2021. május 17., hétfő

Részleteim


Sok kicsi részből épül fel az ember, a lelke, a teste, kinézete, mely aztán egésszé alakul. A külső, belső állandó átalakulásban van. A blogokban is csak részleteket írunk le az életünkből. Mégis összeáll egy kép rólunk másokban. Hogy aztán ez mennyire felel meg a valóságnak, ez függ tőlünk és az olvasótól is. 
Minden bejegyzésre asszociálunk a magunk életéből, folytatódik a történet bennünk, amiről olvastunk, emlékeztet valamire, ami velünk is megtörtént. Mert az öröm,  bánat, nyugalom, béke, csalódás, veszteség, gyász, örökség, emlékek, tárgyak kezelése, az emlékek felidézése, oltás, olvasás, az időjárás, a virágok és növények figyelése, a blog írása, a hétköznapi, kis események, a reggelek és esték rutinjai stb. mindegyikőnkkel megesnek. 
Az írásainkon kívül a kommentjeinkben kitérünk saját magunkra is. Mindarra, amit a blogíró által leírt sorok indítanak el bennünk. Mert sokszor felidéződnek a saját történeteink, amit más is többé-kevésbé hasonlóan megélt, mint mi, és elénk tárta az éppen akkor olvasott írásában. A blogunkon kívül írunk magunkról néha a kommentekben is, nem mindig csak az író által leírtakra reagálunk.
Folyik az információáramlás, és kölcsösen megismerjük egymást, a múltunkat, a jelenünket, terveinket a jövőre vonatkozóan. A kicsi részletek kezdenek összeállni, és elkezdjük sejteni, hogy milyen a másik, még akkor is, ha igazán nem tudjuk meg soha. 
A képeken apró részletek láthatók rólam. Nem tudom milyennek képzeltek el engem, de adok egy kis segítséget  az elképzelt képhez: kéz, szemek, szemüveg, festett haj színe, ruha, cipő, saru, sapka, csukló. Íme, a részleteim. 
Üdvözöllek benneteket nálam!:)

27 megjegyzés:

  1. szépek a "részleteid"... ?)

    (én most bosszankodom, valaki totálisan félreértette egy "részletem", pedig annyit firkálok...)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aliz, sajnos a félreértés benne van a blogírásban. Rossz érzés, ha valami nem úgy jön át, ahogy akartuk. Azon aztán lehet morfondírozni, hogy bennünk vagy az olvasóban csúszott félre a "részlet".
      Kérdés,
      Kérdés, hogy megmarad-e úgy, ahogy van, vagy próbáljuk megmagyarázni, hogy értettük valójában azt, amit írni akartunk. Nehéz rá válaszolni.

      Törlés
    2. próbáltam, de reménytelenül...rég olvasta, nem tudta kikeresni, totálisan összekevert valamit (sajnos fontosat), s be se látta!

      Törlés
    3. Sajnálom,hogy így alakult.Olyan rossz érzést, nyomot hagy maga után az ilyen eset. Ha nem látja be, az még rosszabb. Nem tudjuk bebizonyítani, hogy mit akartunk valójában.

      Törlés
  2. Sokan vagyunk régi olvasóid, és igen, a hosszú évek alatt már ismerünk belőled nagyon sok részletet. Nemcsak az egyéniséged részleteit, de a lakásodét is, utazásaid apró momentumait is. Én mint kíváncsi ember, egy hatalmas montázsodban is szívesen nézegetném nem csak a ruháid, cipőid, ékszereid részleteit, de a teljes egészet is. De nem telhetetlenkedek, hanem örülök neki nagyon, hogy a visszatéréseddel egyre jobban megnyílsz nekünk, ahogy mi olvasók is viszonozva a bizalmadat megnyílunk a témáidhoz kapcsolódva. A válogatásod most is telitalálat, első helyre mégis a "közeli" szemüveges részletedet tenném. Jó belenézni a szemedbe:)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éva, igyekszem nem teljesen egész képet feltenni magamról. Az inkognitómat valamennyire próbálom megőrizni.
      Úgy akarok megnyílni, hogy azért nem publikus anyag ne menjen ki rólam.:)
      Arra vigyázok. A részleteken van a hangsúly. Annak viszont örülök, ha valaki megnyílik nekem is a kommentjeiben, és ad magából egy-egy részletet. Ez a bizalom jele, ami nagyon fontos számomra. Bár olvasnak itt mások is, de mindenki átgondolja, mit ír le. Ez fontos!
      Igen, a szem a lélek tükre, azért is van fenn egy közeli kép a szemeimről.Bele lehet nyugodtan nézni:)

      Törlés
  3. A szemed színéhez remekül illik a hajszíned. A részleteidből kellemes összhatást sejtek. :)
    /Bár be kell valljam, pont ma megláthattam a szemeidhez tartozó arcodat..:) /

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rhumel, köszönöm,hogy kellemes összhatás a sejtésed. Már az évek eljárnak felettem. Tudod, hogy mit vettem észre? Hogy a vírusos időszakban öregedtem. Nem tudom más is észrevette-e ezt magán, de én igen.
      A hajam színe most más. Múlt héten festettem. Inkább a barnához hasonlít.
      Hol láttad az arcom? Lehet, hogy egyszer megtettem, hogy feltettem egy képet magamról, de igykeszem ezt nem megtenni máskor.:)

      Törlés
    2. Igen, nekem is lettek covid-ráncaim... Keserűség vonalak a szájszegletben. (az arcod a Fb-on láttam 🤭)

      Törlés
    3. én is többet öregedtem, mint ennyi idő alatt szoktam... én a maszkra fogtam!

      Törlés
    4. Szóval, ti is ezt tapasztaltátok. Lehet, hogy a maszk az oka, de a bezártság, az aggodalom is lehet. Nagyon rossz észrevenni a Covid-ráncokat, és már maradnak is.

      Törlés
  4. Nahát, már láttam, de most így, nagyobb képben, azok a hihetetlenül szép kék szemek! A részleteid árulkodnak a jó ízlésedről, nekem nagyon tetszenek. Meggyőződésem - ami egyébként az írásaidból is sugárzik -, hogy egy nagyon érzékeny, a szépség, a művészi értékek szeretetével megáldott ember vagy. Jó, hogy megmutattad a részleteket! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Borka, attól függ a szemem színe, hogy hogyan esik rá a fény. De alapból kék.
      Köszönöm, hogy jó a véleményed rólam a részletek alapján. Vannak más, nem ennyire kedvező tulajdonságaim is, mint amit gondolsz rólam, de senki sem tökéletes.:) Érzékeny vagyok, az biztos, szeretem a szépséget és a művészi értékeket is. Ebben igazad van.

      Törlés
  5. Hello Eva
    How are you? I try to post a comment because in the afternoon blogger did not work.
    Nice to see your photos it’s a good idea. I agree with you about blog friends.
    I had a look at your blog from the beginning today and I also read the poems.
    I hope I will be back soon, but I still don’t feel very well at the moment.
    Hugs from me.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hello Catherine, I am better than I was on Friday. I am sorry that you don't feel well. Have a rest and come back when you are well or much better.
      Thanks for reading my blog. I write only details about myself, I try to protect myself and keep my incognito. I wrote about this.
      Hugs from me.

      Törlés
  6. Nagyon jól megfogalmaztad. Ez szinte mindannyiunkra igaz. Részleteket árulunk el magunkból, és a teljes egészünk igyekszünk megóvni. Volt már, hogy bloggertárssal személyesen is találkoztam. Az is nagy élmény volt. Mindketten nagyon tartottunk az első találkozástól. Azután pedig olyan volt, mintha gyerekkorunktól kezdve ismerősök lennénk. Még el nem felejtem! A vékony bronzszínű kertes szemüveg nagyon jól áll Neked. Micsoda véletlen! Nekem is hasonló olvasó szemüvegem van.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Multmento, én is találkoztam bloggertársakal személyesen is.Mi is úgy éreztük, hogy gyerekkorunk óta ismerjük egymást. Ezek a részletek sokat tudnak adni magunkról.Ismerősök leszünk egy idő után.Jót beszélgettünk, nem kellett előlről kezdeni az ismerkedést.Élmény volt nekünk is.
      Nahát, neked is hasonló szemüveged van! Milyen véletlenek vannak.:)

      Törlés
  7. Mindig izgalmas egy kicsit, hogyan látnak bennünket mások. A te fénykép-részleteidből kibontakozik egy szép kék tekintet, igyekszik az emberek mélyére hatolni, s nem elégszik meg a felületes "első látással" ahhoz, hogy bizalmát odaajándékozza... Az "egyiptomi láb" érzékeny, álmodozó, meglehetősen zárkózott egyéniségre utal (de nem szavatolom a tudományos alapokat). Szereted világodat apró, választott, finom részletenként felépíteni, hogy minden a helyén legyen: biztonságérzést ad, amire nagy szükséged van. Lehet, hogy teljesen melléfogtam, egyébként. Sose láttuk egymást.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rózsa,valóban nagyon nehezen nyílok meg az emberek előtt. Csendes megfigyelő vagyok inkább, és ha elnyeri a viselkedésével az illető a bizalmamat, akkor lassan megnyílok, de nem teljesen. Ahhoz sok idő kell.Zárkózott vagyok.
      Igazad van abban is, hogy a világom apró részletekból áll, ha lakásomra utalsz.Ebben nem vagyok biztos, lehet, hogy a belső világomra gondolsz. Otthon helyén vannak a képek, gyertyatartók, kis emlékek, párnák, plédek, a könyveim is tematikusan vannak elrendezve.Minden a helyén van. Kell a biztonságérzet számomra.Az otthonomnak azt kell adnia számomra. Kicsit zsúfolt az otthonom, sokszor selejtezek, de a ragaszkodásom miatt nehezen megy.Marad is már így.
      A belső részleteim is fel vannak építve.Nehezen engedek a tulajdonságaimból, megtartom, amit felépítettem. Nehezen hagyom magam is megváltoztatni. Amit a helyére tettem magamban, az úgy is marad.Sok idő kell ahhoz, hogy alakuljak, de nem lehetetlen.
      Nem fogtál mellé az "elemzésemmel".:)

      Törlés
  8. Végül is mindkettőre értettem, mert hiszem, hogy a külső világunk - ha magunk építettük, - tükrözi a belsőt...

    VálaszTörlés
  9. Éva, írtam Neked emailt, szokás szerint össze-vissza:))) Remélem odaér...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ideért, köszönöm szépen. Válaszoltam is rá össze-vissza.:)

      Törlés
  10. Jók a részletek! Azt hiszem anno is megjegyeztem, hogy nekem is van ilyen cipőm. Illetve csak volt. :) Tetszenek a csipkék! Szépek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Emlékszem, hogy írtad, hogy neked is ilyen cipőd van. Én nem tudok járni magassarkú cipőben, lapossarkú cipőim vannak. Szeretem a csipkéket, sok blúzomon, ruhámon van csipke díszítésként.

      Törlés
  11. Szép a kollázs, önmagában is, finomak a részletek. Olyan, amilyennek érezhet az ember.Az írásaid alapján is.

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu