Negyedik

nap dolgozunk, még egyelőre gyerekek nélkül, csináljuk az adminisztrációt, tervezünk, szervezünk, és kaptunk elméletben lejátszható, de a gyakorlatban megvalósíthatatlan "mission impossible" feladatokat is a tanévre. Gondolkozom(-zunk), hogy lehet mégis sikerélményt is kihozni a következő hónapokból, mert enélkül nem megy, és a gombóc sem lehet ott az ember torkában. Ez ugyanis nem természetes állapot.
Ez az első olyan tanév, amikor egyre jobban érzem rajtam a múló éveket, és a magam tempójában szeretném csinálni az általam is helyeselt feladatokat, ami persze nem lesz így, de talán az évek bölcsességet- lesz elég szabadság is hozzá?- adnak, hogy lehet a gyakori gombócot is eltüntetve mégis dolgozni nap nap után.

Más!  Mint ahogy múltkor már említettem már Veszprémből Budapest felé vettük az irányt, de megálltunk Martonvásáron is, hogy megnézzük a Brunszvik kastélyt, és hogy tegyünk egy sétát a parkjában.
Most a Holdfény-szonátát hallgatom, mert a kastély egyik szárnyában lévő Beethoven Múzeumban tényeket( Mennyire hamisak, mennyire valósak?) kaptam a zeneszerző lelki életéről és Gulietta Guiccardiról, Brunszvik József húgának, Zsuzsannának a lányáról. 
Hogy mi volt köztük valóban a tanítvány és zenetanár kapcsolaton kívül, nem tudhatjuk, de 1802-ben a lánynak ajánlotta Beethoven a más néven cisz moll szonátát. 
Én pedig most hallgatom, ahogy „...zeng az édes, enyhe moll...”* ezen a már jóval korában hűvösödő, nyár végi késő délutánon.

Paul Verlaine: Holdfény-részlet