Veszprém földrajzi elhelyezkedésének nagy előnye, hogy közel van a Balatonhoz. Ezt már emlegettem, de nem győzöm elégszer.
Blogos berkekben is olvastam, hogy a Balatonról, ha nem akarunk vagy tudunk sokat írni, akkor elég annyit megemlíteni, hogy a Balaton az Balaton!!! Kész, slussz-passz!:-)
Mániám kimenni a mólók végére, ott egészen közel vagyok a tóhoz, és ha a fényviszonyok éppen olyanok, melyeket üzenetként is elfogadhatok( a víztől, régen elhunyt balatoni barátnőtől, fenti gyengéd erőtől...stb), akkor csendben nyugtázom, hogy megkaptam, és köszönöm. Mindezt csak így utólag nyugtázom, ott és akkor össze vagyok zavarodva, hogy valaminek tanúja lehetek. Csak tudnám minek, de mindenképpen magasztosnak!
Tulajdonképpen jobb lett volna nem kattintani, csak állni, de nem tudtam megtenni. Egyszer majd megteszem, mert a hópárducot sem fényképezte le a fotós, csak átadta magát az élménynek.
Szeretnék itt tartani!
Sok mindenben szeretnék valahol tartani, de nem lehet siettetni ezeket a kívánalmakat.
U.i.: A hagyományos kékes-zöldes vizű balatoni képeket máskor hozok.Ezek Siófokon a mólóról készültek.
Vasárnap, ahogy jöttünk az északi oldalon, engem is elbűvölt a maga zöldes-szép, valódi balatonságával.
VálaszTörlésIgaz bizony. Balaton; és akkor már látod, érzed, az illata ott van az orrodban.
hűha, nagyon elkaptad ezt a percet: a zivatarfelhőn rést ütő fénysugár,...
VálaszTörlésember nincs akit ne nyűgözne le ilyen valami nálunk nagyobb erő látványa
csodaszép
(hogy bírod megállni, hogy csak egyetlen fotót tegyél ide??? és hogy választod ki, melyik legyen az az egyetlen, és hol a többi, és ...és.. és...:))
:DDD
látok itt oldalt belőle még, de azokra nem lehet rákattintani nagyításira
VálaszTörlésStali, éreztem az illatát is, meg a változó színeit is nézegettem. Sőt, egy távoli, morajlós, közeledő zivatarfelhő érkezésének is tanúi voltunk.
VálaszTörlésKatalin, igen, valóban van még jó pár fotó! Gondolhatod, hogy milyen lehetőségek voltak kattintásra! Van napsütéses, igazi Balaton színű is. Nehéz volt választani, aztán a bőség zavarával küzdve "berágtam":-D, és csak egyet hoztam, de még lehet, hogy hozok 1-2-t.
VálaszTörlésHogy miért ezt? Mert az a sejtelmes fény ezen rajta van, ami akkor alkonyattájban megfogott.Semmi más, csak víz és a fény.
Minket kizárólag a szikrázó napsütés kápráztatott, így aztán álmélkodva néztem, milyen csodálatos a természet erőinek játéka, amit sikerült meglátnotok.
VálaszTörlésstali
Tettem fel még két képet, ahogy látható is!:-)
VálaszTörlésStali, ha nekem kell sorrendet felállítani, a szikrázó napsütés nem áll az első helyen. Az olyan képeslapos számomra, holott tudom hogy nagyon szép. Egy ki harag, melankólia, sejtelmessé a fényekben, a víz színeinek játékában engem inkább vonz. Mint pl. a most hozott jelenség.
VálaszTörlésköszönöm, gyönyörű mind
VálaszTörlésimádom a Balatont
semmihez nem hasonlíthtó
Viszont ha nem fényképezed le, mi nem láthatjuk. Úgyhogy ne is törődj a hópárduccal! Az hópárduc, ez meg Balaton. :-)
VálaszTörlésKatalin, szívesen!:-)
VálaszTörlésPipulka, tudod a blogomból, ha követsz, hogy meg akarok szabadulni a birtoklás vágyától. Ebben benne van a pillanat képekben történő megragadása is. De most még örömöt okoz, így nem nem akarom megfosztani magam tőle. Biztos egy másik életszakaszomban vár rám ez az érzés. Egyelőre a tárgyakról tudok lemondani könnyebben.
VálaszTörlésAz is igaz, így meg tudom osztani, hátha másnak szüksége van rá.