Aszály

 

Horváth Edina Anna: Forró nyár

Kiég minden, nincsen eső,
a nap lángolva nevet,
csak vegetálunk, nincsen erőnk,
mindenki árnyékot keres.

A tavak vize inkább meleg,
tényleg megőrült a világ,
ezen már senki sem nevet,
csak elmondjuk este az imát.

Tervezgetünk, de tervünk bedől,
télen jó volna egy kis meleg,
most elbújunk a meleg elől,
hogy lehet e kor ilyen beteg.

Szeretek földúton járni, mikor a por puha, a léptek hangját tompító és lábfejeket is koszoló.
Aztán szintén egy földúton, ha már egy más kép fogad, akkor nem látom ennyire lírainak a látványt. Olyan, mint amikor a föld arca megráncosodik, megsérül, neki szánt hidratáló krémmel nincs simogatva, és esőt is régen látott.
Még játszani sincs kedvem vele, vagyis találgatni, hogy mit láthatok a fantáziámmal a mintázatokban. Mással és máskor inkább meg szoktam tenni: a felhőkkel, a platánfák lemezes törzsével vagy  éppen a kávézaccal. 
Inkább a sajnálat és a féltés van bennem iránta. 
Megérintem a meleg fejtetőmet, és a már hiányzó árnyékra is gondolok. Az égre most nem azt mondom hogy szép, hanem hogy reménytelenül kék.
Az a  néhány fenti bárányfelhő még reményt sem ad arra, hogy esőfelhővé váljon.