2021. május 10., hétfő

Békéscsabai emlékek




Klárinak megígértem a "Hogy is volt?" blogban, hogy írok a békéscsabai  emlékeimről. 
A kép az első napon készült az iskolába menet előtt iskolaköpenyben. Ott kezdtem ugyanis az iskolát. Kora reggel még sírtam, hogy iskolába kell mennem, és én nem tudok semmit. Hiába mondták, hogy azért megyek oda, hogy ott tanuljak, de engem erről nem lehetett meggyőzni. Butának éreztem magam, és arra gondoltam, hogy ott mindenki okos lesz, tud írni és olvasni, elvégre az egy iskola, mi más várható el tőle. 
A tanítónénit véletlenül óvónéninek szólítottam, és kinevettek a többiek. Bebizonyosodott számomra, hogy buta vagyok. Aztán ahogy okosodtam, és kitűnő tanuló lettem, már elhittem, hogy nem is vagyok olyan buta, de hosszú folyamat volt. Önbizalommal nem voltam ellátva.
Békéscsabán születtem. Óvodába és első osztályba ott jártam, és Mamikánál, az anyai nagymamámnál, ott laktam több száz kilóméterre a szüleimtől. Így alakult az életünk. Ahol anyuék laktak nagyon messzire lett volna az óvoda és az iskola nekem. Aztán elköltöztek onnan, hogy én velük lehessek.
Az óvodában csak délig maradtam, mert nem lehetett rábeszélni, hogy délután ott aludjak. Míg a többiek aludtak, én ébren vártam, hogy felébredjenek, így inkább nem tettek ki ennek a negatív élménynek. Egyedül jöttem haza, megtanították hogyan kell, de a nagymamám várt a Lórántffy utca végén már. Hosszú volt az utca, mikor teenagerként és felnőttként visszamentem, rájöttem, hogy nem is volt igazán az. Az én apró lábaimnak viszont még az volt. 
Mamika mindig sok tízórait pakolt a nyakba akaszthatós táskámba. Megettem, mert nem akartam csalódást okozni, de nagyon teleettem magam, és még ebédkor sem voltam éhes, ez egy újabb problémát okozott nekem.
Szombatonként piacra mentünk busszal. Ez tetszett. Miattam elég későn mentünk, hogy tudjak aludni. Nagy piac volt mindig Békéscsabán, nekem sok nézelődni valót adott. Mikor mi mentünk, a koraiak már onnan jöttek, és Mamika mindig tőlük kérdezte, hogy minek mennyi az ára úgy általában.  Tudni akarta az árakat mire odaérünk. Leálltak beszélgetni, lassan haladtunk. Mindig kaptam valamit a piacon, hogy örüljek. Már a másik blogban is írtam, hogy a piros, kakasos nyalókának is örültem, mert ki tudtam vele "rúzsozni" a számat. Alig látszott, de én felnőttesdit játszottam:)
Volt a ház előtt kékre festett artézi kút, sokan jártak oda vizért "kantákkal", és a zubogó víz hangja is megszokott volt ottlétemkor.  Dédapámnak vittem friss vizet inni a kútról, aprópénzt adott érte. Összegyűjtöttem, volt egy kis zsebpénzem.
Nagy élmény volt a ligetbe menni vasárnaponként, és ha jött egy cirkusz, az is ott volt. Elvittek szerencsére, és nekem nagy élmény volt, különösen a bohócok. Gyerek voltam, élveztem a cirkuszt. Nem hagytak ki belőle szerencsére.

18 megjegyzés:

  1. Milyen kedvesen írsz az akkori városról, piacról!
    A cirkuszért nekünk könyörögni kellett. Megbántam, mert nem tetszett. Különösen a goromba bohócoktól féltem. Hogy lehet csak úgy s.-be rúgni a másik embert?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 5 évesen tetszett a cirkusz. Felnőtt korban már én sem mentem el természetesen, már nem az én világom. A gyerekkor az más volt. A bohócok annyi idősen tetszettek. Az "én" bohócaim nem tették azt, amit te láttál.:)

      Törlés
  2. Nagyon élveztem ezt a visszaemlékezést, bár én még sosem jártam Békéscsabán, de mindent láttam magam előtt. Aranyos az iskolás kezdet. :)
    A cirkuszért nem vagyok oda, de a '60-as években egy nagyon széles és rövid utcában laktunk, ahová minden ősszel letelepedtek egy kis időre a vándorvásárosok. Volt körhinta, lövölde, mézeskalácsos és törökméz is. Azt nagyon szerettem, már a hintára gondoltam, de a törökmézet is szerettem. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ahogy Klárinál írtam, már én sem vagyok oda a cirkuszért, csak óvodásan tetszett. Sok gyerek volt ott. A szülők gondolom végigkínlódták az előadást, de a gyerek kívánsága volt az első sok helyen.
      Vándorvásárosokhoz nem volt szerencsém. Törökmézet sem ettem, de a körhintára máshol felültem. Igaz, hogy hányingerem volt utána, de legalább kipróbáltam.

      Törlés
  3. When I was little I found the clown boring and stupid on the contrary of other children, I don’t know why, but they did not make me laugh. I went to school very early I was 3. We were 40 in one school room and all levels together. It was very boring when little, but we could listen to the elder ones who were learning how to read and then we could read very early. I love your picture with the bow in your hair, very pretty!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. I liked clowns when I was 5 years old. I do not like them now but in my childhood they were interesting for me and made me laugh. The ones who left comments here did not like them either like you.
      I started shool when I was 6 yeary old. I have never heard that someone goes to school when he/she is 3 years old. The advantage of this was that you could read very early.
      My grandmother put the bow in my hair.:)

      Törlés
  4. nekem nem igen van cirkuszi emlékem, mintha ez kimaradt volna, bér bvalami Aeros cirkusz rémlik , nem maradandó emlékkel, ellenben mér felnótt koromban ért valami! Az erdőben volt az utazócirkusz cirkusz, kibiciklizetm oda, és ott a sátor mögött láttam egy bohócot, (civilben), lábat mosott, de akkora szomorúság terült el az arcán, amilyet én még életemben nem láttam! Ma is látom....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. bocs az elütésekért, elfelejtettem átolvasni(?)

      Törlés
    2. A bohócság nekik munka. Ők is olyan emberek mint mi, érheti őket bánat. Ha szomorúak,akkor is ki kell állni az emberek elé, és nevettetni. Már aki tud rajtuk nevetni felnőtt korban. Én már nem tudok. Gyerekkorban könnyebben ment.
      Köszönöm, hogy leírtad a történetet.

      Törlés
    3. Én is szoktam elírni szavakat. Csak mikor elküldöm, akkor veszem észre. Semmi baj!

      Törlés
  5. Éva, olyan érzékletesen, apró megfigyelésekből összerakva írtad meg, hogy előttem van a kis Éva, komoly, magányos kislány felnőttek között, nem veti fel a magabiztosság...
    A szomorú bohóc megfigyelése, nem csodálom, megragadt benned, sokat mond el az életről egy kislánynak is...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jól látod, olyan voltam, ahogy leírtad. A magabiztosság sem volt soha a sajátom. Még most sem igazán. Nem kaptam gyerekkoromban sem elég biztatást, hogy kialakuljon bennem.

      Törlés
    2. Az igaz, hogy a gyerekkori biztatàs, hogy "hiszünk benned", nélkülözhetetlen!

      Törlés
    3. Rózsa, szükségem lett volna rá, de nem jutott nekem elég belőle. Felnőttkorban is érzem a hiányát.

      Törlés
  6. Én még sosem voltam Békéscsabán. De ha lesz ÉAO, ott lesz a tábor. Meglátjuk. Én sem aludtam az óvodában. Azt, hogy miért nem is tudom. Három óra körül jöttem haza az óvónénikkel. Arra emlékszem, hogy nem akartam a dadusokkal ott maradni, de nem hiszem, hogy ez elég indok lett volna a nem alváshoz. Nagymama különben is otthon volt.
    Nagyon aranyos kisiskolás voltál. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tipitá, nem tudtam nappal aludni, most sem szoktam. Már nagyon fáradtnak kell lennem ahhoz, hogy elaludjak. Nem is ebédeltem ott, nagymamám főzött.Délben jöttem haza. Gondolom, azért írattak be az óvodába, mert iskola előtt nem ártott szokni a közösséget, de azért túlzásba nem vitték.:)
      Bizonyára te sem tudtál nappal aludni, az volt az ok. Ez csak találgatás.

      Törlés
    2. Lehet. Iskolás koromban és azóta is, már tudok. Akár 10 percet, negyed órát is. Általános iskolás koromban hazajártam ebédelni. De szinte minden délután vissza kellett menni az iskolába. Énekkar, szakkörök, őrsi foglalkozás, stb. De pár perces alvás belefért. Mindig kiszámítottam, mennyi időm van, szóltam Nagypapának, hogy mikor keltsen. Letettem a fejem és elaludtam. :) Édesapától örököltem ezt a tulajdonságomat. Ő is percek alatt el tudott aludni, bármikor. :)

      Törlés
    3. Szerencsés vagy, hogy tudsz nappal, -ha csak keveset is- aludni. Pihentebb vagy utána. Az én szüleim is tudtak nappal aludni, én nem örököltem ezt tőlük.

      Törlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu