Savanykás-alma-ízű délutánok
torlódnak össze bennem
Költöző fecskék ösztöne
nyugtalanít
mennem
mennem kellene
s hazaérkezni
a szelíd domboldalakon
baktató estében
s belépni a félig
nyitva hagyott kapun
mely mintha régóta várna
zajtalan nyikorgás nélkül
szinte magától
csapódik tártra
s végigmenni az udvaron
hol minden kő egy-egy emlék
és mintha csak pár perce
nem rég
mentem volna át a szomszédba
kupa puliszkalisztért
úgy lépkedni fel a lépcsőn
úgy lépni be a házba
nem így poros-fáradtan
lélekig agyonfázva
s leülni a kályha melletti
nyikorgó öreg székre
hogy ne venném észre
csak hazajöttem
pár órácskára kurta napra
s ülni
ülni a kályhatűz fényében
hogy anyám csak rám se nézzen
hisz el sem mentem
itthon voltam mindig
csak itthon...
Savanykás-alma-ízű délutánok
torlódnak
egymásra bennem
míg útra kelt fecskék raja
húz
zajongva el felettem...
Nagyon köszönöm Éva!
VálaszTörlésReggel (hajnali ötkor) is benéztem, akkor nagyon kellett dolgoznom, de most rendben végigolvasva: magával ragadó! Annyira tetszik a vers! A hangulat, és a "zajtalan nyikorgás", a ritmusa... és a képed!
Szeretem az ilyen verseket. Tömény hangulat!
VálaszTörlésAz én kedvenc évszakom is az ősz.
VálaszTörlés