2021. június 5., szombat

Kicsi üvegben kis virág



Mikor az ibolyáról hoztam néhány sort, akkor azt írtam, hogy nem szakítok le virágot, hanem inkább gyönyörködöm bennük természetes közegükben. Vannak mégis kivételek, a százszorszép is ilyen. Csak pár szálat szedek le az utcán, de szükségem van rájuk a lakásban. Olyan szépek és egyszerűek. Van egy kicsi üvegem arra célra, hogy abba tegyem őket. 
Szinte virágmezők vannak a fűben. Egészen addig tudom csinálni a virágszedést, míg a lakótelepen nincs fűnyírás, mert akkor eltűnnek a fűvel együtt. 
Azonban hamarosan újra virágoznak, mert nagyon kitartóak, és felkészültek arra, hogy önmagukat adhassák, ha csak egy kis időre is, de díszítsék a lakást apró szirmaikkal, sárgán aranyló közepükkel azokon a napokon, melyeken képesek rá, mikor még élnek az én kis üvegemben.
Mikor átmentem anyuhoz mindig szedtem neki ezekből a kis virágokból, és neki is volt egy kis pohara - egy régi, aranyszélű mokkáspohár -, amibe beletette. Látszott rajta, hogy tényleg örült nekik, pedig nem sok dolognak tudott. Kerestem is mindig, hogy mégis minek tud.
Ha valamire rájöttem, megtettem neki. Nekem is jó volt látni azt a kis örömöt, ha végül sikerült. Találkozott az öröm az örömmel, és ez olyan jó volt nekem. Tudtam adni valamit, ami jó volt mindkettőnknek, legyen akár az egy egyszerű kis virág is, mely végre mosolyt tudott csalni az én anyukám arcára.

33 megjegyzés:

  1. Kicsilány is ilyen csokrot adott nekem, amiről már írtam. Értékesebb volt, mint bármilyen különleges, drága csokor. Ma is meghatódom, ha csak eszembe jut. Nem csodálkozom, hogy Édesanyád is örült neki. :) A szeretetről mesél, csak meg kell tudni hallani...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Borka, megkerestem azt a bejegyzésedet. Ha minden igaz, február 24-én írtad. Megható írás a kicsilány által átadott csokorról. Te is meghallottad a szeretet mesélését.

      Törlés
  2. Borka, ugyanezt gondoltam olvasás közben. Helyettem is szóltál.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Klári, nem csoda, hogy egyformán gondolkoztok. Én is csatlakozom hozzátok.:)

      Törlés
    2. Egy rugóra jár az eszünk és a szívünk. :)

      Törlés
  3. https://aliz-napok.blogspot.com/2019/06/deja-vu.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aliz, de szép! Ez a deja-vu érzés mindenkiben benne van, ha gyerekeket lát virágot szedni az édesanyjának. Benned is megvolt, te is szedtél valamikor.

      Törlés
  4. "...minden virágom anyámnak szedtem"

    https://aliz-napok.blogspot.com/2017/04/hutlen-huseg.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "virágokat szedve…
      de kinek adja a csokrot
      hadd nézzem…."
      Nem volt kérdés, hogy kinek szedje virágot az a valaha volt kislány. Köszönöm a verset.

      Törlés
  5. Nem szakítok le virágot... Minap mégis kivételt tettem, egy elhagyatott ház előtt kínlódó rózsabokorról csippentettem egyetlen sötétbordó, bársonyos rózsát, hogy legalább ln gyönyörködjek benne... meg is hálálja, napok óta pompázik a kis vázában.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Márta, hálásak, adják önmagukat,a szépségüket. Kitartartanak, hogy minél tovább éljenek a gyönyörködtetésünkre. Lehet szagolgatni, nézni őket.

      Törlés
  6. Nem szakítok le virágot, de a ház előtti fűben növő százszorszépből mégis. És csináltam egy kis csokrot kicsi vázába. Nem régiben vágták a füvet, hallottam, kiszaladtam, és kértem, várjon picit, mert akkor is szedtem, mielőtt a gép levágja őket (úgy sajnáltam). És lám... ismét virágoznak a ház előtt a százszorszépek...
    És Anyu...
    Minden pontsan úgy történt és történik ahogy leírtad :)
    Szép napot kedves Éva! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Betty, a százszorszép úgy látszik, mindenkinek kínálja magát. Olyan sok van belőlök, hogy észre sem lehet venni, ha szedünk belőle. Ha nyírják a füvet, itt is eltűnik természetesen, ahogy írtuk is mindketten, de utána hamarosan lesznek újra. Olyan rossz látni, hogy fekszenek a levágott fűben.
      Jó, hogy szedtél még belőlük, mielőtt levágták volna őket.

      Törlés
  7. Milyen szép emlék köthető egy kis csokorhoz és mennyire jó még rá is gondolnod! Minél egyszerűbb egy kis virág, annál szebb. A margarétával vagyok így, rajongásig szeretem. Hamarosan nyílik 😍

    Egy időben tele volt a fű nálunk is százszorszéppel, eltűnt 🙄 pedig még csak túl gyakran sem nyírtuk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Orsi, mikor faluban laktunk nekünk is volt margarétánk a kertben. Szerettem én is őket.
      Biztosan hozol majd a blogodba róla képet. Én is szeretem az egyszerű virágokat. Szépségük az egyszerűségükben rejlik.
      Sajnálom, hogy eltűnt a százszorszépetek.

      Törlés
  8. https://www.facebook.com/CasaRosa01/posts/4670758752937663

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Katalinom, köszönöm, nagyon szép és kedves kép erről a százszorszépes kisgyerekről.

      Törlés
  9. Úgy emlékszem volt Neked egy olyan százszorszép képed, amin egy kis aluminium decizős pohárkába tetted a virágot. Édesanyámnak volt olyan edénykéje, sokat használtuk gyerekkoromban. Ezért is jegyeztem meg azt a képet. <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Klárcsi, jól emlékszel :), van olyan decizős pohárkám, és abba is szoktam kis virágot tenni. Emlékszem én is arra a képre. Anyutól kaptam azt az edénykét, és most is ott van a konyhaszekrényemben.

      Törlés
    2. én is emlékeztem a kis bádogra, végignyálaztam az összes virágos képedet, szeretek nyomozni, megtaláltam: http://editeva.blogspot.com/2010/04/kis-hir.html

      Törlés
    3. Köszönöm, hogy megtaláltad nekünk! Jó nyomozó vagy.:)

      Törlés
    4. ó, megvan, tényleg, IMÁDOM: http://editeva.blogspot.com/2010/04/tulipan-helyett.html

      Törlés
    5. Látszik, hogy sokszor használtam. Köszönöm ezt is! :)))

      Törlés
  10. Látszik, hogy ahhoz hogy örömöt okozzunk milyen kevés kell. Itt is terül a sok apró virágja, meghagytam őket fűnyíráskor, hogy miért? Az előbb te írtad le.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Holdgyöngy, jó, hogy meghagytad őket fűnyíráskor. Öröm őket látni és szedni is. Úgy látszik a hozzászólásokból, hogy sokan szeretik őket.

      Törlés
  11. Köszönöm Katalin. A második kép égett bele a retinámba! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen, annyira jó, hogy a posztjait felcímkézte Éva, így egyszerűbb volt megtalálni:))
      klárcsi, ha nem a telefonodról küldesz szívecskét, akkor a <3 nem mutat annak, én az asztali pc-mről a Alt gomb nyomvatartásával a 3-as számot pöccintem, és amikor FELENGEDEM az Alt gombot, ez lesz: ♥

      Törlés
  12. I have some in the garden and I remember doing the same as you did
    Pick up some daisies and put them in a liquor glass!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. I like them very much. I always pick up some daisies and decorate my room with them.
      I have liquor glasses at home, but I also have a special glass to put them in it.

      Törlés
  13. Küldtem Neked százszorszépeket :)

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu