2016. február 14., vasárnap

Siker vagy sikertelenség

M. megfázott, anyu megfázott, mindketten kímélnek attól, hogy én is elkapjam, így mind a hárman egyedül vagyunk. Ők gyógyulnak, én pedig nem betegszem meg.
Ágyneműmosás, takarítás, vasalás részemről a tisztaság reményében, mely kívülről befelé is hat, mert benti vágyam is, hogy kell a tisztánlátás, a tiszta, pontos kifejezés, szándék, az egyértelműség. Kiadom magamból az érzésem, a szükségletem, a kérésem, ahogy a most olvasott könyvemből tanultam ( Thomas D' Ansembourg: Elég a kedvességből, legyél igaz! ). Szóval, ami megfogalmazódott bennem kiadom magamból nem bántón, de nem is sok sikerrel (?) mert  a telefon sértettségtől gyors kinyomása a válasz a másik oldalon. 
Ez már nem az én érzésem, hanem a másiké, pedig nem voltam sértő, talán az a másik jött rá, hogy igazam van, de ő nem hajlandó tenni érte, ellene. Jöhet a csend, ami lehet büntetés is, elgondolkozás is. 
Onnan tudom, hogy megtette ez utóbbit is, hogy ma már keresi a társaságom telefonon, mintha mi sem történt volna, és beszélgetünk, ha nem is arról a bizonyos témáról, de már benne van, én átadtam, és nem szorult belém.
Ez így jó!



13 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Köszönöm, ezek a mindennapok történéseibe beilleszthetők. Mindig adódnak, sok mindent le kell rendezni.Sokszor eredmény nélkül, de legalább kimondva.

      Törlés
  2. hajrá

    (az se mindegy persze, hogyan adjuk ki magunkból:)))
    http://boldogsagtervezes.hu/kommunikacios-stilusok/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényként, nyugodtan közöltem.

      Törlés
    2. nagyon irigyellek(csodállak), hogy el tudod engedni annyival, hogy "kimondtam"...Ez jó, nagyon jó!
      én még mindig olyan vagyok: mint Foxi a lábtörlővel, még utána is azon agyalok, hogy nem érti...
      :)

      Törlés
    3. Ha kimondtam, onnan kezdve az ő dolga.Persze, én is agyalok,de nálam a kimondás is feladat!

      Törlés
  3. a fotódat meg kitettem képernyővédőmnek, annyira tetszik, köszönöm

    VálaszTörlés
  4. Én is szeretem kimondani, ha a kapcsolat fontos. A belénkszorult mondanivaló méreganyag.

    VálaszTörlés
  5. Nekem nagyon idősen sikerült megtanulnom, hogy kimondjam. Hogy kiálljak magamért, drukkolok neked.

    VálaszTörlés
  6. inkább kimondani, mint lenyelni!

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu