A bökkenő, hogy ez csak a nagy általános elvekre vonatkozik, a hétköznapokra nem igazán, erre bizonyíték a pénteki napom volt. Vagy elfelejtettem valamit elvinni, és emiatt a feladat nem volt teljesíthető, vagy nem tettem meg korábban valamit, ami aztán persze a dominó elvet eredményezte. Sok utat tettem meg, mire mindent helyrehoztam, pedig csak egynek kellett volna lennie a terveim szerint.
Úgy érzem elfáradtam az állandó koncentrálásban, bambulni akarok.Egyébként is, én inkább elméleti ember vagyok, aki helytáll a hétköznapok teendőiben, csak az jobban fárasztja!:-)
Voltam könyvtárban, kerestem a nemrég elhunyt Peter Matthiessen: Hópárduc könyvét sikertelenül ( Rózsa ajánlása). Kis városnak kis könyvtára van, de nem mondok egy rossz szót sem rá, mert találtam már kedvemre valót benne eleget, és ahogy máskor, tegnap is sikerült. *
Fontos számomra, hogy legyen itthon könyv, amihez nyúlhatok, és ez így jó.
Szaporodnak a sorok a virágos füzetemben is:
"Add Istenem, hogy ami az " enyém", mindinkább belakhassam és kifejezhessem."
(Pilinszky János)
*Anne B. Ragde norvég írónő regénytrilógiája, melyet régóta
el akartam olvasni:
- Berlini nyárfák
- Remeterákok
- Pihenni zöldellő mezőkön
Éva, pihend ki magad igy vasárnap, egy jó könyvvel a kezedben, az erkélyen, puha fotelben...
VálaszTörlésEzt fogom tenni ma délután!:-)
VálaszTörlésNem vészes a dolog, csak a a munka melletti hétköznapi intézkedések, hősi helytállások más emberek életében is elfárasztanak.
Kit nem?
Tanúsítom!...
VálaszTörlésJó pihenést és olvasást, nekem tetszett a sorozat, bár, ha jól emlékszem kicsit kemény volt.
VálaszTörlésén nem látom sehol a Hópárduc könyvet magyarul, ellenben a könyvtárban megtalálható tőle a "Titkos Tortuga"
VálaszTörlésJó pihenést kívánok én is
http://www.scribd.com/doc/141626685/Peter-Matthiessen-The-Snow-Leopard
VálaszTörlésRózsa, erre is való a hétvége, hogy kicsit helyrekalapáljam magam.
VálaszTörlésHoldgyöngy, olvasom a könyvet, tetszik. A történet, a hozzáillő stílus kemény, de én szeretem ezt.
VálaszTörlésMellesleg tetszik, ahogy jelen van a karácsonyra készülődés az első kötetben( a Neshov családnem viszi túlzásba,de ők ilyenek), és sokat esik a hó a könyvben. Norvég tél!
Megkerestem Trondheim várost, megnéztem a hidat, a templomot, a szállodát melyekről szó van a könyvben. Fantasztikus a net.
Katalin, te link kereső hercegnő!:-)
VálaszTörlésKöszönöm, letöltöttem, jó lesz angol nyelv gyakorlásnak is.
Megnézem, hogy a mi könyvtárunkban megvan-e a Titkos Torgua.
Megyek tovább olvasni, békés a vasárnap délutánom. Nem vagyok hajlandó semmit sem csinálni, olvasok.
VálaszTörlésMert megérdemlem!
De jó is bambulni! A kedvenc elfoglaltságom, csak én afféle művésziesen merengésnek hívom. :-D
VálaszTörlésmegvan Éva, látom:
VálaszTörléshttp://katalogus.szivk.hu/index.jsp?from_page=result&page=details&dbname=database&bib1id=4&bib1field=0&term=TITKOS+TORTUGA%7C78794%7C23829%7C0&too_many_records=false&rc=1&pos=1&offset=1&stepsize=10&oldOffset=100000
Pipulka, én is művészi merengésnek hívom, ha szépen akarom ezt kifejezni. De leginkább üresen bambulok ki a fejemből, csak így nem ilyen szép.:-)Igaz, én már nem is akarom ezt szépíteni. A tény az tény!
VálaszTörlésKatalin, köszönöm szépen, nagy felbuzdulásomban én is megnéztem a honlapjukon tegnap, mert nem hagyott nyugodni a dolog. De jó így is látni linken, számodra nincs lehetetlen. Nagy kereső és találó vagy!:-)
VálaszTörlésKatalin!
VálaszTörlés"Ezt a blogot csak meghívott felhasználók olvashatják."
Ezt olvasom nálad!
Akkor búcsúzunk?
sokszor, sokféleképpen elmondtam, nem gond, ha senki nem kommentál mert nem elsősorban arra nyitottam a blogomat, hogy vitatkozzunk.Megmondom őszintén, nem okoz örömöt, hogy örökösen magyarázkodnom kell,
VálaszTörléserről a félreértésről meg kérlek, ne sértődjetek meg, igen lehet bármiről beszélgetni egy beszélgetős fórumon, azt hiszem a saját blogomat arra használom, amire én szeretném, ez talán nem olyan égbekiáltó bunkóság részemről, hogy rámszóljanak...
Azt gondoltam, jobb lesz, ha ezt a félreértés lavinát leállítom egy időre... nem búcsúzok, mert eddig sem tettem, de nem szeretném, ha a félrértések elnagyobbításába fúlna minden mondatom
ha valakit megbántottam, nem volt szándékos, de képtelen vagyok semmitmondó udvariaskodással tölteni az oldalakat...
Gondolom ezt a kommentemet is félreérti aki akarja
már ez sem érdekel
Kedves Katalin!Nem értettelek félre, bántani sem akartalak( nem ismersz?), és én itt zárom le az "ügyet".
VálaszTörlésNem is értem igazán, hogy jutottunk el ide. Nálad akartam még egy kommentet írni, de addigra bezártad a blogot.
Mivel a blogolásnak annyi buktatója és tanulsága van, gondoltam megér egy bejegyzést( lásd a következőt), de előtte gondolkoztam rajta erősen, hogy megéri-e. Ezt azért hozzáteszem.