Virágszirmok

 

Ezekre a fákra is néznek az ablakaim.

Egyszer mikor már elkezdtek hullani a virágszirmok, és én átmentem az egyik  alatt, megráztam a felettem lévő ágat, és a szirmok rám hullottak. Nem hagyhattam ki ezt az élményt. Virágszirmokkal a hajamban és a vállamon mentem tovább hazáig. 

Egyetlen virágot hazahoztam, és beletettem a kis virágoknak szánt pici üvegembe az asztalra. 

Kis öröm az életben, de szükségem volt rá: Én, virágszirmokkal borítva!:) 

Még mindig emlékszem rá. Biztosan rajta volt a bakancslistámon anélkül, hogy tudtam volna róla. Így valósuljanak meg a kis álmaim is a jövőben! Mert minden kicsi álom teljesülése fontos lehet az életben, ha azzá tesszük, és tudunk neki örülni.

Más!

Napokig nem volt számítógépem, mert elromlott, és elvitték a szervízbe. Ma délután hozták vissza megjavítva. Hogy tud hiányzni a gép, ha nincs! Azt mondták kb. 1 hétre viszik el. Drukkoltam, hogy előbb legyen itt. Végül 5 nap után kaptam vissza. Ez is egy vágy teljesülése volt. Köszönöm, hogy érdeklődtetek arról, hogy mi van velem. Én jól vagyok, és most már a számítógépem is.

Pozitív emberek

 

Égettem őket, fényt adtak nekem, a maradékuk most itt van egy kis tálkában. Este még kiveszek belőlük néhányat, és egy kicsit meggyújtom a gyertyacsonkokat, ne érezzék, hogy nem adhatták meg azt, ami igazán bennük volt. Nyáron úgysem teszem meg, mert nincs meg a hangulatuk az akkori kései napnyugtában. A gyertyákhoz korai sötétedés kell, hogy minél tovább átadják a fényüket a jelenlévőknek, mindazoknak, akik gyönyörködni akarnak bennük, a meg-megremegő lángjaikban, az oldalukon lecsorduló viaszban.

Sok ember is tud fényt adni pozitív gondolataikkal. Ami az egész lényükből árad az megfizethetetlen kincs, ami betöltheti életünket, felvidítja, szebbé teszi az egyébként lehangolóbb, rosszabb napokat is.

Gimnáziumban volt egy padtársam, aki egy kis faluban élt, és mindig azt mondta, hogy ő a faluja "lámpása" akar lenni. Nem tudom megadatott-e neki ez az elképzelése, de amilyen elszánt volt, feltételezem róla. Pedagógus lett belőle a falujában, bizonyára az ezzel járó munka lehetőséget teremtett számára. Szerintem tudott fényt, pozitív gondolatokat adni másoknak az élete során.

Jó, ha ilyen emberek vannak és mostanában inkább azt írhatom, hogy voltak körülöttem. Tudtam töltekezni belőlük, már az egész lényükből  valami jó áradt, betöltötték a helyiséget soha nem fáradó sugárzásukkal ott, ahol éppen voltak. A mosoly mindig ott bujkált a szájuk szegletében és a szemük sarkában. Mivel bennük volt az önzetlenség is, tudtak adni. Mindig kerestem az ilyen emberek társaságát, akikből árad a pozitív  gondolatok és az energia sokasága, mint a gyertya fénye egy sötét szobában, mert  egyszerűen fény volt körülöttük is. Vannak a blogosok között is ilyenek, szeretek hozzájuk menni, várom az írásaikat, megnyugszom náluk, több leszek általuk.

Kerülöm már az energiavámpírokat, voltak körülöttem belőlük, tudom, hogy milyen rossz volt a közelükben. Alig tudtam talpra állni a velük való találkozás és beszélgetés után. Teljesen elszívták az energiámat, most már jobban ki tudom őket kerülni, mint a múltamban tehettem. Akkor adottak voltak, adott helyen, ahol nekem is ott kellett lennem. Most már más a helyzetem.

Remélem, hogy a ti életetekben is voltak és vannak pozitív, sugárzó emberek.

Napindítás

Korábban keltem, mint szoktam, igaz, este is korábban feküdtem le. Az alvásigényemet teljesítettem. 

A fürdőszoba után kinyitom a hűtőszekrény ajtaját, készítek magamnak reggelit, egy szendvicset. Megszokott mozdulattal kenem a vajat a zsemlémre, rá egy szalámi és  paprika. Nem kell gondolkozni, a kezem csinálja amit kell. Utána jöhet a kávé, a reggel állandóan jelenlévő itala. Nélküle nem indul a nap. Az ismert íz szétárad a számban, felmelegíti a torkomat is. Egy kortyon túl vagyok a másodikra várok egy kicsit.  A kezem tudja a dolgát, az agyam is a megszokott napkezdő gondolatokkal van elfoglalva, amelyekben nincs semmi különös. Ismétlem a régieket, és nyugalom tölt el általuk, a megszokás nagy és olykor kellemes rendező. Marcel Proustnál olvastam  hogy "a megszokásnak csillapító varázsa" van.

Ablakot nyitok, elrendezem az ágyneműmet, hadd járja át a friss levegő az álmaim tanúját, ha már én nem is emlékszem  rájuk. 

Elmosogatom a tányért, a tejet visszateszem a hűtőbe. Még egy korty a kávémból. Tartogatom, hogy még sokáig tartson. Minden korty lehet egy-egy örömforrás. Sokszor kávézom a számítógép mellett, de vigyázok arra, nehogy ráboruljon. Aliztól tanultam, hogy vigyázni kell, ő már megjárta. Egy nálam hagyott kommentjéből tudom.

A Nap besüt a szobába, vannak boltból való tulipánjaim is, ha már saját kertem nincsen. Rájuk vetül a fény reggel, és csodaszépek.  

Még egy nap a sok közül. Örüljünk neki, hogy még van nekünk, és hogy nem ez az utolsó. Mit adnánk majd ezért az átlagos napért, ha eljön az végső is. Becsüljük meg a mostanit, akármilyen eseménytelen is! A mienk, a saját életünk része, tegyük a lehetőségeinkhez képest szebbé. Sokszor nem is kell sok hozzá, és ne féljünk attól, hogy nem tudjuk megtenni, mert menni fog, ha akarjuk.

Megvagyok

Ha megkérdezik a szomszédok a lépcsőházban vagy az utcán hogy vagyok, nem tudok igazán mit válaszolni rá. Általában azt mondom, hogy megvagyok. Most kezdjek el egy történetet arról, hogy milyen nehezen tudok járni, vagy mondjam azt, hogy jól vagyok, mikor ez nem is igazán igaz a gerincemet illetően. 

Tehát marad a kegyes hazugság arról, hogy "Köszönöm, megvagyok". Kitérő válasz, de bejön. Miért rontsam el azt a kicsi beszélgetést lehangoló panaszkodással.

Egyszer rosszat tettem azzal, hogy megkérdeztem valakit, hogy érzi magát. Nem régen halt meg a férje. Hogy is lehetne jól, egyedül maradt, fájó az érzés. Utána bántott a lelkiismeret, és az első adandó alkalommal elnézést kértem tőle. Elmondtam, hogy tudom, hogy nem lehet jól, csak kedveskedni akartam a kérdésemmel. Beszélgetni akartam vele, ezért tettem fel a kérdést rosszkor. Kicsit megnyugodtam az elnézés kérése után,  meg kellett hogy tegyem. 

Nem akarok magamban hagyni rossz érzést, zavar utána, amíg nem rendezem le. Így nem marad bennem rendezésre váró, gondolkodni való kis vagy akár nagyobb dolog sem, mert az mint a tüske, szúr. 

Csak lerendezett, elsimított dolgokkal tudok élni. Addig míg odáig elvezet az út, maga a vágy, hogy túl legyek rajta nyugtalanít, míg el nem jön a megváltó pillanat, a lehetőség, ami békévé váltja a bennem lévő,  szorongató érzést, hogy valamit rosszul tettem valakivel.  Akkor már hálás vagyok, hogy megtaláltam a lehetőséget, hogy megszabaduljak tőle. Lelkiismereti kötelesség, mely jelen van bennem és még sokunkban láthatóan és láthatatlanul is.

Elrendeztem valamit, vége van! Jön az új, mert az élet része a dolgaink állandóan keletkező és kitartó elrendezése. 

Oltás

Kedden kaptam egy emailt, hogy április 9. és 14. között leszek először beoltva AstraZenecával, és írjak vissza, hogy elfogadom-e. Megtettem. 

Szerdán kaptam egy telefonhívást, hogy 9-én, pénteken 12:00-re menjek az SZTK épületébe a háziorvosom rendelőjébe. Örültem a helynek, mert ismerem, nem kellett egy idegen oltóponton keresgélnem, bár biztosan megszervezték az útbaigazítást ott is.

Taxival mentem és jöttem. A visszafelé hozó taxis bőbeszédű volt, és mondta, hogy sokan mennek taxival az oltópontokra, és ez nekik most jó üzlet. Legalább nekik jó. :) Ő mondta azt is, hogy mindenhol jól meg van szervezve a tájékoztatás, hogy hova kell menni.

Mint írtam már, 12:00-re voltam odarendelve még 10 más emberrel együtt. Nyolcadiknak hívtak, addig vártam. 

Elég olajozottan ment minden, nem kellett túl sokat így sem várnom. A másfél métert is be tudtam tartani. Ki kellett újra töltenem egy nyomtatványt a betegségeimről stb., amit már egyszer kitöltöttem. Levélben kaptam meg pár hete. Állítólag van valamilyen eltérés a kettő között.

Július 2-án kell mennem a második oltásért ugyanarra a helyre. Kaptam egy listát a lehetséges mellékhatásokról, ha valami jelentkezik a következő két hétben, hívni kell őket. Kaptam egy kártyát az új időpontról is, és hogy melyik karomba kaptam az oltást. 20 percet kellett még várni, miután kijöttem a rendelőből, de én kicsit lerövidítettem.

Eddig még semmilyen tünet nem jelentkezett, igaz, hogy van még két hét rá. Remélem, hogy semmi sem lesz.

Udvariasak, kedvesek, felkészültek  voltak az én esetemben is, mint ahogy máshol is olvastam.

Túl vagyok az elsőn, jól kitolták időben a másodikat. Ennyit a mai napról, lezajlott rendesen az oltás, ezen is túl vagyok. Sokan túl vannak már rajta a blogosok közül, sőt, a másodikon is, és ez nem újdonság már senkinek, de össze tudjátok hasonlítani a sajátotokkal. Mivel a blogom a naplóm is, leírtam az egészet magamnak is.

Ha jön a segítség

                                                   

Az egyik nap rosszabb kedvem volt, mint ami azon a napon indokolt lett volna. De néha sok már ez a Covid, a bezártság, a veszélyérzet, az egyedüllét. Igyekszem ezeken az érzéseken mindig túltenni magam, de akkor éppen nem sikerült.  

Felhívott egy barátnő-félém, és észrevette rajtam. Annyira már ismer, és ismeri a hangomat is, hogy feltűnt neki a hangulatváltozásom. 

Egyszer csak hamarosan újra felhívott, hogy jön hozzám, már el is indult. Igaz, hogy egy óra múlva egy digitális oktatáson vett részt otthon, de így is kb. fél óráig nálam tudott lenni. 

Mélyen hívő, és ezt tettekkel is bizonyítja. Olvasott nekem a Bibliából és imádkozott értem. Elsírtam magam, nem tudtam parancsolni a könnyeimnek. Kijött a feszültség belőlem. Ő úgy tud segíteni másokon, ha a hitéből merít, és adni tud belőle. Mindenki abból ad, amije van. Hamarosan lenyugodtam, és hálát adtam a sorsnak, hogy megtörtént velem az, aminek történnie kellett. Úgy látszik, hogy ez volt megírva nekem aznapra.  

Ilyen dolgok is megesnek velem, és tudom, hogy nem véletlenül. Véletlenek nincsenek, és sokszor megkapjuk azt, amire szükségünk van. 

Olvasott egy a Mai ige című kiadványból is az aznapra szólót, ami így fejeződik be, mintha nekem íródott volna:  ""Este szállást vesz a sírás, reggelre itt az ujjongás"  (Zsoltárok 30:6) Az örömöd vissza fog térni - ezt Isten igéri."

A reggelem már jól kezdődött, pihenten ébredtem, újra szebbnek láttam a világot, és sikerült túljutnom a mélypontomon. Mindig van valami ami átlendít rajta, bízni kell benne, és csodák csodája el is jön hozzánk. 

Húsvét

A virág tudja, hogy mikor nyílhat, mikor jön el az ideje. Adja is magát a környezetének, nem gondolkodik, mert nem tud. Itt a tavasz, eljött az ideje szirmokat bontani, színeket adni. Az ember dolga pedig nem más, mint gyönyörködni bennük, elfogadni, amit adnak.

Némelyiküknek történetük is van. A jácinté (hyacinthus) az, hogy Apolló isten által legyőzött Hükainthosz spártai király földre hulló véréből nőttek ki az első virágok.

Nagymamám békéscsabai kertjében az utcai ajtó mellett nőtt a tulipánnal és nárcisszal együtt. Mikor kicsi voltam ott laktam nála, és Húsvétkor szagolgattam, mert úgy emlékszem, hogy mindig akkor virágzott, amikor az ünnep volt.

Ott álltam gyerekként az ajtó mellett nagy izgalommal, mert vártam a locsolókat, volt időm szagolgatni és nézegetni a virágokat. Egyébként meg az volt még az öröm, ha a hajam minél pacsulibb szagú volt, mert azt jelentette, hogy sokan voltak locsolni. 

Ma már ez nem célom, régen tetszett a dolog. Büszkeség töltött el akkor, és nem mostam hajat még aznap, ahogy most tenném, ha egyáltalán jönnének locsolók. 

Ezekkel a kis emlékekkel

                                                    Kívánok áldott Húsvétot Nektek.

                                                                           
 
                                        

M. küldte Skype-on ezt a fát, hogy tegyem fel a blogomra. Megtettem, a természet tud "alkotni":)