Január 6-án leszedtem a kis karácsonyfámról a díszeket és az égőket. Évek óta műfám van, hiányzik az igazi, de egyszerűbb így. Én már nem tudnám megvétel után hazahozni, és eltávolítani a lakásból az ünnep után. M-ra sem akarom bízni, így a magam ura vagyok ebben is.
Megköszöntem a fának, hogy annyi örömöt adott az év legszebb időszakában. Hiányzik a fénye a szobában. Levettem a bejárati ajtómról az ünnepi díszt is. Elől hagytam egy mécsestartót és egy huncut mosolyú kis angyalt, amit még 2017. karácsonyán kaptam ajándékba Anyutól, az utolsó együtt töltött karácsonyunkon.
Mivel nem fogadtam meg semmit, élem a megszokott életemet úgy, ahogy szoktam. Örülök, hogy nem voltam tömegben advent idején, nyugalomban, békében telt ez az időszakom. Vártam az ünnepet, és most hiányzik a fénye, a december aranysárga, fénylő színe.
M. beteg sajnos, így nem tudunk találkozni. Remélem, hogy teljesen meggyógyul. Köhög, nagyon fáj a torka, gyenge, szerintem influenzás. Nem ment orvoshoz vele, fekszik egész nap, teázik, kúrálja magát. Éppen most írt arról, hogy milyen állapotban van.
Nekem fáj a csípőm és a gerincem. Nagyon nehezen tudok járni. Ma boltban voltam, és sétáltam is egy kicsit, de alig vártam, hogy hazaérjek. Nem tudom, mi lesz, de ahova tudok majd gyalog megyek, hogy mozogjak. Ennyit az egészségünkről. Remélem, hogy jobb is lesz.
Sok intéznivalóm van januárban, szépen pipálgatom a naptáramban, amit már megcsináltam. Nem szeretem az ilyen napokat, de jó túllenni rajtuk. A február már nyugodtabb lesz számomra.
Visszatértek a hétköznapok a maguk szürkeségével együtt. Ebben a hónapban van a születésnapom, az adja majd az ünnepet. Messzire van még a következő karácsony, addig még sok nap fog eltelni, remélem jó dolgokkal is.
Kívánom, hogy az ünnepek után a ti napjaitok is jól teljenek, senki se legyen beteg, és az új év jól kezdődjön. Így legyen!
Itt is dúl az influenza járvány. Épp tegnap telefonált egyik ismerősöm : szívműtéten, 2-szer agyvérzésen is átesett, de ennek ellenére nem oltatta be magát az influenza ellen, nem nagyon értem ezt... Remélem, M. is szerencsésen túl lesz rajta.
VálaszTörlésÉn se tettem különösebb fogadalmat, legfeljebb azt, hogy vissza kellene fordítani a napjaimat rendes kerékvágásba : korábban feküdni és így korábban kelni is.
Az éjjel havazott egy kicsit. Csak benéztem hozzád pár szóra.
Én beoltattam magam influenza ellen. Először nem akartam, de mentem a háziorvosomhoz, és ő rábeszélt. Nem kellett sokat győzködnie. Itt is sokan betegedtek meg, éppen ma is hallottam a rádióban. Az a fogadalom-féle, amit elhatároztál, tetszik. Korábban lefeküdni, és korábban kelni. Biztosan jó lenne neked.
TörlésAhogy írtam is, ma voltam a boltban, alig vártam, hogy hazaérjek. Kis kerülővel tettem meg az utam, de a végére már nagyon elfáradtam, és fájt mindenem. Csak sántikálva tudok menni. Nem tudom, hogy mi lesz velem így.
Volt nálatok hó? Itt még nem, bár az ország más részein volt már, csak nálunk nem esett. Jó, hogy benéztél hozzám pár szóra. Köszönöm, jólesett.
Dear Eva,
VálaszTörlésI got my car back, but since a few days my back is blocked and aching a lot I have to take strong pain killers. Back and right leg but I had to drive in the old carvery uncomfortable! I feel very tired and painful. I understand how you feel.
There is nothing I can do but wait, coming back from the garage I did some grocery shopping and now I will take a pain killer and stay in my armchair. Hope you’ll feel better soon. Hugs
Dear Catherine, I understand you very well. I have similar problems. I can't straighten up, I limp, my back and hips hurt.
TörlésI also sit in my armchair in the afternoon. I'm not taking any painkillers for now. I'm trying to bear the pain. What will happen to me if I can't take care of myself? I can still walk to the store. It's close to my apartment. I'm thinking of you and wishing you well. Hugs.
Nem is csodálkozom, hogy M. beteg lett, itt is dúl a felsőlégúti betegség, a férjem ma volt a rendelőintézetben, ott kötelező a maszk viselése.
VálaszTörlésÉn is köhögök, fáj egy kicsit a torkom, de lázam nincs, remélem nem fajul el. A téli menetrendhez hozzátartozik az influenza szerű betegségek. Jobbulást M. - nek!
Már olyan távolinak tűnik a karácsony, ez a rendje az évnek, várjuk majd a következőt!
Betegség mentes napokat kívánok neked!
Remélem, hogy jobban leszel, és nem fajul el az, amit most érzel. Én nem érzem magam betegnek. Ha jobban tudnék járni, akkor nem is panaszkodnék semmire. Igaz, szedem a gyógyszereimet, de ezzel rendben tudom magam tartani. Megyek hamarosan laborba, utána az eredménnyel a háziorvoshoz. Remélem, a vérképem rendben lesz.
TörlésKöszönöm a jókívánságodat, amit M-nak küldtél.
A karácsony hiányzik, távoli már, de el kell fogadni a helyzetet. Szerintem az év legszebb időszakán vagyunk túl.
Neked is beteség mentes napokat kívánok. Remélem, hogy jól leszel.
Az ünnep csak úgy elillan. A fényeit, a szépségét itthagyja, legalább az emlékeinkben. A szürke és szomorkás idő, a mindig oly hosszúra nyúló január se dobja fel az embert. De képzeld, ma láttam, hogy a kertben kibújtak a hóvirágok (otthon voltunk, megnézni a házat,de délután már hazajöttünk. Kicsit zavaros ez az itt-ott, de még ez van :). Szóval a lényeg: a karácsony ugyan hamar elmúlt, de jön a tavasz. Még ha lesz is hideg és hó, már hiába "ijesztget". Január, február, itt a nyár! És remélem előtte még egy langymeleg, égszín tavasz is lesz azért :)
TörlésM--nak mielőbbi jobbulást, gyors gyógyulást. kívánok. Vigyázz Te is Magadra, ha lehet, ne menj olyan helyre, ahol sokan vannak. Könnyű ezt mondani, bolt, labor, orvosi rendelő, ott pont tömeg van. Remélem mind megússzuk, és M.-nak se lesz komolyabb.🙏
rhumel
A december arany színű, a január szürke ólom. Ilyennek képzelem őket. Milyen érdekesen játszol a szavakkal: otthon voltatok, aztán hazajöttetek. A régi még valahogy mindig jelen van bennetek, ami természetes, az új pedig már kötődik hozzátok, ami jó.
TörlésSzóval, a kertben kibújtak a hóvirágok. Ez a mostani januári meleg előcsalogatta őket. Igen, jön a tavasz, aztán itt a nyár, amit valahogy nem várok a nagy meleg miatt. Nem tudom, hogy idén milyen lesz, de tavaly nagyon szenvedtem tőle.
Köszönöm, hogy M-nak gyógyulást kívántál. Nekem sajnos mennem kell olyan helyekre, ahol sok ember van. Talán megúszom. Én nem kaptam el M-tól. Szombaton még együtt voltunk, kedden már nem volt jól. Közben történt vele valami, akkor fertőződött meg. Kívánok neked minden jót, remélem ez az influenza járvány elkerül benneteket.
Elpakoltam az ünnepi díszeket én is. Nálam 2 éve nincs fa - akkor lett beteg a férjem -, azóta fenyőágakat díszítek fel. Szép volt az is, a költözés előtt nagyon sok karácsonyi díszt, gömböket elajándékoztam, csak keveset tartottam meg. Bőven elegendő ez is. Fényfüzérek vannak, szeretem azokat is. Itt Kőszegen kevéske hó volt eddig, el is olvadt hamar. Telnek a napok szépen, a 2 eb karbantart, a pulit viszem sétálni az utcára, a tacskó nem akar. Ápolom a férjemet, egy nővér besegít s fogadtam fel gyógytornászt is. Lassan megismerem a várost, szoktam egyedüli gyaloglást beiktatni. Megtalálok itt is mindent, amire szükségünk van. Ma előkerestem a tartalék maszkokat, holnaptól ha kimegyek, felteszem. Kívánom, hogy a fájdalmad enyhüljön, aki beteg, gyorsan gyógyuljon. Szeretettel: BMari
VálaszTörlés