El kellett indultunk, és éppen egy óra előtt a legnagyobb hőségben.
Hogy ne menjen minden menetrendszerűen, M.-nak vissza kellett mennie valamiért, én pedig egy fa árnyékában vártam rá az utcán amíg visszajön.
Éppen azzal a templommal szemben álltam, melynek tornyát láthatom az erkélyéről, de leginkább az órája kongatásait hallhatom.
Az órára nézés nélkül is tudom mindig hány óra óra van, és számoltam is már sokszor az óránkénti megszólalását.
Mintha régi ismerőssel találkoztam volna úgy néztem a fehér mutatókra, és hallgattam azt az egy ütést, ami a délután egy óra elérkezését jelezte.
Még volt annyi időm, hogy a fiatornyokat is megnézzem, szép szabályosan álltak, semmi panasz nem lehetett rájuk.
M. gyorsan visszaért. Már éppen a fákat kezdtem volna el nézegetni, de rájuk már csak egy pillantás jutott.
Folytattuk az utat, és én az első lépéseimnél még köszönetet mondtam nekik a védelmező árnyékukért.
Érdekes ez, hány év után is rá tud csodálkozni az ember egy házra, toronyra, órára. Pont így vagyok vele én is, a múltkorában nem a megszokott oldalon mentem az egyik utcán, felnéztem valamiért és jééé! milyen szép annak a háznak a homlokzata! itt élek már sok évtizede 😊 és most kellett felfedeznem. Ezeknek most jött el az ideje.
VálaszTörlésJó, hogy kicsit visszaesett a hőmérséklet. Eső ugyan egy szem sem volt, de most valamivel jobb kint.
Ezt templomot leginkább az autóból látom vagy az erkélyről. Ennyire közel szemtől szembe hosszan még nem álldogáltam előtte. Olyan volt mint a blogos társaim. Ez a templom is ismeretlen ismerős számomra.
TörlésAzt mondjuk legtöbbször egy helyre, hogy ismerjük, aztán egyszer csak ott van egy kis részlet, mert fel és le is nézünk, és nemcsak célirányosan előre.
Te is átélted a ház homlokzatával, és gondolom még sok mindennel.
Itt volt eső, de nem annyi amennyi kellene a teljesen kiszáradt földnek. Néhány óra helyett napok kellenének.
Hogy nincs az a rekkenő hőség jó érzés, mennyit számít ha néhány fokkal kevesebb van.
Kezd melegedni, és hamarosan kimegyünk megtapasztalni.
Éva, felkaptam a fejem a hasonlatodra egy régóta, már-már bensőségesen ismert blogtárs és környezetünk egy-egy eleme között! Nézőpont kérdése! Igen, egyszerre közeli és távoli. Bennem is támadt sokszor egy közvetlenebb találkozás vágya az ilymódon egyszerre közeli és távoli kedves ismerősökkel : milyen jó lenne egyszer csak úgy leülni egy kávéra - vagy még hosszabb időre velük! Biztos nem lenne hiány témában!
VálaszTörlésTéma hiány nem lenne, és ott folytatnánk, ahol a blogjainkban abbahagytuk. Elég információt adunk magunkról akkor is, ha nem akarunk kitárulkozni. Inkább érezzük, mint ismerjük egymást.
TörlésA számítógépemen közel vagy hozzám, a valóságban messzire. Lélekben közel vagytok, és te is közel kerültél. Napjaim részei vagytok, gondolataim szereplői is. Igen, ismeretlen ismerősei vagyunk egymásnak.
Nagy szerencsém van, hogy olyanok találták meg a blogomat és így engem is, akikkel egy húron pendülök.
Mert már néha már fél szavakból is...:)