" Hó-tollát fosztja a szél az égnek..."
( Elekes Ferenc)
Decemberi hóviharban reggel 6 előtt a buszmegállóban álltam még két behavazott koránkelővel. Próbáltam olyan irányba tartani a fejem, hogy ne vágja az arcomra és a szemüvegemre a szél a havat. Lehetetlen feladat volt, nem tudom hogy csinálta, de körben esett a hó. Még jó, hogy ismerem a helyet, így alig látva is eljutok a célpontig.
A munkahelyi automatából rögtön ittam egy forró csokit zörgő műanyagpohárból, ahogy megérkeztem. Jó volt kézmelegítőnek, némi endorfin és gyomorsav termelőnek. Ez ám a többfunkciós ital, és még egy darabig munkakezdés előtt álldogálhattam vele az ablakban, nézve a havazást.
Miközben ébresztettem a gyerekeket, a szokásos álmos morgás, vagy teljes mozdulatlanság fogadott. Elég volt kimondani a leginkább alvós helyeken a varázsmondatot, hogy esett a hó.
- "Miii?" És már pattantak is ki az ágyból az ablakhoz sietve.
Aztán hamarosan elállt a vihar és felkelt a Nap.
Az a jó kis havazás azonban érdekesebb volt, sajnáltam is, hogy vége lett, de legalább szép volt utána is egy darabig.
Irigyellek érte, itt nap sütött ezerrel.
VálaszTörlésAhogy olvastalak az ebresztessel,valamiert az Abigel ugrott be,meg is fogom nezni a napokban. A ho valoban varazsmondat.Kozepiskolaskent joidoben a buszon mondtam,mondtuk nehanyszor hangosan,mindenki kinezett,aztan rogton a nem ott a masik oldalon,fordult az egesz busz:))) mi meg leszalltunk...:)
VálaszTörlésMi most 30cm-t varunk:)
Szep,bekes varakozast kivanok!
Ennyi nem volt nálunk, és mára már semmi sincs, de jó volt rá felkelni, igen...:)
VálaszTörlésMa hajnalban fog arra menni a férjem, jaj inkább ne essen már semmi :(
VálaszTörlésSziasztok! Már elolvadt a hó, foltokban van csak. Ma melegfront jött, holnap újra hideg.Jól elvagyunk.
VálaszTörlésÁgnes, én gyerekként elalvás előtt mondogattam magamban, hogy essen a hó. Aztán vagy esett, vagy nem, de én magamnak tulajdonítottam, ha mégis.:-)
nálunk is varázsmondat az "ESIKAHÓ":))))
VálaszTörlés