A csendes emlékezés ünnepe

 Állunk a fényes sírok körül

-levelekre lebbenő árnyak-

s pár percre megint 

világosabb lesz

halottaink örök éje.

( Cseh Károly)

Sokat írok a csendről a blogomban, ahogy most is teszem, mert jelen volt a temetőben Mindenszentekkor és Halottak napján. A csend általam igényelt gyakori jelenléte megtalált, mert hol máshol ért volna el az emlékezést is segítő hangtalansága, mint éppen ott, ahol egyébként is mindig ő az úr.

Szombaton míg a temetőbe mentünk, eszembe jutott az az idő, mikor még Anyuval együtt mentünk ki oda. Évek óta már nélküle megyek, és most hozzá is vitt az utam ezen a napon. Láttam a temető melletti platánfákat, mely alatt mi is álltunk a buszra várva. Most is szépek, mert ebben az évszakban mindig azok. Az alattuk lévő várakozó perceink emlékeket gyártók voltak. Most is emlékeztem rájuk.

Idén is Zsille Gábor verse jutott eszembe a fehér, de más színű lemezekkel is borított törzsükről és az őszi leveleiről. Mindig így van ez, ha platánfákat látok. Elindulnak felém a vers részletei, és meg is találnak. 

"A legjobban, azt hiszem, a platánok kérgére

emlékszem, a szanaszét heverő lemezekre

szújáratokkal, hangyákkal, s hogy milyen könnyű volt

letörni őket a törzsről..."

( Milyen könnyű volt)

Mindkét meglátogatott sírt pár éve benőtte a borostyán. 

Időnként visszavágunk belőle, formázzuk burjánzásra való törekvésének irányát. Utána mégis  inkább hagyjuk szabadon tovább nőni. A növény  évek óta meg nem szűnő, az élethez ragaszkodó akarása tiszteletet parancsol számunkra. Ezért is engedjük, hogy tovább  éljen és nőjön. Az életvágy jutalmazódjon meg a növény számára, és éppen a temetőben legyen ez így. Ott, ahol az élet már nem sok más lehetőséget kap.

Viszont a temetőt látogató élők még élni akarása ezen helyen is érzékelhető. Éppen itt! A halandóság tudatának erősödése fokozottan jelen van, és még több élhető idő megvalósulása a kívánt és a mélyen bennük élő vágy.