mennyi ember körülöttem. Munkahelyen is, kórházban is. Ki ezzel, ki azzal küzd. Van aki alkohollal, van, aki droggal, van aki mélabús szomorúságával. Láttam örömöt is, és sokat olvasok a pszichológiáról. Milyen érdekes dolgokat lehet felismerni benne önmagunkról!
Rajtam most éppen egy dobozka is van, ebből 5 vezeték jön ki, melyeket a mellkason lévő elektródákhoz rögzítenek. Holter vizsgálat folyik éppen 24 órán át, mert az olykor 137-es pulzus soknak tűnik. ( Több, mint a Váci Mihály százhuszat verő szíve!). Panaszkodtam, komolyan vették, és elküldtek a kórházban egyik helyről a másikra, mindig oda, ahova kell.
Megleptem magam egy fehér alapon kék pöttyös blúzzal, melynek az alján még itt-ott egy-két margaréta is van, mert tavasz van.
Mindjárt megyek egy kis kávét is inni, és merengek közben.
Jó, hogy kitalálták a mosógépet, mert helyettem teszi a dolgát, az önműködő vasalót még nem, úgy hogy ez a feladat rám vár.:-)
Minden jót nektek!
...neked is! :)
VálaszTörlésJavul a hangulatod! Örülök neki!
VálaszTörlésCsak így tovább!!!
Örülök, hogy jelentkeztél.
VálaszTörlésIlyen pulzussal szabad kávét innod? (bocs, semmi közöm hozzá)
VálaszTörlésÖrülök, hogy megajándékoztad magad (és szép és divatos az idén a pöttyös!). Jó jel, amikor az emberbe visszatér a kívánság...
Talán nem kellene inni kávét, de a vérnyomásom alacsony.
TörlésMindig félek mostanában, ha magamról írok, mert úgy értettem, piszok egy dolog ez, de most ismét mégis: én is vasaltam ma egy keveset, addig olyan jól lehet gondolkodni. Aztán, amikor már soknak kezdett tűnni, abbahagytam, ha netán holnap is el szeretnék gondolkodni az élet nagy dolgain. Minden esetre, a mosógép áldás, meg sok minden más, ami seígt, hogy könnyebb legyen, s egyebek, amiktől szebb is lesz. Nem csak háztartásiak, nem csak tárgyak. Szeretettel gondolok rád!
VálaszTörlésMindig félek mostanában, ha magamról írok, mert úgy értettem, piszok egy dolog ez, de most ismét mégis: én is vasaltam ma egy keveset, addig olyan jól lehet gondolkodni. Aztán, amikor már soknak kezdett tűnni, abbahagytam, ha netán holnap is el szeretnék gondolkodni az élet nagy dolgain. Minden esetre, a mosógép áldás, meg sok minden más, ami seígt, hogy könnyebb legyen, s egyebek, amiktől szebb is lesz. Nem csak háztartásiak, nem csak tárgyak. Szeretettel gondolok rád!
VálaszTörlésHurrá péntek, szokta volt mondani egy régi ismerősöm. Nekem a péntek mostanában te vagy. Hurrá, Éva otthon!
VálaszTörlésViseld egészséggel a szép pöttyös blúzt!
Neked is minden jót, drága Éva
VálaszTörlésKöszönöm nektek!
VálaszTörlésEl sem hiszed Évikém, hogy milyen jó "hétvégén idejönni", mindig bizok benne, hogy egy kis "manó" elvégzi az egész heti munkádat, és lám nem tévedtem. Igaz a Te kezed munkája is benne volt, de kell egy kis munka a gyógyuláshoz. Örülök, a kis pöttyösödnek, hord egészséggel -Pipitér - . Puszillak.
VálaszTörlésZsókám! :-)
VálaszTörlésÉVIKÉM!:):)
Törlés