bizonytalanban, szeretteit vesztővel együttérzek. Mindkét oldalon. Bár adhatnánk nekik az étel és az ágy mellé lelki segítséget, megnyugvást, reményt!
      Szerintem írjál arról, amit érzel, és mi mindannyian a magunk tudásával talán tudunk segíteni kicsikét. Illetve nekem például segíteni szokott már az is, ha elmondom valakinek, meghallgat, leírom a naplómba.

      Ezt a csíkozást, a redőnyök között bekukucskáló napfénycsíkokat hogy én hogy szeretem. :)))
      Gyerekkori "maradvány" lehet. Ágyból nézni, ahogy a falra, a bútorra festi a sárga sávokat, a kinti világosság. Ha elértem, akkor a kezemet felemelve és mozgatva is játszottam velük. Olyan békés világ volt az...

      Törlés
    3. Megértem, hogy félted a fiadat. Igen, sok mindent nem tudunk, találgatunk, és a bizonytalanság félelmet okoz.
      Jó kiírni, kimodani, ami bennünk van, Megkönnyebbülünk. Pláne azoknak jó írni, akik egyedül vannak, mint például én.Ezért is írtam le a gondolataimat, a félelmeimet.
      Együttérzek velük.Szörnyű, ami történik, hogy is vetemedhetnek emberek erre, ami most van. Mindkét fél makacs, a béketárgyalásokkal nem mennek semmire, egyik sem akar vesztes lenni, elhúzódik a háború, csak bele ne sodródjanak országok, mert annak nagyon nagyon rossz következményei lesznek. Nehogy kitörjön a világháború. Ettől félek leginkább.Remélem, hogy győz a józan ész. Ah, hagyom is ezt a témát.
      Én is szeretem a napfénycsíkokat, olyan baratságos meghitt hangulatot árasztanak.Ma reggel is volt benne részem.

      Törlés
  8. A félelem természetes emberi reakció, megélni is természetes. A következő lépés pedig az, hogy megkeressük az adott helyzetben a mi helyünket. A mi feladatunkat. A jelen tőlünk is elvár valamit - együttérzést és segítséget. Jó lenne mind több személyesség, annak aki teheti. Már az is segítség, ha egy idegenbe rohanó emberrel szót váltunk, leülünk egy gyermek mellé, aki elhagyta az otthonát. Ha pedig nem tudunk kimozdulni, akkor az ima, a szeretetteli odagondolás a feladat, ami ránk bizatott. Én nem utalok telefonosan, személyes kapcsolat a fontos. Ha valakit érdekel tudok küldeni infót, árva, beteg kisgyermekek segítőjéhez jut el az adomány, sok éves a kapcsolatunk. Rettentő nagy gond az elhagyott csecsemők gondozása, ezt vállalták. Face-n megtalálhatók: KEGYES- kárpátaljai csoport. Ne félj, csak higgy! - tudom nehéz, az álhírek sem teszik könnyebbé.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos személyes kapcsolatot nem áll módomban fenntartani.Van egy ismerősöm, aki Tiszabecsen volt egy hétig, és ott segített a rászorultakon. Nekem marad az adományvonal. Írod, hogy keressük meg az adott helyzetben a mi helyünket. Nekem ez adatott.
      Köszönöm a Face-es infót. Ha valakinek szüksége van rá, és úgy érzi segíteni tud rajtuk keresztül, itt megtalálja. A gyerekeknek különösen szükségük van rá. Az ima és a szeretetteli odagondolás is fontos, ahogy írod.Vannak lehetőségeink, mindenki megtalálja azt, amivel segíteni tud, ha akar.
      Igyekszem nem félni, nem könnyű, de próbálom megtenni.

      Törlés
  9. Kedves Éva, félünk mindannyian, minél közelebbről érint bennünket, annál jobban. De élni kell - amíg lehet - erőt gyűjteni, ahogy lehet. A hívőkön az imádkozás is könnyíthet, mindenki a maga módján reagál, ha módjában van, a konkrét segítségnyújtás is nagyon fontos.
    (nem teljesen ide tartozik, de sokszor hallottam traumát elszenvedett emberekről, akik úgy próbálják kezelni a traumát, hogy hasznossá téve magukat mások számára, mintegy "értelmet adnak" a szenvedésnek"...)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rózsa, az az ismerősöm, aki Tiszabecsen volt segíteni nagyon vallásos, neki a a másokárt való imádkozás sokat segített. A vallásos embereknek nagy kapaszkodó az ima.
      Gyűjtöm az erőt olyan dolgokból, melyeket szeretek csinálni. Élni kell, ahogy írod is. Jó, hogy írtál arról, hogyan lehet kezelni a traumát. Köszönöm a gondolatot.

      Törlés
  10. pihenj sokat
    https://www.youtube.com/watch?v=gLIHhTMN7qw&t=4185s

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt teszem. Köszönöm a szép, megnyugtató filmet.

      Törlés
  11. Jaj, Éva én inkább nem szólok egy szót sem...
    Ha tudnék olyat írni, ami segíthet, akkor magamon is tudnék segíteni.
    Azért még remény nem hagyott el...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is reménykedem. Minden Híradóban, bármilyen más adásban, írásban, mindenben keresem a reményt keltő hangokat, hogy végre elmúlik ez a borzalom.

      Törlés
  12. Most olvastam újra Lázár Ervin "Kalapba zárt lány"-át és megdöbbentem, mennyire aktuális: és hogy mennyire ezeket a szakaszokat járjuk mi is, mint a lány: tagadjuk, nem akarjuk, tőlünk független gonosz erőktől szenvedünk, hárítjuk, megszenvedjük, nem kell nekünk ez a hatalmas mindent beborító fekete nyűg, ...aztán alkudozás (legyen így ne úgy), aztán depi, aztán egyszercsak észreveszi, hogy szomjas (hogy vannak még alapszükségletei végre) és mozgósítja a belső tudását, megoldásokat keres ...és talál...és lassan át tudja alakítani a gondolkodását...rengeteg bölcs dolog van ebben a "mesében"...Mindenkinek szívből ajánlom, szerezze be ezt könyvet...Addig kis érdekesség róla: https://pszichoforyou.hu/a-kalapba-zart-lany-koronavirus/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindig hasznos dolgot tudsz hozni. Lassan át kell alakítani nekünk is a gondolkodásunkat, de olyan nehezen megy, pedig igyekszünk. Én is, más is.
      Itt a fekete nyűg, uralja az országokat, akár háborúról, akár Coronavírusról van szó.
      Végig kell járni a szakaszokat, amiről írsz. Ha megoldásokat keresünk, talán találunk is. Így legyen!

      Törlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu