Régi, új világ

Juthat az ember mélyre, olyan mélyre, hogy nagyot koppan, és marad is ott. 
Egy darabig a lakás, aztán a kórház egyik osztálya lesz heteken át az  "otthona". Tanítják élni, az egészséges önzést elsajátítani, és dolgozik benne a kémia is, keresik a megfelelő gyógyszereket, melyek befurakodnak az agyba, de sokáig ( hetekig, hónapokig) nem hatnak. Nem megfelelő egyik sem, hogy megnyissa számomra a jó hangulat zárt kapuját, hogy a parázsló szorongást lehűtse és elsimítsa.
Azt hittem egyszerűbb lesz, bár mondták, hogy "ebből" kimászni türelemjáték. 
Az osztályon egy hét olyan, mint máshol egy nap, saját gondolataim sokszor a társaim, valamint a többiek is, akik hasonló vagy még rosszabb lélekbetegségekkel küzdenek. 
Látok sok mindent, amiről eddig nem volt fogalmam sem. Igen, lehet még mélyebbre kerülni, van rosszabb is az enyémnél...
Valami mindig valami miatt történik, és tanulunk sokat belőle. 
Az ott szerzett tudás megvan, hozzáértő emberek adják beszélgetésekkel, csoportban vagy kettesben, melyeket önmagam dolgozok fel, akkor még sokszor pergő könnyekkel. (A tiszta ágyneműket tároló szobában bújok el, és viszek bőven papírzsebkendőt.)
Jó ideig lehetetlen a tudást használni, mert teljes az inaktivitás, és az örömtelenség is jeges feltörhetetlenségével telepszik rám. 

Aztán egyszer jön valami csoda, az imák is meghallgatásra találnak, a kémia is megfelelő gyógyszer képében ( végre!) elsimítja a szorongást, tudok újra örülni is. 
Én is akartam, orvosok, mások is segítettek, a fehér és színes bogyók is. 
Mondhatom, hogy most már minden jobb, hogy mászom ki a gödörből, a fejem már teljesen kint van, sőt, már a lábaim is, látom a világot, feltörnek belőlem a szavak, mosolyra is húzódik már a szám, látom az ittlévő nyarat, és a hála szól belőlem: Rosszért és jóért is. 
Mert mindennek van másik oldala is.
Még utómunkálatokra visszamegyek és maradok is, amúgy hétvégeken mindig itthon voltam. Az ottani szobámban én vagyok most a legerősebb, tulajdonképpen készen vagyok. Kiszolgálok, és néha megsimogatok másokat, akik befelé néző üvegszemmel, még csendes örömtelenséggel néznek rám.
Köszönöm, hogy az előző bejegyzésemhez írtatok, és jók voltatok hozzám.

30. A málna illata és íze.
31. Dús lombú, csupa zöldben élő fák