Kaptam egyszer egy könyvet*, mely úgy kezdődik, hogy "Az élet nehéz."
A mondat igazsága miatt vett belőle az illető rögtön kettőt, az egyiket nekem szánva. Igaza van az írónak, mondja a pozitívan gondolkodni akaró valaki, aki én lennék. :-) Szóval, nehéz...
Éppen ezért becsüljük meg a lehetőséget egy apró örömre - mert a határ közelsége megengedi -, hogy egy hétvégi délelőtti program legyen az, hogy megigyunk Eisenstadtban egy kávét mákos, diós kiflivel, és sétáljunk az utcákon le az Eszterházy kastélyig, majd vissza a parkolóba kávéízzel a szánkban, rózsaillattal az orrunkban, házak falfestményeivel a szemünkben.
* Dr. M. Scott Peck: Úttalan utakon
Amikor itt jártam nagy élmény volt, azóta is szívesen gondolok rá.pazar hangulatot hoztál a fotóiddal.
VálaszTörlésIgazad van: meg kell ragadni minden szépséget kínáló pillanatot. Olyan ritkák úgyis!...
VálaszTörlésNekem ez az öröm nem is tűnik olyan aprónak. :-) Vagy lehet csak azért, mert én túl messze lakom egy ilyen csodás környezetben való kávézáshoz? :-D
VálaszTörlésLehet, hogy túl jó a dolgom, csak nem értékelem kellőképpen?!
VálaszTörlésNem lehet, hanem biztos!
VálaszTörlésMíg mások terheit nem ismerjük, nem cipeljük nem tudjuk meg, hogy mennyi mindentől óvott meg a gondviselés.
Csak az orrunkig látunk, vagy addig sem.
Tegnap vendégem volt és az élettörténet - közel 37 éve ismerjük egymást- további fátylai libbentek fel. Nem részletezem a sok-sok terhet viselő asszonyi sorsot. Mennyien vannak körülöttünk, akiknek segíthetünk, ha figyelünk rájuk, ha adunk magunkból nekik - figyelmet, megbecsülést, jó szót, bármit, amiből fölöslegünk van...
Igazad van, de azt is le kell írnom itt, amit írtál:"Míg mások terheit nem ismerjük..."
VálaszTörlésTovábbra is Bagdy Emőkét ajánlom magunknak.
TörlésÖlellek!
Elfogadom az ajánlatot.
Törlés