Szombaton Kőszegen

A Szüreti Napok Kőszegen annyira volt nyüzsgő és zajos, amennyire elvárható tőle, de találkozni lehetett baráttal, akivel kolbászt ehettünk sátorban, és műanyag pohárból mellé sört is leguríthattunk a viaszos vásznas asztal mellett. Csak semmi finomkodás, semmi porcelán és damaszt, az nem illik ehhez a helyhez.:-D Így volt jó, ahogy volt, és a ringlispiles fémesen torz zenéje is beszűrődött hozzánk.
Közben beszélgettünk séta és kávézgatás közben is, aztán délután jöhetett egy felvonulás traktorokkal( Cukrot is kaptam egy traktorostól!), táncosokkal, zenészekkel, beöltözött maszkosokkal, kicsikkel, nagyokkal.
A színes forgatag mellett volt egy kis érzékeny líra is, ami egy hosszú sövény pókhálós őszi cseppjeiben és egy felvonulásra váró fiatal lovas pár személyében volt jelen számomra.
Minden együtt volt, nem volt hiányérzetem semmiben, még Nap is kisütött, ami kifejezetten előny egy ilyen össznépi megmozduláson.

Mosoly

A szüreti forgatag után elmentünk megnézni M. anyukáját. Igaz, hogy a több mint 90 évével Irénnek szólított, de végül is mindegy, mert Irénként is megsimogattam, és megdicsértem, hogy egyébként még mindig rejtvényt fejt, és tornáztatja az agyát.
M. testvére nem volt otthon, valakinek valamit elvitt, mert megígérte, és mert jó ember -de még visszaért, míg ott voltunk-, aztán kaptunk gesztenyés kalácsot, és beszélgettünk, míg a mama szelíden mosolygott( ha éppen nem koncentrált), és én visszamosolyogtam, mert éppen ez a kapott mosoly hiányzik az életemből.
Végül is az adok- kapok mindig megvalósul valahol, valamikor.

Otthon kora ősszel

"...mulandóságról mond mesét a csend." 

Áprily Lajos: Ősz - részlet

Még csak  kicsit van jelen kint is, bent még talán annyira sem, de érkezik feltartóztathatatlanul, és én örömmel ajtót nyitok neki, ahogy eddig is mindig tettem.
Már bent is van kis dekorációk képében.

Napról-napra

Vas István: Szeptember

Szeptember van, napról-napra fogy a fény,

Gyullad már az alkonyat a tó vizén.

Kék tükrére kétnapos eső után

Kettős ívet épített a szivárvány,

Vetül a tó halkabb hullámaiba

Az a fenti narancsbarna, zöld-lila.

Sötétedő út kanyarog idefenn,

Terászozott szőlők rakott köveken.

Ez az út, a kőfalak, a lenti hab –

Frascatiban sem lehetne latinabb.

De a kihűlt láva-táj, a láng, a méz

Távolabbi, régibb tájakat idéz,

A hajdani, csonka tűzhányó hegyek,

Ez az édesség, mely tűzből született,

A koránkelő hold és a piros ég

Valamely görög szigetre illenék,

Nem csodálnám, ha a forduló után

Szembe jönne fehér lepelben egy lány

Amforával a fején. – És már kilép,

De nem fehér peplonban: napszítta kék

Térdigérő karton, rózsaszín kötő,

Nem amforát, csak vizes vödröt vivő.

Keskeny ajkának szemérmes mosolya –

Rómáért, Hellasért sem adnám oda.

Jó, hogy nem Hellasban éltem, jó, hogy most

Itt látom szemét, az enyhén mongolost.

A mélyúton jöhetett: a lösz-agyag

Kecses, kerek lábikráján ott ragadt.

A szőllőkben férfiak és asszonyok,

Útrakelnek teli kádak, puttonyok,

Levetik a tőkék érett terhüket,

Szeptember van, megkezdődött a szüret.

19 perc plusz

Rászántuk a Veszprém és Balatonfüred közötti GPS által kiszámolt 19 percet, és ott kötöttünk ki egy fagyizásra, mert én ha éppen úgy adódik, egy napba akarom besűríteni megvalósíthatóan dédelgetett kis vágyaimat.
Meg aztán a vizet is látni akartam, mert az éppen aktuális árnyalatának tanulmányozása belső szükséglet, ha már egyszer ott vagyunk a közelben. Szeptemberi mélykék volt a víz a felkavart iszappal árnyalt nyári türkiz után.
Lassan kanalazgattam a fagyit, volt ideje közben több vitorlásnak is befutnia a közeli kikötőbe, és hagytam, hogy múljon az idő, végül a kabátom cipzárját már egészen felhúztam, mert kissé csípett a partközeli szél, és minden úgy volt jó, ahogy volt.

Üzenet

Kell ma a sapka és a sál, de az az üzenet is melegít, melyben "csak" annyi  volt, hogy már várja, hogy láthasson pontosan 9 óra és 10 perc múlva.
Akkor jön értem este ugyanis M. a munkahelyem elé pár hetes kihagyás után. 
Letelt a sátrazós távolléte...
Azért is értékes ez a pár szó, mert nem egy "udvarlós" típus, ha értitek mire gondolok. Megmondta már, hogy szüksége van rám, sőt, szeret is, minek ezt annyit ismételni! :-D 
Ő nem olyan szószátyár, mint én, bár az érzések gyakori közlésével én is megfontoltan bánok.
Nos, ezért van súlya ezeknek a szavaknak!

Itt van

"...Múlik a nyár, holnapra már más idő lesz, hűs, esős;

görnyedt hátú házak között botorkálni kezd az ősz.”  

 ( Simon István)

Jóslat: Sok szép dolog vár még ránk...

Meditáció -Tudatos lelki élet

Eljutottam a meditációról szóló előadásra, mert bizonyára most jött el az ideje, és ahogy az előadó is mondta, ne higgyük azt, amit már mondtak neki páran, hogy mekkora szerencséjük volt, hogy a véletlen odavezérelte őket. Ez se nem szerencse, se nem véletlen, ennek így kellett lennie. Mert aki ott volt, abban már elindult valami...
Jó volt, másfél órán át lekötötte a figyelmem spirituális nevén Gunagriha ( Dr. Fülöp Sándor, aki Sri Chinmoy tanítánya volt), és megerősítette bennem, ami erősödött azonkívül is, hogy a befelé fordulás, a meditáció kell - nekem nagyon!- , mert a világ marad olyan, amilyen, és ha rossz is, nekem azért még jónak kell lennem, ha a világot megváltoztatni nem tudom, akkor nekem kell változnom, és ez megtörténik, ha befelé, ha önmagamra figyelek. Ha megütöm ököllel a falat, akkor az is nekem fáj, mert visszakapom amit adok, de a jót is. Tudtam, hallottam, olykor tapasztaltam, és hinni akarom a tényt!
Adott elméleti, gyakorlati tudást, lehetett könyveket vásárolni önálló tanulásra. Persze, aki akart venni, de máris látom, hogy hasznosak.Vehetem üzletnek is, de vehetem segítség nyújtásnak is. Miért ne ez utóbbiként tekintsek rá?
Többet nem is írok, ide teszek két linket, a többi a ti dolgotok, kell vagy nem kell. Nekem régóta kellett, csak az alkalomra vártam.
Az elsőn sok előadást meg lehet nézni, én is hasonlót hallgattam ma délelőtt.
A másikon könyv, CD és DVD ajánlások vannak többek között, én is ezekből vettem ma.

Rövid történet

Tegnap matematikus kollégával ügyeltem, közben sokat írtam, mindenféle adminisztrációt hoztam leadható formába. 
Egyszer úgy éreztem, hogy elég, és azt mondtam, hogy kimegyek az udvarra, hogy keressek magamnak egy kis őszt.
Bólintott a számítógép mögül, nem is nézett fel, pedig biztosan hallotta, mert hamarosan utánam jött a számok világában nagyon is otthon élő ember az ősz első rozsdamarta színeit keresni.

Halvány

Játszadozom  a képekkel, töröm rajtuk a fényt, halványítom az erőset, hogy mindig legyen rajtuk valami  kis fátyol. Írhatnám úgyis, hogy vonja be őket valami őszi ködszerűség.
Hányszor írtam már, hogy zavar a sok, az erős, a hangos. 
Már gyengülnek a megfázásom tünetei is, a hétvége is eljön, még ha a vasárnap nem is lesz teljesen szabad, mert este ügyelek, de délelőtt még elmegyek egy előadásra, ami a meditációról, a belső béke gyakorlati megvalósításáról szól.
Érdekelt volna mindig valami hasonló, de olyan dolgok jöttek közbe, ami miatt nem tudtam elmenni. Megvalósulni látszik az, ami eddig nem sikerült, vagyis a halványnál is erősebb a remény. Ha csak a telefonos ügyeletem életbe nem lép éppen akkor, de annyira azért nem lehet kiiktatni azt az életemből most is, amit nagyon szeretnék.
Most jött el az ideje...

Álmok

Napok óta itthon hagyom a fényképezőgépem, próbálom megfejteni, hogy ez a tény üzenet-e számomra, mint ahogy néhány álmom is akár az lehetne ( mostanában emlékszem rájuk), mindig valami olyasmi, hogy lekéstem valamit, vagy zárva volt az ajtó, vagy nem készültem fel valamire, vagy otthon hagytam a fényképezőgépem, de a megörökíteni kívánt kék-arany színű valami eltűnt, mire visszaértem vele. Egy álomfejtő vagy egy pszichológus tudna ezekkel mit kezdeni, nekem is vannak megérzéseim, hogy mit jelenthetnek. Volt egy szép szemű, jóképű férfi is álmomban, de szintén nem tudtam kibogozni, hogy milyen üzenetet hordoz!:-)
M. hazaért napokkal korábban sátras barangolásából, ő még többet álmodik nálam is, illetve emlékszik az álmaira, nem úgy mint én, aki este elalszik, reggel felébred, és a REM fázis mintha nem is létezne, teljes az űr az éjszakai képekről, mintha nem is álmodnék, kivéve néhány múlt éjszakát.
M. Skype-on mesélte, hogy mennyi mindent összeálmodott, talán némelyikről mesél majd, én is elmesélem  a sajátjaimat, a szép szeműt is:.-),  mert éppen az a jó, hogy mindenről tudunk beszélgetni.
Csináltam egy kollázst korábbi napok pillanataiból, mert nem mindig hagyom itthon a gépet. 
Még mindig fenn vagyok, mert késő estig dolgozom, és kell valami levezetés, hogy el tudjak aludni, és az agyam  a készenléti állapotból kikapcsoljon.

Csak

annyit írok, hogy  a második 100-as papírzsebkendő fogy. Nem is folytatom, hanem  mindenki fantáziájára bízom az állapotom.
Tegnap 16-17 éveseimmel rendeztem le a még azt megelőző napi összetűzésnek nem is mondható, de kellemetlen beszélgetésünket. A cinizmussal fűszerezett nagyhangúság, mások kibeszélése, és azt azt takargató mellébeszélések még elemző időt kívántak, úgy nem maradhatott, ahogy legutóbb elváltunk. Mert volt még véleményem, és szerettem volna, ha önvizsgálat után nekik is lett volna. A csak visító értelmetlen hőbörgés  kevés, ha számukra feszültségoldó is.
A harcos ellenállással kezdődő újbóli találkozás beszélgetéssé alakult. Elfáradtam az "átalakítás" során, az önfegyelem és koncentrálás kizsigerelt, végül úgy érzem kölcsönösen használható a nagy egészbe beépíthető eredménnyel zárult az újabb akció. Még csak érjen a dolog!
A probléma csúcspontjának éjszakáján viszont alig ( szinte semmit) aludtam, kattogott az agyam a lehetséges megoldáson.

Könyvek

"Vannak egyszer használatos könyvek, az ember elolvassa őket, talán még tetszik is neki, élvezi, de sejti, hogy soha többé nem veszi a kezébe, akár ott is hagyhatjuk a vonaton a következő utazónak. Vannak viszont többször használatos könyvek, azokra időről időre gusztusunk támad, öt- tíz évenként belelapozunk, esetleg megint elolvassuk, és az a vicc, hogy ezek mindig mások, valahányszor beléjük mélyedünk. Tulajdonképpen csak ilyeneket érdemes tartani otthon, ami a szépirodalmat illeti."

( Vámos Miklós)

Mikor pár éve selejteztem a könyveim, akkor valami ilyesmit éreztem, és hasonlóan meg is fogalmaztam, ahogy Vámos Miklós. Persze, nem hasonlítom magam hozzá!
Újabban mikor könyveket veszek megpróbálok úgy válogatni, hogy olyanok kerüljenek a könyvespolcomra, melyeket később is el akarok olvasni, vagy beleolvasni akár naponta is. Előtte tájékozódom, de vannak írók, melyekről tudom, hogy a legújabb könyve mindenképpen kell, ilyen pl. Krasznahorkai László.  Karácsony előtt Petrik Adrien könyve is ezek közé tartozott, és ajándékba meg is kaptam. Zsille Gábor, Győrffy Ákos, L. Ulickaja és Vladimir Nabokov új könyvei is kellenének, és még vannak vagyis a teljesség igénye nélkül soroltam.
Régen sokkal több könyvet megvettem különösebb gondolkodás nélkül is, mert hátha kell egyszer, és akkor nem volt számítógép sem, még helyem is volt a lakásban, sőt, olcsóbbak is voltak a könyvek, ez is nyomós ok volt.
Jó dolog a könyvtár, ha onnan megtetszik valami, és egészen biztos vagyok, hogy saját példány is kell belőle, akkor van úgy, hogy nem kis időt és energiát belefektetve beszerzem, és nagy öröm a kezemben tudni. 
Igazi örömforrás egy vágyott könyv birtoklása.

Szombat

A korábban már emlegetett friss petrezselyemzöld került a főtt krumplira, és az egyre kopogó esőben meggyújtottam egy mécsest.
Kis dolgokon múlik a nagy egész sikere, és lehet ez a nagy egész akár egy már várt szombat délután is. Dehogy vannak nagy igényeim! :-D
Kora este valakinek azt kellett írnom, hogy sértettségére azonnal sértőn ne válaszoljon, mert van amikor a hallgatásban rejlik az erő. 
Ha én ezt is tenném, attól ő még lehet hogy nem tudja megtenni( tapasztalat), és egyébként sem egyszerű valakinek tanácsot adni még kérésre sem.
Mindnyájan máshol tartunk életünkben, és sok mindent nekem is gyakorolnom kell még, sokszor azt a bizonyos hallgatást is, mely többet mondhat olykor a szavaknál, pedig milyen könnyű volt leírni másnak.

Csak úgy...

Szabad péntekem van! 10 órakor ébredtem, de nem kipihenve. Ezt az érzést talán holnap érzem, de ahhoz kell még egy éjjel, ami most jön egy nem dolgozós nap után, azt is tudva hogy még vár a vasárnap.
Kint hideg és éppen esőszünet van, de volt is, lesz is az előrejelzés szerint ez a kitartóan kopogó, áztató, őszi égi vízből.
Holnap főzök, anyu átjön, és valami üdén harsány petrezselyemzöldet kell szereznem a krumplira ebben a szűk esőhiányos órában ( kert hiánya!). Nem azt, ami a nagyáruházakban kissé megfakult a sok vízben állástól, tehát gyorsan összekapom magam és kimegyek a piacra, mert egy öreg néni kertjéből szeretném azt a zöldet a holnapi ebédhez, hiszen az ilyen apróságokkal tehetjük a nagy egészet jobbá. 
M. még egy sátrazós barangoláson van, de jövő héten már visszajön az általa még mindig kedvelt nomád életformát idéző útról.
Továbbra is valami mélázó zenére van szükségem vagy a csendre, most éppen Satie-t hallgatok, mert lehet hogy hozzám alapból az ilyen zene illik.
Olvasok egy könyvet is, melyről most nem írok, mert keresem még benne nagy népszerűségének okát, amit sehogy sem találok eddig. Ha megtalálom, akkor ajánlom is a blogomban, addig marad a csend róla. Persze, attól még lehet valami jó, hogy én nem találom az okát! A címét azért leírom: WM. Paul Young: A viskó


     

Igenek és nemek

Néha mégis kimegyek a bolhapiacra, bár vallom, és le is írom, hogy a tárgyakból elég, de van amikor mégsem! Egy-egy fehér párnahuzat mindig jól jön, ezekben a napokban éppen ezen alszom.

Néha leírom azt is, hogy fáradtan jövök haza a munkából, ez az évek számának is köszönhető, az elvek és a gyakorlat össze nem egyeztethetőségéből, és annak is, hogy a pedagógus szerep annyira az enyém, mint amennyire nem. Én tulajdonképpen egy csendben egyedül végzendő munkára születtem, így érzem. 
Azt is le kell itt írnom, mert valahol olvastam, lehet hogy egy horoszkópban -amit nem igazán kell komolyan venni, bár ez személyre szabott horoszkóp volt-, hogy életem delén túl derül ki, hogy tanításra, nevelésre, tapasztalatok átadására születtem. 
Túl vagyok életem delén...
Tegnap olyan beszélgetéseken élményeken voltam túl újra, melyek engem is feltöltöttek.

Nincs gomb, hogy egyszerűbb legyen...

Tegnap beszélgettem a tanítványok egy összeszokott csoportjával elvárva, hogy mélyítsük a fontos bizalmat.
Nem gombnyomásra működik a dolog.
Azt tettem, amit tennem kellett, még ha nem is igazán  a sajátom lelkem mélyén, de hasznos lehet és építő. Vagyis én nyíltam ki példát adva, ők kérdezhettek először, hogy aztán szinte guruljon a beszélgetés a bizalom útján a másik magánszféráját is tisztelve a kölcsönösség jegyében. 

"Példát adtam, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg." - Jn 13.15

Persze, kellett ehhez az is, hogy közel négy éve ismerjük egymást, és hogy higgyek abban -nem is csalódva bennük-, hogy az érettségi felé közeledve már az érzelmi intelligencia és véleményt formálni tudás is jelen van életükben a téma alapjául szolgáló párkapcsolataik terén is.

Barna és kék

Az idei nyár egy szeptemberi napon talált meg egy séta során az Imre herceg lábához közeli már barnálló falevelekben, valamint István és Gizella mögötti kék égben. 
Lehet, hogy mégis inkább fölöttük volt az, amit én kék háttérnek láttam, de végre kék volt az biztos.

Elmentünk

vasárnap délután végül a kiállításra,  és jó volt, hogy mégis ott voltunk, jól érezte magát anyu, ha el is fáradt. Sőt, már eltervezte, hogy  a hónap végén lévő következőre is elmegyünk. 
Küzd önmaga ellen és önmagáért is. A fájós lába akadályozza leginkább, és minden kimozdulás egy kis stressz neki, mert igazán soha nem szokott hozzá, de a festmények nagyon vonzzák.
Szemerkélő esőben indultunk, napsütésben jöttünk vissza, és egy olyan helyi buszt vártunk ki, ami majdnem a háza előtt teszi le. Hozzám már nem jött el, de örültem, hogy még ezt a szülinapi ajándékot is megkaphatta, mert főleg élményt akart, nem tárgyat, és ő választotta ki magának ezt az eseményt a viszonylag kis város adta lehetőségek közül.
Bennem pedig nincs rossz érzés, hogy nem segítettem át legalább a tépelődésén, mert a lábfájásán nem tudtam. 
Vittem volna magammal az érzést ( úgy ismerem magam!), és tudom, hogy felerősödött volna bennem akkor, ha majd egyszer..., ha már nem mehetünk együtt. Most tudok még adni, és erre gondolok! Önzés is, a saját lélek megnyugtatására, mindenféle lekiismeretfurdalás kikerülésére? Igen, ez is! És ott az örök vágy is, hogy talán majd "simogatást" is kapok az igyekezetemért, akár szó szerint is. Mert az hiányzik.
Mivel fényképezni nem lehetett, a képek a netről vannak.

Változó program

Mivel esett az eső és fájt anyu lába szombaton nem mentünk el a kiállításra. Nem lepődtem meg, mert bár általában elfogadja a javasolt programok lehetőségét, de végül legtöbbször lemondja. Vannak indokok is, de inkább csak nem akar kimozdulni, még hozzám sem jött át, pedig megígérte. Pedig számára az a leggyakrabban igényelt időtöltés, ha nálam üldögél órákat az általam főzött ebéd után, és közben beszélgetünk vagy szunyókálunk. Egyébként is egész életében otthonülő volt, szerinte a család, a munka kényszere és a lehetőségek hiánya miatt, aztán ez a "kényszer" beléivódott, és végül keserű sajátja lett.
Azt mondta tegnap, hogy inkább lefekszik, és ha tud alszik, így én sem mentem hozzá. 
A 80 év testi fájdalmai is a négy fal közé szorítják, bár naponta elmegy a boltba, intézi a dolgait, mert kell a mozgás - ahogy mondja a doktor szavait idézve- és a kiszolgáltatottságot  sem szeretné, amit nekem fájó hallani.
Nem erőltetek semmit, minden legyen úgy, ahogy ő akarja. Ma úgy néz ki elmegyünk, mert tulajdonképpen nagyon is kívánja a festményeket, de ez majd közvetlenül indulás előtt derül ki (ha az ég kiderül).

Miután tudatosodott bennem, hogy egyedül leszek tegnap délután, elmentem kedvenc pékségembe, majd leültem meginni egy kávét. Aliz-Juli jutott eszembe, mert éppen előtte olvastam a blogjában az írását. 
Kávéivás közben nem sütött rám a napfény, a kitett napernyő esernyőként szolgált, de ott állt ki végleg fejemből az a tenziós fájás, melyet a tanév első hete hideg abroncsként szorított rám.

Napi hírek

M.megint utazik, ma sikerült összehozni a Skype-on egy kis beszélgetést. Mindig elmondja, ha magyar autót lát útjai során. Ma is tudatta velem, hogy egy magyar kamiont követett elég sokáig. Én pedig örülök annak( érzem, hogy ő is), hogy figyeli a H jelzést, mert olyankor hiába van távol, mégis itt van.

Ledolgoztam a 8 túlórát, este 10 után értem haza.  

Ezt a zenét hallgatom, és most tényleg elkezdődött számomra a hétvége. Anyunak még adósa vagyok egy szülinapi ajándékba adott kiállítással, és holnap elmegyünk oda is. 

Úgy szeretem, ha valaminek ő is örül. Adni akarok neki, egyszerűen nem tudom feladni azt a törekvésem, hogy többször sikerüljön elégedettséget keltenem benne.

Belepiszkálás nélkül is

Vártam, hogy jön a szabad hétvége, és öntudatosan leírtam azt is az előző írásomban, hogy abból nem engedek, hogy nyugis legyen a hétvégém!!! Most tudtam meg, hogy be lettem ügyeletre osztva, így viszont plusz órákat szerzek, és nem kell betegszabadságra mennem, ha legközelebb Veszprémbe megyek, pedig éppen intézkedni akartam ez ügyben.
Előny és hátrány együtt, de inkább előny, vagy ha nem, hát egyensúly ( kisnyúl!), és én már egyébként sem gondolkozom azon, hogy a mindennapok adok-kapokjában jól járjak. Inkább azt látom ebben az esetben is, hogy megoldódik egyszer minden, és a mérleg nyelve úgy áll, ahogy kell, ha nem is akkor mikor várom, vagyis amikor az egóm várja. 
Csak én nem látok mindig bele itt lent abba a nagy rendszerbe, amit az égi irányító is kellő rálátással irányít, tologat, kapcsolgat életem kapcsolótábláján a balansz irányába az én belepiszkálásom nélkül is.
Sőt, leginkább akkor alakulnak a dolgaim, ha nyugton maradok, ami kezdett világossá válni számomra már korábban is, de leginkább mégis idejekorán intézkedtem sok mindenben, és hamarosan omlott is össze a korai építmény, és kezdhettem újra, vagy elültem a fenekemen tanulva az esetből.

Fényeim, árnyékaim Martonvásáron

Vissza a nyári emlékeimhez: aznap éppen meleg volt, sütött a nap, a fehér, virágmintás ruhám volt rajtam, és szabadságon voltam még. Mint Vízöntő( is) örök szabadságpárti vagyok, és feszegetem korlátaimat.
Ma sem rossz, mert elállt az eső( ennyi elég is volt), legalább 3 fokkal melegebb van, elintéztem délelőtt a munkakezdésig amit akartam, nem  a cetlimen szerepel, és lesz egy nyugis hétvégém a tanévkezdő napok után. Ebből nem engedek!

Az augusztusi martonvásári képeimet rendezve eszembe jutott, hogy mindig van egy híd, hogy átjussunk zavaros vizeken. Van úgy, hogy belegázolok a vízbe, mert nincs türelmem és tudásom a hidat keresni. Kievickélek úgyis, de  a híd az nagy találmány.
Van sziget is mindig valahol. 
Léteznek pihenésre kitett - néha a lélekben található jelképes -székek is, kis házak, csónakok, és ha éppen nem jutunk levegőhöz, arra is van megoldás, mert akár a gyökereink is segíthetnek, ahogy a mocsári ciprus légzőgyökerei teszik.
Élmény volt a kastély parkja.

Mostanában...

Lehet elfáradni, de nagyon! 
Tegnap úgy jöttem haza, hogy miután a fürdőkádba betettem az esernyőmet -hadd csorogjon kedvére-, beleültem kedvenc fotelomba, és csak néztem 15 percig. Nem éreztem semmit, illetve az a bizonyos bambulós semmi persze rám talált, mert az azért volt, és milyen jó, hogy volt, hogy végre lehetett. 
Jó itthon...
Megfelelési kényszer nélkül is mire elvégzem a munkám, ez az állapot a végeredmény. A szeptemberi kezdetek mindig ilyenek, és az igazat megvallva szeretek is a munka után elfáradni, mert akkor érzem igazán a nap értelmét.
Fürdés, lefekvés előtt jöhet tovább a csend, mert csendben vagyok, vagy nagyon halkan komolyzenét hallgatok( rákaptam), blogokat vagy éppen Szabó Magdát olvasok, és böngészem az időjárás jelentést, hogy mikor lehet végre kint szárítani a mosott ruhát, főleg az ágyneműt, mert ez a nem túl meleg lakásban való szárítás nem állapot. 
Az eső kitartóan esik, még szerencse, hogy szeretem, a kopogását hallhatom vasalás közben, mert mégis mostam, és két nap alatt száradt be minden.

 

Szeptember 1.

Tegnap annyi jót tettem, hogy valakinek a szemébe csapódott muslicát zsebkendő csücskével kiszedtem. Utána az olvasószemüvege meglazult csavarját visszatekertem, a másikat pedig meghúztam szorosra. Én is éreztem, hogy ez jó cselekedet volt, de a megerősítés is úgy szólt, hogy senki más sem tudta volna ilyen jól megcsinálni:-), mint ott és akkor éppen én. Ezek olyan emlékezetesen jó mondatok, melyek megragadnak, és adnak egy kis töltést az önbecsülésnek és a lelki békének.
Az eső dörömböl szürkén, hideg, szomorú kitartással tegnap óta. Pezseg az aszfalton, hangosan veri ablakot, hogy emlékeztessen jelenlétére.
A mostani 12-13 fok nem éppen sok, kotorászgatok a meleg holmijaim között a délutáni munkába menetel előtt. Esernyő sem lesz elég, átázom, de majd megszáradok. Ezt optimizmusnak vagy beletörődésnek hívják?
Szeptember 1. van.