Míg M. Franciaországban kirándulgat, mi a srácokkal megcsináljuk a magunk itthoni programját.Készítettem vacsorát, éhesek voltunk, ettünk egy jót. Közben M. is online volt, beszélgettünk vele messengeren. Markusnak( nagyobbik fiú) van egy új fényképezőképe, állványa, "megmiegymás", és jött az ötlet, hogy Sopronban esti fotózást kellene csinálni. Le kellett járni a vacsorát is.
Irány a belváros. Már egészen rendben van a Fő tér a felújítás után.
Majd a Szent Mihály templomhoz mentünk.
Ez utóbbi volt az igazi élmény ma este. Be tudtunk menni a templomkertbe közel a temetőhöz, és igazán tetszett, mert az ember Halottak Napját kivéve nem igazán sétálgat sötét temetőhöz közel. A Szent Mihály templom viszont szépen ki volt világítva, amúgy tényleg misztikusnak éreztük a hangulatot a sok régi sírkővel, éjjel röpködő galambokkal ( denevérek?). Bizonyára álmukból riasztottuk fel őket.
Az én fotóim nem túl jók, automata géppel éjszakai fotókat csinálni, nem garantált siker, de ahogy láttam Markus fotói nagyon jók lesznek, különösen a templomkertben. Az enyémek ott egyáltalán nem sikerültek. Fény szinte semmi. Oda már komoly gép kellett.
Hűvös este volt, 9 fok széllel, Thomas ( fiatalabbik fiú) a templom falának védelmét kereste a szél ellen. Ő nem öltözött melegen.Az én fotóim nem túl jók, automata géppel éjszakai fotókat csinálni, nem garantált siker, de ahogy láttam Markus fotói nagyon jók lesznek, különösen a templomkertben. Az enyémek ott egyáltalán nem sikerültek. Fény szinte semmi. Oda már komoly gép kellett.
Ekkor úgy döntöttünk, ideje hazamenni.:-)
Nagyon régen voltunk Sopronban, sajnos. Örülök h mutattál belőle egy kicsit. És hogy azért mégiscsak lettek jó képeid... és hogy sikerült lejárni a vacsorát:))
VálaszTörlésÉva, gyönyörűek a képek..........és Sopront is nagyon kedveljük, de most mégis kicsit összeszorul a szívem.
VálaszTörlésRékám most kezdi tanulmányait Sopronban..........és úgy hiányzik!
Sziasztok, lányok! Csutkailda neked külön egy köszönés, mert nem sokszor jelzed a jelenléted, bár lehet, hogy attól még olvasol.:-)
VálaszTörlésVaku nélkül, alaposan kitámasztva a gépet azért össze lehet hozni esti fotókat is a gépemmel. Pár sikerült, ennyi elég is.Kinagyítva a képeket, látszik, hogy nem annyira jók.
Csutkailda, ez egyetemen kezdte el a tanulmányait Rékád?
Kellemes képeslapok :)
VálaszTörlésSzeretem az esti sétákat Sopronban. Kedvessel ebben a városban éreztük meg egymást és a szerelem ízét. Nosztalgikus érzéseket ébresztettek bennem a képeid.
VálaszTörlésén is megcsodáltam a képeket (persze, mint mindig :)
VálaszTörlésBoró! Akkor csak emlékezz nálam!:-)
VálaszTörlésAliiiiz! De jó, hogy itt vagy!:-)Éppen nálad jártam az előbb!
VálaszTörlésÉva, csendes, de rendszeres látogatód vagyok.
VálaszTörlésÓvónőképzős a mi lányunk......és még mindig nagyon hiányzik!!!!!!!!!:)))
Köszönöm a csendes jelenléted.
VálaszTörlésBizony, én is kb. 12 évvel ezelőtt jártam Sopronban.
VálaszTörlésMicsoda gyönyörű helyen élsz!
Marvin! Most, hogy rendbe tették( teszik) a Fő teret, még szebb lesz a város.
VálaszTörlés12 év? Pedig ennyi idő alatt lehetett volna jönni. De én is így vagyok szép helyekkel.Kimaradnak, nem indulok...
Csutkailda! Akkor egy utcában vagyok a lányoddal. Ugyanabban az utcában dolgozom, ahol ő tanul!
VálaszTörlés