2025. február 11., kedd

Jégvirág, árnyék, napjaim

Szeretem nézegetni a tél szépségeit. Mostanában az autó szélvédőjén lévő jégvirágot csodáltam meg. Mielőtt elindultunk, természetesen letisztítottuk, de sajnáltam, hogy nem utazik velünk még egy darabig.
Sok szépség van a kimondottan télieken kívül is. Szeretem nézegetni az árnyékokat is a falon, ahogy változnak, alakulnak, kúsznak az idő múltával. A függöny falra vetülő árnyékát nézegettem egyik nap, és készítettem egy fotót is róla. Eltűnik  a jégvirág és az árnyék is, de egy kattintással megörökíthetem őket, hogy megosszam másokkal.
Csendben telnek a napjaim. Megjöttem tegnap M-tól, ma már házimunkákat is végeztem, a délutánt pedig TV nézéssel, olvasással töltöm. Minden a megszokott medrében halad, és így tartom jónak. A január elfoglaltabb volt, most egy kicsit így jobb, hogy nem kell annyit intézkednem. Kipipáltam a naptáramban, amin túl kellett lennem. Én ilyen kipipálós vagyok, szeretem nézni, ahogy fogynak a feladatok. Utána átadhatom magam egy kicsit az édes semmit tevésnek is. Dolce far niente. Mert ez is kell néha, és ez nem lustaság. Persze, akkor, ha nincs előttem álló feladat. Akkor addig nem nyugszom, míg azokat meg nem csinálnom, hogy utána békében, nyugalomban legyek.


6 megjegyzés:

  1. Kellenek a csendes napok! Bár én néha azt érzem, hogy túl nagy a csend körülöttem. Pedig alapvetően nem. Leginkább a kertemben vágyom, de még türelemre kell intenem magam. Bár napközben ragyogó az idő, éjszaka még fagyok vannak. Kivárom amíg annak vége, hogy ne sérüljenek a növényeim. Szép napokat kívánok! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem mindig kellenek a csendes napok, soha nem érzem, hogy túl nagy a csend körülöttem. Elhiszem, hogy vágyódsz arra, hogy a kertedben legyél. Hamarosan eljön ez az idő is, és ott dolgozgathatsz, élvezheted a növényeid szépségét. Addig is türelmet és szép napokat kívánok én is neked.:)

      Törlés
  2. Dear Eva,
    I like the ice flowers on the car window. It must be very cold outside.
    I also go out with my husband at weekends I am lazy to drive… I drive to do my shopping, hairdresser and go shopping and market when the sun shines, but I don’t drive much and like to stay home( more and more much peaceful!)
    I did not do much this morning, now my blood pressure is going down too much and I will rest this afternoon. I wish you a good afternoon.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dear Catherine,
      I'm going to the doctor tomorrow, she asked me if I wanted Covid vaccina. I said yes, but I was thinking of you, and I hope it doesn't cause any heart problems.
      The sun is shining, but I'm at home. I should go for a walk, but I can't because of the pain.
      It's good that your blood pressure is going down and that you can rest. I wish you a nice afternoon too. Hugs.

      Törlés
  3. Itt aztán nincs csend... egy hét a szöszke-böszkékkel...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt én is elviselném, ha gyerekek hangja törné meg a csendet. :) Játsszál velük sokat, biztosan jó lesz együtt lenni a szöszkéiddel.

      Törlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu