Az utóbbi pár napom...

M. erkélyén van édes szőlő, érő füge, rózsaszín leander és borostyán. Jó kiülni oda a sárga napernyő alá, és olvasni. A növények jótékonyan takarnak a szomszédok elől, és a meleg, olykor forró augusztusi szélben susognak a levelek. A közeli templom toronyórája üti az órák számát, így követem az idő múlását. 
M. egyik nap elment a boltba, és én addig olvastam az árnyékban. Mikor megjött láttam, hogy virág van nála. Tudtam, hogy az enyém, de mégis feltettem az eléggé buta kérdést, hogy én kaptam-e. Természetesen igen. Csak úgy minden indok nélkül, és nem is kell néha ok, hogy az ember virágot kapjon. 
Láttuk a pici babát is. Most 3 hónapos. A közös vacsorán ő is ott volt. Kissé nyugtalan volt a drága, mert 2 oltást is kapott aznap, de hősiesen kibírta, végül ránk is nevetett, gőgicsélt, és nagy szemekkel figyelt minket. Olyan tökéletes a pici. Mindene megvan kicsiben, szép a gömbölyödő a pofija, puha ujjacskái, talpai, apró körmei...
A napokban megkóstoltam az erkélyen lévő saját szőlőt, a fügét, volt csendes kávézás, délutáni pihenő, hűsító fagyizás, békés olvasás, és az ebédekhez finom vörösbor is. Egy-két kortyot ittam csak, de jólesett. A napsütésben szép rajzolatú árnyékok díszelegtek a falon, olvasás közben figyeltem a mozgásukat, ahogy az idő előrehaladtával kúsztak egyre inkább felém. 

Máskor is békés, nyugodt napjaim vannak, gondoskodom és közösen gondoskodunk róluk, hogy mindig azok legyenek. Most sem csalódtam bennük. 

Hasonlókat kívánok nektek is.

                                    

Apróságok...

Sokat van a redőnyőm ritkára véve lehúzva. Beszűrődik a  fény, de mégis a kinti hőség, a forróságot adó napfény ellen is véd. Olvastam, hogy a sötét lakás is segít depressziósnak lenni.  Nem szeretnék ilyen állapotba kerülni. Tudom milyen érzés, és olyan nehéz kilábalni belőle. Ha elmúlik a hőség, akkor felhúzom majd a redőnyt, és beengedem a fényt, de addig vállalom a lehetséges depresszió kockázatát, és marad a félhomály. Tulajdonképpen szeretem, nincs ellenemre az erős fénynélküliség.

Egyformán telnek a napjaim az utóbbi napokban. Mikor már arra gondoltam, hogy elég az egyhangúságból, akkor kapok egy üzenetet M. fiaitól és a hozzájuk tartozó hölgyektől, hogy szerveznek egy közös vacsorát, és menjek el rá. Ehhez M. is kell, aki elvisz Ausztriába, hogy találkozzam velük. Mivel ő is hivatalos, megoldódik a dolog. M. ír hamarosan, hogy mikor jön értem. Most várok rá, és közben írom a gondolataimat a félhomályról, az egyhangúságról. Mind a kettő elmúlni látszik. A hőség egyszer abbamarad, hiszen közeledik a szép szeptember, és valami mindig történik, mely ad valami újdonságot, megtörve a napok egyformán folyását.

Hogy még mi jut eszembe? Múltkor rácsodálkoztam, hogy milyen sok árnyas, lombot adó fa és színeket adó virág van a lakótelepünkön. Kell a sok zöld, a virágok változatos színe, és bár nem tudom kik ültették őket, hálás vagyok nekik. Valaha volt munkájuk segít élvezni az otthonom környezetét, és jóleső érzéssel tölt el. 

Ilyen apróságok, ilyen gondolatok járnak a fejemben, míg várom a csengetést, és megérkezik M. Várni is jó dolog tulajdonképpen, jönnek a szinte semmitmondó gondolatok, melyeket megoszthatok másokkal. Mert hála a blogoknak, az őket íróknak, a kommentelőknek, soha nem vagyok teljesen egyedül, és ők megbocsátják nekem, hogy sokszor írok lényegtelen, de mégis bennem lévő gondolatokról. Legalábbis remélem...

A Balaton mellett

A Balaton mellett töltöttünk pár napot. Nem strandoltunk, de hajókáztunk és sétáltunk Csopakon és Balatonfüreden. A legnagyobb hőségben pedig pihentünk a szállásunkon. Én már nem fekszem ki a napra, elmúlt az az időszakom, elég annyi barnulás, amennyit az utcán összeszedek nyaranként. 

Elmentünk a csopaki Petrányi Borteraszra ebédelni, sétáltunk a Füredi Tagore Sétány platánfái alatt, várt ránk a Jókai sétahajó is, és tettünk egy 1 órás utat Tihany felé. Hallgattam a hullámok surrogását, a hajókürtöt, a gyerekhangokat, néztem a vitorlásokat és a Tihanyi Apátság fehér tornyait. 

Emlékszem néhai Jutka barátnőm szavaira, aki mindig megnézte, hogy szép ember-e a kapitány. Jót nevettünk mindig, mikor megállapítottuk, hogy igen, szép ember. Elmúlt az az idő, mikor még Jutkánál nyaraltam, és ilyen buta kérdésekkel is múlattuk az időt fiatal korunkban. Fiatalság, bolondság.:)

A Balaton szép emlékeket idéz fel bennem, főleg miatta. Egész nap szinte a strandon voltunk, az anyukája rántott pontyot csinált nekünk vacsorára, és az apukája Csopakról hozott nekünk bort. Beszélgettünk a nagypapájával is, majd kártyázás után fáradtan nyugovóra tértünk. Szép idő volt az életemben ez az időszak.

A Tagore Sétányon borfesztivál van most még hetekig, a bor mellé lehet venni pogácsát, zsíroskenyeret lilahagymával, sült halat és kolbászt. Leültünk mi is egy kis bort inni, és friss pogácsát enni mellé. 

Eltelt 3 nap, még tart a nyár. Most itthon besötétített szobában vagyok, elég volt a fényekből, a színekből és a hőségből, de gyűjtöttem megint szép emlékeket.

Osztálytalálkozó

Szombaton osztálytalálkozón voltam. Nem kerek évfordulón, de mégis összegyűltünk egy volt osztálytársam kertjében. Ő volt az egyik szervező. 49 éve érettségiztünk, még leírni is nehéz. 

Volt bográcsban készült marhapörkölt, hozzá fehér kenyér,  kovászos uborka, savanyúság. Mindenki hozott süteményt és italokat. Arra a házigazdának nem volt gondja, a bőség zavarával küzdöttünk.  Szép időnk volt, nem volt nagy hőség, lengedezett a szél, és mi beszélgettünk. Mennyit számít a 4 év, amit együtt töltöttünk. Bátran megnyíltunk egymásnak, nem féltünk egyetlen témától sem,  előhoztuk a jó, a rossz dolgokat, a betegségeket, válásokat, együttléteket... Előkerültek képek, megkopott emlékek, fényes tervek, nevettünk is sokat. 

26-an érettségiztünk az osztályban, és csak egy hunyt el közülünk. Az emlékére mécsest gyújtottunk, csendben állva emlékeztünk rá. A legutóbbi találkozóm, még ő is ott volt, idén februárban azonban leállt a szíve teniszezés közben. Gyors halál, nem szenvedett. Meg is említettük, hogy ilyen halált kívánunk magunknak. Persze, minél később.

Sok kép készült, de nem hozok belőle ide, mert rajta vagyunk mindegyiken. A bográcsban rotyogó marhapörköltről és az én adagomról azonban teszek fel képet. Ezeken nincs rajta véletlenül senki. Nagyon jól sikerült, finom volt, a vendéglátónk kezét és tudását dícséri.

Jövőre lesz az 50. évfordulónk. Remélem, hogy sokan összejövünk, és senki nem távozik addig az élők sorából. Így legyen!