Kerülöm ösztönösen a túlzásokat, de ezt nem lehetett kihagyni, csak menni szinte vakon felé úgy, hogy azt sem tudtuk hova megyünk, hova jutunk végül.
A képek színeit utólag nem telítettem, nem variáltam meg, az első képen látható fény intenzitásában és színében valóban ilyen volt, mikor a tárt kapun át a házak addigi takarásából kikerülve belevilágított hirtelen a szemünkbe.
Aztán persze minden kifakult, és egy túlzásoktól mentes, csípős, szürke kora este várt ránk, igaz az első komoly fagyot is megkaptuk a -7.2 fokos éjszakai minimummal, ami szintén egy eddigi túlzás volt.
Az ilyen pillanatok annyira boldoggá tudnak tenni...
VálaszTörlésDe jól sikerültek ezek a fotók!!!
VálaszTörlésNagyon szeretem ezeket a fényeket.... valahogy az Élet teljességét, tudatosságát érzem ilyenkor...
Felénk tegnap volt ilyesmi a Naplemente,de sajnos mire fényképezőhöz jutottam,már besötétedett.Gyönyörű!
VálaszTörlésÉva!!!
VálaszTörlésMegérte. Én meg köszönöm. Főleg azt, hogy ez az eredeti, ahogyan a készüléked látta.
Javulj szépen!
stali
Zsebemben volt a gép, azonnal kattintottam. Le kellet írnom, hogy nem színeiben feljavított képekről van szó, mert szerintem is természetellenesek a maguk valódi természetességükben.
VálaszTörlésSoha nem tenném ennyire harsánnyá a képeket önszántamból, ha rajtam múlna, de ha az ajándékba kapott fényeket csak megörökítenem kellett, akkor nem álltam ellent.
:-)
VálaszTörlésAmit mondok, azt találd ki nyugodtan.
stali
Csak az első képet láttam még, nem olvastam a szöveget, de egyből tudtam, hogy ez Veszprémbe készült fent a Püspöki Palotával szemben a kávézóhoz bemenet. :-)Szeretem ezt a helyet, 3 éve egy esős délután innen néztünk egy ragyogó szivárványhidat, tavaly nyáron pedig a forró meleg elől, itt leltünk árnyékot!
VálaszTörlésannyira gyönyörű!!! ezek azok a látványok, amitől felsikkant az ember-lánya, és azonnal fotóz:)))
VálaszTörlésgyönyörű
Stali, ha valami segítséget kaphatnék valami kitalálásához, annak nagyon örülnmék.Mert így eléggé a semmiben tapogatózom!:-)
VálaszTörlésNme vagyok én olyan okos, hogy a semmiből a semmit kitaláljam.:-D
Saci, igen, a Püspöki Palotával szemben!
VálaszTörlésMikor átmentünk a fényalagúton, azt láttuk, hogy egy hölgy egy tollseprűvel egy szobrot tisztogat gondosan a narancsos fényben.Volt benne valami filmbeillő hangulat.
Vannak neked is emlékeid a hellyel kapcsolatban! Közös, de külön átélt élmény.
Katalin, mikor mentem a fény felé( bele az alagútba) eszembe jutott, hogy a klinikai halál állapotából visszatérők mesélnek ilyenről. Hogy nekem sincsenek jobb ötleteim!!:-)))
VálaszTörlésLehet, hogy ezt nem kellett volna most megemlítenem, de most már járjuk körül a témát.
Mennyi mindenre asszociálhat az ember.
Ó, hát már ki is találtad!
VálaszTörlésNa, ne szerénykedj, mert nem mondanám, ha nem úgy gondolnám.
:-)
stali
nem mertem leírni
VálaszTörlésde eszembe jutott (Márta szösszenetei között volt)Pilinszky Novemberi elíziuma: ""semmit sem akarsz már, csak ragyogni a novemberi napban, és illatozni toboz-könnyüen. Csak melegedni, mint az üdvözültek."*
Stali, remélem jóra gondoltam!:-)
VálaszTörlésKatalin,
VálaszTörlésMárta egyik legutóbbi bejegyzésének maradandóan szép idézete volt ez, én is emlékszem rá.
De szép!!
VálaszTörlésPipulka! :-)
VálaszTörlés