még iskolába jártam vagy dolgoztam, és elkezdődött a tanév, mindig lehűlt kicsit a levegő. Megjelentek az első sárguló falevelek, a fény is egyre tompább lett, és frissebbek lettek a reggelek. Igaz, mikor hazafelé tartottunk délben a reggeli pulóvert kézben kellett hozni. A szeptember megmutatta az arcát, ha még nem is teljesen. Most nem így van. Tart a kánikula, és nincs sok remény arra, hogy sokkal kellemesebb lesz az idő lesz ezen a héten. Talán 30 fok alá is megy a hőmérséklet hétvégén (hozzátették, hogy néhol lesz ez így csak), de már ez is jó dolog. Milyen lehet az átmelegedett iskolákban, az osztálytermekben ülni a gyerekeknek órákon át.
Találkoztam egy barátnőmmel. Ettünk egy menüt egy közeli étteremben, utána fagyiztunk és beszélgettünk. Átbeszéltük többek között az időjárást is, miközben folyt rólunk a víz. Csak a fagyi hűtött le kicsit minket. Abban a fagyizóban voltunk, ahonnan anyu volt erkélyére lehet látni. Lehúzott redőnyöket láttam, és ezúttal senki nem volt az erkélyen.
Tegnap hosszan beszéltem egy másik barátnőmmel is, de telefonon. Igyekszem kapcsolatban lenni emberekkel. Szeretem, ha a magam ura vagyok, ha egyedül vagyok, de a kapcsolataimra is figyelmet fordítok. M. is írt az útjáról WhatsApp-en. Képet is küldött. Minden rendben, egyelőre Németországban van, csak később érkezik meg Franciaországba, ahol hosszabb ideig lesz.
Holnap könyvtárba megyek. Összeírtam már pár könyvet, amit ki akarok hozni. A könyvek is társaim. Mikor megjövök a könyvtárból, leteszem a fotelem mellé őket egymásra helyezve, és elkezdem újra lapozgatni őket. Először a könyvtárban teszem meg ezt velük. Majd kiválasztom az elsőt, és elkezdek olvasni. Érzem az örömöt, ami átjár az első oldalt elkezdve.
Ahogy fogynak az egyik oszlopból a könyvek, átrakom őket egy másikba, az olvasottak oszlopába. Nem sietek velük, lassan, figyelmesen olvasok, ami tetszik többször is átolvasom.
Ma elkezdődött az új tanév, gondolok a gyerekekre, majd figyelem őket dél körül, ahogy hazafelé mennek hangosan beszélgetve, az első élményeket ízlelgetve.
Rózsákról hoztam képeket. Nincsenek új képeim. Emlékszem, mikor beleszagoltam, beletemetve az arcom a melegtől erősen illatozó virágokba...Mennyire hozzátartoznak a jelenhez a múlt emlékei! Elég hozzá néhány véletlenül megtalált rózsa képe.
Hello Eva,
VálaszTörlésIt was also very hot yesterday 28 C but we went out and it was cool in the car! As I just recovered I wanted to go out and we went to the garden of the castle close to our home. It was cool in the shed of the trees and some water from the fountains blown by the light wind. This week we will be leaving for the sea in the Netherlands. Nice for M to go to Germany and France.
I am glad to travel and meet people.
See you soon!
Hugs Catherine
Hello Catherine, even though September is here and the new school year has started, the weather doesn't show it. The air temperature is always above 30-35 degrees and it is very hot. The weather report says rain for Saturday and I'm really looking forward to it. I saw the pictures of your trip and read about it on your blog. I'm glad you decided to go to the Netherlands.
TörlésM. went away for a month. It's too much time for me to leave home, it's hard for me to walk, I also have appointments with doctors in September. I stayed at home.
I wish you good health and I look forward to your reports from the Dutch trip. Hugs.
Jó, hogy írtál, Éva, bár elképzellek a felforrósodott lakásban, nem lehet könnyű!...
VálaszTörlés"Mennyire hozzátartoznak a jelenhez a múlt emlékei!", írod. Hát, kb. ez lesz az említett "nagyobb lélegzetű" írásterv témája...
Nehezen szántam rá magam az írásra, de csak el kellett kezdenem, aztán jöttek a sorok. Igaz, hogy nem fontos témákról írtam ez alkalommal sem, de jelezni akartam, hogy vagyok, hogy még jól vagyok, és remélem, hogy így is lesz. Telnek az eseménytelen hétköznapok, és ez így van rendjén. Kb. egy órája az időjárásjelentésben szombatra esőt mondtak. Nem emlékszem mikor volt utoljára. Remélem, hogy nem csak pár csepp lesz, hanem kiadós eső. Nagy a szárazság az országban.
TörlésNagyon kíváncsi vagyok a nagyobb lélegzetű írásodra. Sejtetni engeded, hogy a jelenhez tartozó múlt emlékeiről fog szólni. Remélem, még olvashatunk róla bővebben is. Úgy szeretném! :)
De szépek ezek a rózsák, szinte megszólalnak. Valami olyasmit mesélnek talán, hogy minket nem fonnyaszt a hőség, azért vagyunk ilyen üdék és színpompásak.
VálaszTörlésMár nagyon elég a 30 fok feletti hőségből. A lakás is felmelegedett, bár kint voltam teregetni az előbb, és jó volt bejönni a 26 fokba!
Szegény gyerekek....Az unokáink ma lelkesen indultak ugyan, már várták a barátokkal való találkozást, de képzelem a nap végére mennyire ki lesznek...
Várom az őszt, a kellemes, színes, langyos nappalokat és a hűvösődő estéket. Már ideje volna, nagyon!
rhumel
Nagyon várom az őszt, de azt az igazit, nem ezt a meleget. Hiába van itt a szeptember. Olyat akarok, amiről te is írsz. Várom az esőt is, ne csak az országos szárazságról halljak mindig. Várom, hogy lehűljön kicsit a lakás, és ne folyjon rólam mindig a víz. Ilyeneket várok, elég volt a hőségből.
TörlésElképzelem, hogy mennyire elfáradnak a gyerekek a mai első napon. A megszokott szabadság után az iskola, és hozzá jön a meleg. Remélem, hogy eleget isznak. Biztosan jó találkozni barátokkal, kívánok az unokáidnak jó tanévet.
Emlékszem, hogy mikor iskolás voltam, vagy már dolgoztam, milyen kipurcanva érkeztem haza az első napon. Csak eldőltem egy kicsit, és semmire sem voltam képes. Örülök, a nyugdíjnak, már nem lennék képes dolgozni.