Tafelspitz

Hódolunk néha az osztrák kulináris élvezeteknek is.
A jó öreg bécsi szelet utánozhatatlan náluk, de a másik kedvencem a Tafelspitz. Főtt marhahús, valamilyen mártással, jelen esetben spenótossal, egészen könnyed reszelt tormával, némi kis almával keverve, és olyan de olyan sült krumpli hozzá, mely szétolvadt a számban. Mindehhez kerthelyiség, halkan koccanó evőeszközök, hófehér, hímzett terítő, mosolygós magyar vendégnek örülő magyar pincérnő. Sok magyar dolgozik a határ közelsége miatt egy-egy közeli osztrák helyen.

Van története a Tafelspitznek, ami ugye "asztalvéget" jelent németül. Azt meséli az emlékezés, hogy I. Ferenc császár gyorsevő volt, és mire a főurak éppen csak leültek, és hozzáláttak volna enni, addigra ő be is fejezte. Az udvari etikett szerint nem illett tovább enni, mint a császár, tehát éhesen állhattak fel. Éhségük csillapítására átmentek egy közeli vendéglőbe, de ott is már csak az asztal végén kaptak helyet.Szerencsére a pincér már hozta is nekik a főt marhahúst, hogy jóllakhassanak.

Erdei séta előtt

Az erdőben sétáláshoz az is hozzátartozik, hogy volt egy bevezetője:

Súlyos felhők, legelésző lovak ( a képen csak kinagyítva láthatók), mangalica kismalacokkal szemezés, és utána jött csak az erdő.

Földre nézve

Séta közben a lábom elé is figyeltem főleg a tócsák miatt. Érdemes az utat nézni a tócsákon kívül is.
Apró szépségek birodalma.
A hetekig tartó hőség kiszárította, cserepessé tette a talajt, most átázott, de egésszé már nem állt össze. Még az esőmosta  talajnak is szép volt a rajzolata szinte végig az úton.A viharos szél korán véget vetett néhány alma érésének, madarak is jártak arra nyomukat hagyva a földön is.
Júliusban javában tart a nyár, mégis őszi hangulatom támadt, de nem bántam.
A nagy hőség után szinte kívántam.

Erdőben

Vége a kánikulának, péntek éjjel, dörgéssel, villámlással, hatalmas  eső jött. Szombaton nem esett, délután erdőbe mentünk sétálni, kissé hűvösebb levegőt szívni, mint a kánikula katlanmelegét. Az előző éjjeli eső átáztatta az erdei utakat, pára volt és meglepő csend. 
Aztán megláttuk az államhatárt jelző táblát.

Sehol semmi, helyesebben senki, ránk sem szóltak, pár méternyi drótot meghagytak emlékként ( az is pár 100 méterrel távolabb), és folytatódott az erdei út tovább. Nem változik meg, a természet nem 'tud' a határról, a fák sem beszélnek más nyelvet. Ez a természete a természetnek, burjánzik, semmi nem szab határt neki.

A Stornó-házban

Bekukkant az ember a múltba, visszanéz, és tárgyakat lát. Bútorokat, festményeket, használati tárgyakat, a padlón fényeket, az üvegablakon átderengő színeket. A falak beszívták a régen ott lakók illatát, azóta turisták kiváncsi pillantásai, a helyhez méltó halk léptek is rárakódnak emlékként a már meglévőkhöz.

A héten a soproni Stornó-házba mentünk el. Nem először és nem is utoljára.

Illat

"Szittál-e néha halkan terjedő

tömjént, mely dómokon remegve száll át..."

Baudelaire: Az illat- részlet 

Más bodzaszörpje

Idén kaptam rá a bodzaszörpre.

Nem a magaméra, máséra. Ha a magamét akarom valaha is inni, az csak jövőre lesz. Így elvagyok máséval. Megveszem. Jó pár pohárnyi kitelik belőle, hideg vízzel, akár ásványvízzel is, egy citromkarikával maga a tökély. Pláne, hogy ilyen kánikula volt/van. Itthon is van mindig szörp.

Íme a példa, hogy máshol is megtalálom!
Megérkeztünk, szállást találtunk, kipakoltunk, jöttünk- mentünk, 35 fok (vagy több), megszomjaztunk. Irány egy hely, ahol inni lehet, olyan kocsma-féle.  
Az  "ember" sört kért, a nőnemű pedig bodzaszörpöt. Eredetileg sört kértem volna én is, de megláttam a pult fölött kiírva, hogy bodzaszörp. Azonnal tudtam váltani bodzaszörpre és olyan, de olyan jól esett, hogy kértem utána még egy pohárral.
Utána ottlétünk alatt még párszor betértünk oda hasonló megfontolásból...:-)

Tökmagolaj

Mióta Ausztriában kipróbáltam a náluk különösen népszerű tökmagolajat, azóta itthon is használom. Náluk gyakran ízesítik vele a salátákat, különösen a krumplisalátát. A híres osztrák krumplisaláta titka az, hogy még akkor öntenek  a főtt krumplira olajat( akár tökmagolajat is), mikor még forró. Persze, kell hozzá hagyma, egy kis bors, és ecetes lé.

Nos, elfogyott itthon a tökmagolaj.

Hol máshol vegyek, mint az Őrségben?

Meg is kerestük azt a portát, ahol reményünk szerint hozzáértő módon készített tökmagolajat vehetünk. Volt még mákolaj, dióolaj, mandula-, szőlő- és dióolaj is, de én maradtam a tökmagolajnál. Érdekelt, hogy mennyi magból mennyi olajat nyerhetünk. Házigazda készséggel válaszolt: kb. egy liter olajhoz kb. 2.30 kg mag kell, ha géppel sajtolják. Ha kézi erővel, akkor egy kilóval több. Hiába, az emberi erő még mindig kisebb a gépi erőnél. Marad is.

A hölgy megmutatott egy kézi erővel használt eszközt is, és tájékoztatót is kaptunk a tökmagolajról.

A portán nagyon tetszett ez a képen is látható szabadtéti főzési lehetőség. Balról jobbra haladva az első, amit képen nem annyira láthatunk, az a bográcsos főzésre való hely( a seprűnél), majd jön a kemence, végül a grillezés.

Hogy én még mire használom a tökmagolajat?

Keverjük a tökmagolajat túróba, és ízesítsük oregánóval, sóval, adjunk hozzá egy kis tejfölt, hogy könnyebben legyen kenhető. Hűtsük be, majd barna kenyérre vagy pirítósra kenjük, és vékonyra szeletelt paradicsommal fedjük be.
 A tökmagolajat a használják salátákhoz, pár cseppet levesekbe, nyers zöldségekhez, kelt tésztákhoz.
Gyógyászati célú alkalmazásáról a mellékelt linkben is olvashatunk.

Nyár, nyár, nyár

Vannak nyári hangulatok, melyek visszanézve majd egy ködös novemberi délután mint egy montázs adják a nyarat. Ha szétválogatom őket, akkor történetekké állnak össze, de ha kimondom, hogy nyár, akkor képek, töredékek egymásba olvadva hangok, színek, illatok formájában kúsznak elém.