Hiányzik, hogy nem ehetek édességet akkor, amikor akarok. Régen csak úgy beültünk egy cukrászdába, és kiválaszthattam egy nekem tetsző tortaszeletet, rétest, krémest vagy bármi mást. A cukorbetegségem megfoszt ettől, és ez így is marad.
Nem voltam sohasem édességfüggő, de az önjutalmazás része volt mindig egy kis finomság. Nyáron a fagyi, a jégkrém lehűtött egy kis időre, visszaemlékszem azokra az időkre. Jó volt, szép volt.
Ahogy idősödöm mindig van valami, amiről le kell mondanom. Ilyen a séta is. Hiányzik a mozgás, de nem tudok járkálni. Még mankóval sem tudok sokat menni, de keveset sem nagyon.
A megszokott dolgokról nehéz lemondani, de meg kell tenni, mert változik az élet, változunk mi is. Ahogy múlik az idő, egyre többet.
Két betegséggel élek. A cukorbetegség és a gerincproblémáim. Mind a kettő megfoszt valamitől, ami eddig életem része volt. El kell fogadnom. Meg is teszem, nem tehetek mást. Néha azért sírdogálok, hátha megkönnyebbülök tőle. Mert az öröm és a sírás is az élet része, ahogy az egészség és a betegség is.
Mondhatnám azt is, hogy ezek legyenek a legkevésbé fontos problémáim ebben a nehéz, háborús, Covidos időszakban. Viszont mivel megbeszéltük itt a blogokban azt is, hogy keresni kell az örömöt okozó dolgokat mostanában, ezért mégis fontosak számomra. Kellene az édesség és a séta, amolyan vígasztalóként, de nem adatnak meg. Viszont itt nincs háború, és egyelőre élek. Ilyen szempontból is lehet nézni a helyzetem. Igyekszem megvalósítani ezt a nézőpontot a jelenben és a jövőben is.
Élni jó!
Az élet apró örömeibe kell belefeledkezzünk, igen...Egy virágzó bokrot nézve, vagy akár csak az ablakból a kék eget kémlelve.
VálaszTörlésVannak cukorbetegnek készült sütik is, "mentes"édességek. Talán mégsem muszáj lemondanod teljesen a cukrászdai hangulatról. Ha a nagy sétát már nem is tudod pótolni.
(Itt nálunk ismerek valakit, aki hobbiból cukrászkodik és bedolgozik egy kis kávézónak, mindenféle mentes sütikkel. A Te városodban is remélem lehet találni finomságokat, amit büntetlenül megehetsz!)
rhumel
Ma taxival mentem a kórházba, és nézegettem a virágzó fákat. Nem tudom milyen fák voltak, de a rózsaszín virágukkal levettek a lábamról. Ez a mai napon egy apró öröm volt.
TörlésNem tudom, hogy van-e "mentes" édesség itt valahol a közelemben, de megpróbálok utánanézni. Egy reklámban láttam, hogy van hozzáadott cukor nélküli Túró Rudi is.A hozzám legközelebbi boltban megnézem, hogy van-e nekik. Kis bolt, nem hiszem, hogy megtalálom náluk, de hátha.
Cukrászdába nem járok mostanában, nehéz oda elmenni, de ha egyszer mégis, akkor rákérdezek.
Nem is arra gondoltam, hogy gyalog mész, de hátha, ha már késő tavasszal, nyáron jobb lesz a vírushelyzet, és ha Martinnal autóztok...(Veszprémben mintha olvastam volna ilyen cukrászdáról)
Törlésr.
Majd megpróbálunk keresni egy cukrászdát, hátha sikerül találni.
TörlésVeszprémbe már nem járok.
Írtam emailt. :)
Törlésr.
Van cukormentes Rudi, remélem kapsz a közeledben lévő kisboltban, jó az is egy kis nasinak.
VálaszTörlésGyere hozzám virágokat nézegetni! 😍 Kis kedvcsinálónak ajánlom neked😍
http://helyacsillagokalatt.blogspot.com
Remélem, hogy találok cukormentes Rudit. Voltam a blogodban, és gyönyörű virágokat láttam nálad. Köszönöm a kedvcsinálót!
TörlésÖrülök, hogy visszatértél!:)
Éva, én is cukormentes Túró Rudival vigasztalódom. Finom, remélem lehet kapni nálatok is.
VálaszTörlésA gallon kekszek sem tartalmaznak cukrot és van még a Nyírfacukor nápolyi is, igaz, nem olcsók, de mégis, néha megengedhet magának ennyit az ember. Csoki is van, az is cukormentes.
Igaz, nem cukrászda, de otthon is jólesik. :)
Nem gallon!!! - Gullon! :) Bocsánat.
TörlésMegpróbálom beszerezni őket.Egyiket sem ismertem eddig, azt sem tudom hol lehet őket kapni, de megpróbálom beszerezni őket. Hátha segítenek a nassolásban. Nem sajnálom rájuk a pénzt.
TörlésCukormentes világban vigaszokat lehet ugyan találni, de a hiányérzet megmarad. Ha nem, megnyerted a csatát. Szívből kívánom minden érintettnek.
VálaszTörlésMég nem ettem cukormentes édességet, nem tudom, hogy megmarad-e a hiányérzetem, ha megkóstolom őket. Csatát nyerni jó, remélem, hogy megtalálom a vígaszt a cukormentes világban is.
TörlésdrágaÉva, nem kértél, de én mégis szeretnék egy szívbéli jótanácsot engedelmeddel: "soha ne azt nézd, mit NEM lehet, hanem azt: mit LÉHET", új életedben a fogyás, és a másmilyen ételek kerülnek jobban előtérbe, millió variáns lehetséges, másmilyen vigasztalók, új szokások, szép új világ :D kísérletez, örülj új ízeknek szokásoknak
VálaszTörléshttp://cukorbeteg-etrend.eu/mit-ehet-a-cukorbeteg/
én azt vallom, mindenkinek a maga problémájával kell a legtöbbet foglalkozni, a belső munkát nem válthatja fel hosszú távon a külső világ eseményeinek szemlélése... (ezt arra mondom, hogy mentegetőzést éreztem a "ezek legyenek a legkevésbé fontos problémáim ebben a nehéz, háborús, Covidos időszakban." a magaddal törődés mindig a leginkább fontos dolgok közé sorold, hisz ekkor tudunk jobban megbirkózni a lehetetlen helyzetekkel is, ha magunkkal kibékülünk. Sokat gondolok rád, kívánom, hogy minél több örömteli pillanatod legyen önmagad-szeretetében (képzeld azt, hogy idegen bolygón vagy és ott kell az új életmódhoz akklimatizálódnod, tök izgi, és fűszerezd azzal, hogy újszülöttként mindent elfelejtesz az "előző életed szokásairól)♥
én sok kincset találok a youtubon: https://www.youtube.com/watch?v=LC6_q6PICGk
(mostanában kaptam rá az ízére a pszichoforyou-podcastoknak, nagyon aranyos lányok beszélgetnek nagyon érdekes dolgokról, pl, a magunkkal törődésről is, kóstolj bele)
öllelek vidám napokat kívánok szeretettel
Köszönöm megint az ajánlataidat.Utána nézek mindegyiknek. Igyekszem nem azt nézni, hogy mit nem lehet, hanem hogy mit lehet.Hasznos tanácsot adtál.
TörlésÍrtad, hogy jön az életemben a fogyás. Kb. másfél, két év alatt 30 kg-ot fogytam. Nem szeretnék már többet fogyni, de mennek le rólam a kilók.Megeresztedett a bőröm, kiállnak a csontjaim.Lassan megcsúnyulok.
Igyekszem a belső világommal és magammal törődni,igazad van, fontos dolog.A külső dolgokban próbálom kizárni a rosszat, de ez nem mindig megy. Jelen van a külvilág az életemben, mégha nem is akarom.Pedig próbálkozom, hidd el!
és nem győzöm eléggé sokat mondogatni mindenfelé, mennyire szeretem Kicsi Vu 5 elem konyháját, nézz szét a blogjában:
VálaszTörléshttps://5elemkonyha.hu/2020/08/10-tipp-az-immunrendszer-vedelmeben/
olvasgatom Kristóf Ágota gyönyörű írásait (a félelmemet oldja pl. A NAGY KERÉK c. szösszenete)
TörlésMég egyszer köszönöm a linkeket, biztosan hasznosak lesznek.
TörlésHallottam Kristóf Ágotáról, de még nem olvastam tőle semmit. M.olvasta őket németül és franciául. Így nem tudtam az övét elolvasni.
TörlésÉvám, A nagy könyv-et majd érdemes elolvasnod. De ne mostanában...Valami vidámabbat keress. :)
Törlésrhumel
Igyekszem vidámabbat keresni. Főleg a már korábban elolvasott könyveket olvasok mostanában, amiről tudom, hogy valaha jót tettek nekem.
TörlésÉva, izületi fájdalmak miatt én is kevesebbet mozgok, cukorszintem (egyéb gyógyszer mellékhatásaként is) emelkedik, de ahogy írod: "Mondhatnám azt is, hogy ezek legyenek a legkevésbé fontos problémáim ebben a nehéz, háborús, Covidos időszakban." Megfogalmaztad helyettem is...
VálaszTörlésSajnálom, hogy te is keveset tudsz mozogni, és a cukorbetegséged is jelen van. Ahogy írtam már Katalinnál, próbálok magammal is foglalkozni, és rangsorolni a problémáimat, a külsőket és a belsőket is. Sok baj van a világban, és hajlamosak vagyunk őket előtérbe helyezni a magunk rovására.Én is így vagyok vele, pedig lehet, hogy rosszul teszem.
TörlésSzámtalan nehéz pillanat, sőt óra, sőt nap van, amikor az ember valahogy feladja a mindenhonnan hallott pozitív gondolkodást, és belesüpped a bajába. Bár eszébe jut, hogy nem szabad, mert az olyan avit dolog a mai világban, és nem is szabad megengednie magának az embernek, de mégis megtörténik, hiszen emberből vagyunk, és egyáltalán nem tökéletes, nem olyan, ahogy az jó lenne a világnak, a barátainkban, a rokonainknak, az orvosainknak. Nem. Bármennyire is haszontalan részének gondolja az ember ilyenkor magát, mert bezzegamarika mindig jó kedvű, a bezzegszomszéd is folyton nevet és kacag és azt mondja, hogy szép az élet, és nem akarja fárasztani a környezetét a gondojaival, a szomorú gondolataival, vagy azzal, hogy mostmilesz, szerintem teljesen természetes része ez az életünknek. Amikor nem segít, hogy szép a természet, vagy csicseregnek a madarak, ami általános esetben is mosolyra fakasztja a szívét, hát... nem megy, mert csak néhány percig látja ezeket, aztán újra jön a bú.
VálaszTörlésÉs ez még akkor is így van, ha valami rövid időszakos baj van (bármilyen), hát még ha tudja, hogy ez bizony már így marad.
Azt mondom kedves Éva, hogy én teljes mértékben megértelek, mert bár valószínű, hogy fiatalabb vagyok, mint te, amikor eszembe jut, hogy régen hogy mentem fel a hegyekre, akkor tudom, hogy már soha többé nem fogok. Mert nem bírja a lábam, a szívem, a tüdőm. És a fiammal sem fogok játszótéren boldogan hintázni, mert már felnőtt. És mesét sem fogunk nézni az ágyban. És hogy lesz-e majd unokám és azzal? Csuda tudja. Én 36 évesen szültem, ha lesz is ilyen, már elég öreg leszek, nem úgy fogom élvezni, ahogy a fiatalabb nagyszülők. És persze itt a Világ... ki tudja mi lesz.
Persze nem arról akarok írni, hogy bele kell lendülni a szomorúságba, a veszteségekbe, hanem azt, hogy van amikor el kell tudni fogadni, hogy a lélek leenged, megtorpan, fájdalmat talál és nem könnyű abból kimászni. Amikor a veszteségek megélése elkeserít és nehéz találni valami kapaszkodót, ami ezek mellett a nehézségek mellett erőt ad.
Én amikor ilyen tör rám, akkor hagyom. Hagyom, hogy átjárjon, hogy maradjon velem, hogy kidolgozzam magamból. Hogy sírjak, hogy sajnáljam magam és minden elvesztettet.
Soha nem volt még olyan, hogy ilyen állapotban maradtam volna. Mert miután "kiizzadtam", magam vágyom a másra, ami szép, ami jó. Én keresem a levegőt kidugva a fejem a sötét vízből. Erőltetnem sem kell magam.
Nem mondom, hogy így kell csinálni, és az is lehet, hogy van aki nem tud aztán feljönni a levegőre, vagy nem segít ez a módszer. Szóval... nem az a lényeg, hogy én hogy csinálom, csak azt szerettem volna mondani neked, hogy tégy úgy, ahogy neked a legjobb, és ne szégyelld, hogyha szomorú leszel, ha elkeseredsz azon, hogy most már mi lesz és mi hiányzik és nem találod az utat, és nem találod az apróságokban, a természetben sem a megnyugvást.
Veszteség ért, és nem kicsi. Meg kell változtatnod az életedet, a táplálkozásodat és amit eddig tehettél, azt már nem teheted, és sajnos amit nem lehet, annak felerősödik a vágyása.
Amikor az első lezárásnál volt, hogy nem lehetett elhagyni a települést, ahol lakott az ember és közben jött a tavasz, annyira, de annyira vágytam arra, hogy kocsiba üljek és kirándulni menjek. Azt éreztem, hogy bezártak, hogy rámzárták az ajtót.
Nem mehettem és ettől én annyira szerettem volna menni.
Nem ehetsz tortát. Biztos nem mindennap ettél tortát, de azzal, hogy most már nem ehetsz, az emléke az ízének, a rituálé ami vele járt, a környezet, ahol etted, hiányzik.
Remélem azért hamarosan egy cukrászdában fogsz ülni és mivel sok helyen van már cukormentes torta, ott lesz a tányérodon, és élvezni fogod minden pillanatát!
És írd ki a szomorúságaidat, ide nekünk, vagy egy naplóba és írunk neked, mindenki a a saját gondolatát, a segítségét, azt hogy mit hogy old meg, vagy néhány kedves, biztató szót. Sok kedves ember van itt veled, jó olvasni őket is. :)
Betty, köszönöm, hogy mindezt leírtad😍 nekem is sok-sok megszívlelendő mondat van benne.
TörlésOrsi, de jó olvasni hogy ezt leírtad! Köszönöm szépen. Örömet okoztál. :)
TörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Törléskicsit bővebben: Betti, nagyon szeretem olvasni a hozzászólásaidat, tetszik, és eszembe juttattad Lázár Ervin (Kalapba zárt lány) történetét, IGEN, kell megmerülni a váratlan, nehéz helyzetekben, nem tudjuk azonnal elhazudni a rossz érzéseinket,ez is mi vagyunk, én most rákaptam a podcastokra, pont ilyesmiről mesélnek a lányok a pszichoforyou youtube oldalán,
Törlés(véletlenül kitöröltem egy hsz-t, azt írtam benne, hogy klassz, amit írsz Betti, írj mindig)
TörlésBetty, próbáltam a hozzászólásod alatt válaszolni neked, de a rendszer nem engedte, hiába kattintgattam a "válasz" szóra.
TörlésAz a bajom, hogy véglegesek a betegségeim. Nincs meg az a remény, hogy majd egyszer elmúlnak. Ezért próbálok valami jót is keresni az életemben, hogy ezt a szomorúságot elűzzem.Ki kell "izzadnom" magamból, ahogy írod. Nem szégyellem, hogy rám tör néha a szomorúság, ezzel együtt kell élnem. Nem szégyellem a sírást sem, kicsit mindig segít.
Nem mindennap ettem tortát ez így igaz, de egy kis ünnepnek számított, ha megtehettem. Ez az ünnepi érzés hiányzik, maga a hangulat, a dolog szépsége.Felerősödik bennem a vágy, mert nem tehetem, amíg valami megoldást nem találok rá.Például cukormentes édességet.
Sok jó dolgot írtál, örömmel olvastam minden mondatodat, mert éreztem bennük a törődést, az irántam érzett figyelmet. Köszönöm szépen.
Mindnekinek köszönöm, aki hozzám szól, mert érzem, hogy figyeltek rám, és nem vagyok itt hiába.
Igen, én szeretettel gondolok rád. :)
TörlésÜnnep... Azok az igazi, személyes ünnepek, amiket nem a naptári nap nevez annak, hanem amit mi annak érzünk. Ünnep egy találkozás, egy vágyott könyv kézbe vétele, egy cukrászdában eltöltött idő valakivel, vagy magunkkal is akár.
Mi szegények voltunk (nem nagyon, de nem tellett sokmindenre, amire vágytam gyerekként), de itt van a szívemben a mozdulat és a pillanat, amikor Anyuval elmentünk egy cukrászdába a városba, és a kávéscsésze mellé rakott kanalat kézbe vette, a kockacukrot beleejtette a kávéba, megkeverte és lassan, élvezve a pillanatot és az ízét szerette ezt az "ünnepet". Hiszen hol volt neki ilyen lehetősége.
Aztán amikor már megtehettem vittem én a cukiba és vettem neki kávét, sütit, nem is egyszer, de ő akkor is ugyanúgy "csinált" mindent, csak már valahogy a büszkeség is ott volt benne, hogy a lánya elvitte a cukrászdába...
Mennyi ember megy mindennap a kávézóba és költ el több ezer forintot a hihetetlenül drága kávéért és egy szelet akármiért, de nem tudják, hogy ez bizony ünnep másnak. :)
De szépen írtad le az anyukáddal való cukrászdázást. Szinte látom magam előtt, ahogy az anyukád beleejtette a kávéba a cukrot. Milyen jó, hogy elvitted a cukiba és ő büszke lehetett rád. Igaza is volt, nagyon jól tetted, hogy ott voltatok együtt.Örök emlék marad.
TörlésMi sem ( én sem) sokszor mentünk, de néha elmentünk, és ünneppé tettük a hétköznapot, vagy ha éppen hétvégére esett, akkor még ünnepibbé tettük azokat a hétvégi napokat. Milyen jót tud tenni az emberrel egy ilyen esemény. Egyszerű, de sok örömöt ad.
Köszönöm Katalin a te írásodat is. :)
VálaszTörlésÉn az Édesanyám elvesztésénél jöttem rá, hogy hogyan működöm (na persze nem teljesen, de bizonyos hatásokra).
Ott áltam a kétévesemmel, és az Édesapámmal, aki még sosem élt egyedül.
Így hárman voltunk a Család. Külön lakásban, mi ketten és Apu, de közel, így azért kicsit tudtunk neki segíteni abban, hogy ne legyen egyedül.
Nekem mindenki az utcán azt mondta, hogy erősnekkelllenned. Egy idő után haragudtam erre a három szóra. Miért is kéne erősnek lennem? Meghalt a gyerekem után a legdrágább, és akit a legrégebben a leghosszabb idő óta szeretek.
Nemszabadsírni, jött még ez is.
Miért? Majd meghalok a fájdalomtól. Ordítani tudnék, hogy adják vissza, és sírok, amikor végre eljön az este, mert napközben csak hüppögök, hogy a kicsi fiam ne azzal kelljen és feküdjön, hogy Anya sír.
Nekem segített a sírás, segített, hogy néztem a képét és beszéltem hozzá, hogy hagytam, hogy hiányozzon.
Aput megkérdeztem, hogy mit szeretne, maradjanak a holmijai, vagy rakjuk el?
Azt szerette volna, ha marad. És én addig nem pakoltam el őket, amíg nem mondta ő.
Nekem nem volt vígasz a nap, a nyár, még sajnos a fiam sem igazán. Bocsánat érte, de annyira fájt, hogy nem tudta elvenni ettől a fájdalomtól a lelkem ő sem. És jött a nap, amikor reggel nem azzal ébredtem, hogy ő nincs. És jöttek a napok, amikor már tudtam nem szomorú lenni, és jöttek a napok, amikor már nevettem és nem mindenről ő jutott az eszembe. Ma is vannak mély pontok. Amikor sírok, amikor beszélek hozzá, de már hagyom, mert ahogy jött úgy el is megy ez az érzés, még akkor is, ha a fiam után örökre ő lesz, akit a legjobban szeretek.
És azóta is bennem az maradt meg, hogy az emberek nem úgy "működnek", ahogy mások akarják. És ha valaki igazán szeretne segíteni, akkor alkalmzakodik ahhoz, akinek szeretne, mert nem biztos, hogy meg tudja tenni azt, amit mondanak neki, hogy majd attól jobb lesz. Jó ha elmondja, mert neki bevállt, jó ötlet is lehet, de nem biztos, hogy a másik is így lesz jól. Az igazi segítség a meghallgatás. Ó, mennyire nagy segítség! És aztán az, hogy támogassuk a másikat (persze extrém esetekben nem, mert ott biztosan fontos a "kirángatás", vagy/és segítségkérés).
Szóval... a segítségben nem magunkat kell megvalósítani, hanem a másikra kell odafigyelni, hogy mi jó neki.
Nehéz időket élünk. Szerintem totálisan kiszámíthatatlant. Ez eleve egy nyomás a lelkünkre, és az erre érkező személyes problémák már egy "sérült" területre érkeznek.
Nagyon nagy szükség van a szeretetre (elcsépelt szó és szöveg, pedig mennyire nem lehetne az). A kíváncsiságra egymás felé. A meghallgatásra.
Amikor rátok találtam és olvastam mindannyiótok blogját (Évához írók) és az egymáshoz írtakat, akkor azt gondoltam, hogy nem tudom, hogy ismeritek-e egymást, vagy csak itt találtatok egymásra, de olyan jó volt az, hogy megpróbáltátok egymást felemelni, örülni, támogatni.
Nem hallgatok podcastokat, de majd megnézem amit írtál. Köszönöm. :)
Végig kellett élned az édesanyád elvesztése iránt érzett fájdalmadat. Ilyenkor a mások által mondott tanácsok nem segítenek. Az érzés benned van, neked kell megküzdened vele. Ott volt az édesapád is, akinek te voltál a támasza, vele is törődnöd kellett.
TörlésÉn is így éltem meg az édesanyám elvesztését. Sokszor akartam telefonon hívni, hozzá menni, amikor már nem volt. Aztán nekem is voltak már olyan napjaim, amikor nem jöttek ezek a gondolatok.Lassan feldolgoztam az elvesztését, bár még mindig hiányzik.
Segítség a meghallgatás, ezt én is így érzem. Nem kell mindenképpen tanácsot adni, sokszor nem is azért beszélek róla. Kiadom magamból a fájdalmat, a szomorúságot, és a néha sírással ez megkönnyti a fájdalmamat.
A többiekkel csak itt találtunk egymásra, de olyan, mintha régen ismernénk egymást. Meg merünk nyílni a másik előtt, és öröm, ha válaszolnak az érzéseimre, hogy olvasnak, és meghallgatnak, mégha ez nem is szóban történő beszélgetés. Volt, hogy személyesen találkoztam blogtárssal, és úgy éreztem, hogy régóta ismerem. olyan érzés volt, mintha ott folytattuk volna, ahol a blogjainkban abbahagytuk.
Szükség van a szeretetre, a kíváncsiságra mégha ismeretlentől jön is.Lehet, hogy már nem is annyira ismeretlenek. Néha úgy érzem többet sejtek és tudok róluk, mint néhány személyes ismerősömről.
Hasonlítunk, már nem először látom. :)
TörlésÉs jó itt lenni veletek.
Örülök, ha jössz.:)
Törlésnagyanyám majdnem üres noteszába ez a Kosztlányi idézet volt beirva. "Élni betegen is, nyomorultan is jó!"
VálaszTörlésMilyen igaza volt a nagyanyádnak. Majd ha közeledik a vég, ez a sor még inkább felértékelődik.
TörlésNagyon megérintett ez a bejegyzés, és a hozzá fűzött kommentek is. Most mást nem is mondok, csak jelet akartam hagyni, hogy itt voltam és annyira veled érzek Éva!
VálaszTörlésKöszönöm, hogy itt jártál.
Törlés