Bodajk

Van a hátitáskám kis zsebében egy gyűrött cetli, melyen néhány Veszprém közeli hely neve van, hogy ha már egyszer ott járunk, akkor hova érdemes kitérővel még elmenni, hogy a szükség élvezetté is alakuljon. Próbálom ezt az elvet követni, nem mindig jön össze, de ha lehetséges, akkor nem térek ki előle.
Bodajkot akkor írtam fel, mikor kálváriák keresésébe is fogtam, és már nem is tudom hogy akadtam rá, de a viszonylagos közelség és a neten látható képek vonzó látványának egybeesése miatt akkor rögtön eggyel több név került a cédulára, és az a bizonyos kitérő múlt szerdáig váratott magára.
Mindig van valami kis apróság, amely emeli vagy éppen mélyíti a szépséget, a méltóságot, a szelídséget, a később emlékké alakuló élményt. 
Mikor Nagypénteken Veszprémfajszon voltunk, akkor a sűrű felhők és a szél töltötték be ezt a szerepet, Bodajkon pedig a kis virágok, melyek a fehér köves talajon a kálváriák mellett húzódtak meg, és ha a hely a lényegét tekintve egyébként is nem lett volna nagyon kedvemre való, akkor most csak a virágokra is emlékeznék.