Mikor legutóbb írtad, hogy ismerősen csengenek számodra bizonyos helységnevek, és olyan szépen meséltél arról, hogy a nyári szünetek mennyit jelentettek neked itt ebben a faluban, már akkor elhatároztuk, hogy Veszprémből hazafelé jövet egyszer ide is eljövünk. Ma megtettük.
Sétáltunk, kattintgattam nagyon sokat, a helyi kocsmában régi, eleve emlékeket idéző kávés pohárból kávéztunk!, a kisbárányok gazdájával jót beszélgettünk. Mivel nem tudtuk melyik az utca, a ház, mely érdekes lehet számodra, így most a templomról és környékéről hozok néhány képet, emlékszem 1-2 alkotásodra, melyet róla csináltál.
Az első kép pedig a bobai vasútállomásra vezető sínekről készült (autóból), és nem véletlenül.:-) Szinte láttuk a lovaskocsit is magunk előtt, melyen végül eljutottál Nagypiritre.
Ma nagyon sokat emlegettünk!
Megy neked egy e-mail is...
Éva, nagyon meghatottál, köszönöm ezt az igazi ajándékot! Azonnal felidéződött tömegével az ötven vagy még több évvel ezelőtti emlék! Még fel kell az izüket idéznem a blogomon!
VálaszTörlésez kedves volt,
VálaszTörlés(még nekem is jól indította a napomat:)))
Rózsa, nem lehetett nem kihasználni a helyzetet! Sokat gondoltunk rád, ránézve a templomra, tudtam, hogy megörökítetted, és ahogy közeledtünk a falu felé a templomtorony messziről látszott már, és olyan ismerős volt...:-)
VálaszTörlésLégy szíves idézd fel azokat az ízeket a blogodon! Majd ha ráérsz, úgy szeretném. M-t is nagyon érdekelné.
Kimentünk a falu végére, és láttuk a Somlót!
Katalin, köszi, hogy írtál. A címben benne van, hogy Rózsának hoztam, ami hoztam, de ez nem jelenti azt, hogy másnak nem.
VálaszTörlésA bárány tulajdonosa örült, mert állítólag ennyi ideig a bárányka nem állt meg idegen előtt hosszan, mert kis ficánkolós. Beszéltem hozzá, dicsértem a " baba" szépségét, gondolom a fényképezőgép is izgatta. Lecövekelt, és bűvöltük egymást.:-)
Itt jelzem Holdgyöngynek, hogy voltunk az általa ajánlott helyeken is: Városlőd( kálvária),Ganna, Döbrönte. Útba ejtettük hazafelé őket. Nagyon jó helyek valóban, majd mesélek élményeket.
VálaszTörlésMég annyit! Régi húsvéti képeslapok( még ma is vannak ilyenek)jutottak eszembe Nagypiriten: bárányok, templom, virágzó fák...
VálaszTörlésEz milyen aranyos dolog volt tőled! :-)
VálaszTörlésA kisbarik csuda jópofák.
Olyan mosolygósak! És tetszik a térdük!:-)
VálaszTörlés