Zárás

Elment minden hó a nappali plusz 9 fokokkal, pedig szeretem a fehérséget.
Most volt a félév zárása a munkahelyemen. Készültek a statisztikák, értékeltük a kollégákkal, én 2x is a gyerekekkel, mert volt mit! 
Rakom a "téglákat", ha kettő néha már fent van, három leomlik, de nem is a végeredmény fontos, hanem maga az építkezés folyamata. Ezt már sokszor elemeztük.
Munkám alapja a szó a mondat, sokat kell beszélni, pedig alapjában véve introvertált típus vagyok. Szívesen vagyok csendben, befelé fordulva. Nem tudom milyen munka lett volna igazán megfelelő számomra, valami olyan, ahol csendben lehet alkotni.
Belejöttem persze a beszédbe, mert kell, de a csend az én lételemem.

Hétköznapi morzsák 5.

A héten egyszer kora reggel indítunk a kollégával  a munkahelyen (máskor késő estig dolgozunk), teszek fel teavizet, de akár kávé is lehet a reggeli kezdés. Kint még sötét és hideg van, és mi álmosak vagyunk. 
Ezt meg is beszéljük alaposan.
Munkahelyen most a pöttyös bögréből, otthon szarvasos, hópelyhesből iszom a teát vagy a kávét olyan lassan, hogy közben gyakran ki is hűl.
Hagyok mindig legalább egy kortyot, ha közben dolgozom, hogy legyen mihez még visszatérni. Az a bizonyos végső, már hideg korty a jutalom, mert kell bármilyen jutalom, és mindig kell a visszatérés reménye is ahhoz, amit szeretünk.

Van egy alkalom,

van aki hozta, és van aki köszönettel elfogadta!

Variáció

, avagy a kép megpiszkálása! :-) Ti adtátok az ötletet a hozzászólásokban. 

Megérkezett!

Hétköznapi morzsák 4.

Munkahelyem ablakából este kinézve megajándékozom magam egy-két perccel, és csak úgy csendben elvagyok, mert megvárom, hogy a tanulószobából kimenjenek a gyerekek, és ott állva átgondolom az addigi napom, valamint a még rám váró teendőket, vagy igyekszem nem gondolni semmire, olykor halkan dúdolok, mert az is jó.
Teszem ezt még mielőtt hazamegyek, és becsukom magam mögött ott is az ajtót. 
Eltelt egy nap...

Hálanapló

134. A bolhapiacon vett kínai porcelán kávéscsészém olyan vékony, hogy átlátszik rajta a kávé sötétje.
135. 20 perc van a könyvtár bezárásáig, de beloholok, és összeszedek öt könyvet, majd gyorsan távozom.
136. Előveszem a kockás plédem, és hallgatom, ahogy a szél feszíti az ablakom.
137. Megtaláltam tiszteletbeli helyét dédanyám imakönyvének a többi imádságos könyv között.
138. Rózsaszín és haragoskék alkony egyvelege január közepén.
139. Idén írni fogom, hogy december 31-ig milyen könyveket olvasok. Már elkezdtem...
140. Vasárnap éjjel esett a hó. Reggel fehér volt az utca, amikor kinéztem.

Járom...

Szombaton jutott idő könyvtárra. Magammal vittem a füzetet, melybe beleírom a bárhol, bármikor, bárki által  ajánlott könyveket, mert így könnyebb választani, persze csak úgy találomra is hozok haza könyveket. Mind a kettő öröm, maga az ottlét is.
Ittunk egy jó kávét. 
Volt egy kis séta az erdőben.
Jártam a már kitaposott, olykor sáros utat, mert vártak rám a már előttünk járt emberek választásai, melybe én is belesimulhatok, olykor a könnyebb utat választva.
Ha elég bátor vagyok hozzá, a köz által használt út mellett megyek, vagy attól a bizonyos bátorságtól függően el is távolodom tőle, és nem csak a szavak valós értelmében.
Márta mottóját újra idézve: "Courage, dear heart!" 

A nincs!

Hétvégére a kollégiumban maradt testvérpárnak nem volt pénze ennivalóra, és mivel hétvégén nincs főzés, tettünk nekik a hűtőszekrénybe ennivalót. A nincsből nem tudnak pénzt adni a szülők sem utazásra, sem ennivalóra.
Miért olyan nehéz arra gondolni, és már leírni is, hogy mik épülnek, hogyan csoportosítják át a pénzt, és közben  hány gyerek számára megoldhatatlan probléma az étkezés.
Nem kérték, de megköszönték, ami adatott nékik. Valahogy eddig mindig került, de ez hosszú távon nem megoldás.
Ha látná ezt a lehajtott fejjel történő köszönömöt egy-két, sok illetékes...

Hétköznapi morzsák 3.

Utcai díszkivilágítás leszerelve, az utcán halmokban fenyőfák. Csak azért nem árvák, mert egy kupacban vannak, teherautók viszik el őket. Némelyiken üres szaloncukor papírt lengedeztet a szél. 
Saját fám egy nappal Vízkereszt után leszedve, dekorációk eltéve, megköszöntem nekik, hogy örömet okoztak. Ez szokásom egyébként, mert a tárgyaknak lelkük van.
Nálam minden este ég egy mécses vagy gyertya, mert olyan nehéz elszakadni az ünneptől, meg egyébként is ég nálam mindig egy kis fény. 
Az öröm fénye.

Mikor

tavaly nem voltam jól, ültem anyunál, mert nem tudtam otthon egyedül lenni, nyomott a mellkasom, és sírás fojtogatott, pedig azt mondják a sírni tudás kegyelem örömre is, bánatra is, de én nem éreztem így, csak folytak a könnyeim. Két könyvet néztem a velem szemben lévő könyvespolcon. Schäffer Erzsébet 2 fehér gerincű kötetét: Egyszer volt és a Hol nem volt címűeket. 
Karácsony után elkértem elolvasni őket, mert akkor már voltam olyan jól, hogy tudtam olvasni. Káprázat az élet címűt addigra már kiolvastam a fa tövében. Ajándékba kaptam karácsonyra.
Vele párhuzamosan olvastam dédanyám imakönyvét. A karácsonyi imák és énekek lapjai benne a legmegviseltebbek, és el tudom képzelni miért.

Vers

Zsille Gábor: Földfogyatkozás

Arcok érintkezése, lapok, telefonhívások
a lakótelepről: a nyár emlékiratai.
Nyugalmas őszünk lesz, gazdag lapozásokkal
teli október - végül beleveszünk a 
hirtelen éjszakába mindannyian.

Hétköznapi morzsák 2.

A téli szünet végén a sötétedés előtti percekben leültem egy fotelba szemben az ablakkal, és vártam, hogy besötétedjen. Láthattam, ahogy a szemben lévő 10 emeletes házban sorra gyulladnak fel a fények, én pedig várhattam, mert szakítottam rá időt, hogy nézzem ahogy mindig egy árnyalattal sötétebb lesz, és örültem. Miért ne tettem volna? Nézhettem nyugalomban a sötétedést, ez volt a lazítás számomra.
Nem lesz már így, mert elkezdődött a munka, és én ebben az időszakban éppen a munkahelyemen leszek, de ablak ott is van - igaz, hogy mögöttem található a legközelebbi -, de majd néha hátrafordulok, vagy álldogálok egy-egy percet előtte csak úgy mélázgatva, nézve, hogy a szürkéből sötétkék lesz, majd fekete, kisebb-nagyobb fényekkel pöttyözve, karácsonyt idézve.

Tejüvegen át

Mikor délután dolgozni megyek vigyázni kell, hogy el ne késsem a munkahelyemről, mert annyi a látnivaló. Pedig leginkább  tejüveg, fehér és alumínium szürke amit látok. 

Jurij Nabigin: Téli tölgy c. írása jut eszembe, melyben egy kisfiú rendszeresen elkésik az iskolából, mert az iskolába vezető több kilométeres úton annyi néznivaló van, különösen egy tölgyfa, mely télen hótól csipkés, és sok kis állat lakik benne. El lehet mellette hosszan időzni. 

Egyszer a tanító néni hazafelé elkíséri, hogy a szülőkkel beszéljen a fiúcska késéseiről, de együtt lekésik a megbeszélt időpontot.

Én korábban indulok, biztos, ami biztos alapon, aztán mikor megérkezem, hagyok magamnak időt arra, hogy kicsit hosszabban kinézzek a tanulószoba ablakán.

Nehezen

kezdtem el a munkát, nem mondok azzal újat, hogy szívesebben maradtam volna otthon. Kint esett a hó, mínusz 7 fok volt, talán ez tette elfogadhatóvá az elindulást, hogy megjött a tél, és én munkába menet kimentem átfagyni a fehérségbe. Így jó volt megérkezni a munkahelyre, és forró csokit venni az automatából. Aztán minden ment a maga útján.
Mivel a gyerekek gyorsan végeztek a tanulással, mesélhettünk a karácsonyról egymásnak, mert azért még benne élünk.
Márta mottójára gondoltam, mely erre az évre a bátorságról szól ("Courage, dear heart", "Bátorság, kedvesem") aztán a tavalyira gondoltam, mely a boldogságról szólt. 
Tényleg kell az első lépésekhez a bátorság az első munkanapon is, de így kell ennek lennie egész évben, és a boldogság sem hiányozhat, az pedig jó lesz alapnak. 
Vagy fordítva? 
Együtt a kettő esetleg?!
Ha én is akarnék egy mottót, akkor talán Polcz Alaine egy mondatát tenném ide: "Nekem minden bajomból jöttek a jók."

Hétköznapi morzsák 1.

Egyik nap félálomban hallom, hogy surrognak az autók kerekei, ahogy egy lapát karistolja a járdát, majd utána, ahogy valaki a talpát ütögeti valamihez, sejtésem szerint lábtörlőhöz, hogy megszabaduljon valamitől. 
Ez csak hó lehet, a járda és a lapát között hó is van, ebben már biztos vagyok, és gyorsabban kerülök ki az ágyból, mint máskor, hogy minél előbb az ablakhoz érjek.
Kevés a hó, de a vele járó ceremóniák megtörténnek, a tél hallatja hangját, és fehér látványa örömöt ad, toporgunk benne lábnyomokat hagyva, közben úgy akarunk megszabadulni tőle, hogy lelkesedünk érte felnőttként is, mint a gyerekek.

Ünnepi morzsák 4.

Újévkor a Himnusz után álltam az ablakban, és néztem a tűzijátékot. 
Aztán a figyelmem elvonta valami. A (mint utólag kiderült) hófelhőkből lassan előbújt a Hold. De nagyon lassan, olyan igazi csigalassúsággal megtalálta azt a kicsi helyet, ahol megmutatta magát. 
Szép volt, nem bántam, hogy nem a tűzijátékra figyeltem.
Valami jelnek, egy üzenetnek hiszem azóta is.

Hálanapló

124. A karácsony előtti listámat négy darabra szakítva, mindent teljesítve eltéptem és kidobtam.
125. Fákról csöpögő ködcseppek halk neszezése.
126. Schäffer Erzsébet: Káprázat az élet c. könyvének olvasása. Karácsonyi ajándék.
127. Ima és  cselekedet kapcsolatának felismerése: "Fohászkodj, hogy elérd a buszt, aztán rohanj, ahogy csak bírsz!" ( Julia Cameron)
128. Méhviasz illata a tenyeremen, miután viaszlapokat sodorva karácsonykor gyertyákat készítettünk.
129. Lilly of the valley illata a csuklómon, és bevillan az Egy asszony illata c. film.
130. Tudni megbocsájtani, hogy szép legyen az ünnep.
131. Még karácsony előtt férfiak vitték a vállukon a fenyőfákat úgy, mint régi, rajzolt képeslapokon.
132. Fenyőfák tünedeznek el a lakótelepi erkélyekről szenteste előtt.
133. Az első hó január 1-én reggelre dekorációként szolgált.

Tervek ?

Jön az új év, ilyenkor szoktak tervezni. Én a jeges, szeles, hideg szilveszter délelőtti Fertő-tó mellett gondolkoztam, és igazgattam melegre a sálam, sapkám, kesztyűm.
Most konkrét dolgot nem tervezek, a terveim általánosak, ha egyáltalán a szó megszokott értelmében tervek, de mélyen bennem vannak mindenféle listázás, későbbi pipálás nélkül.
Jónak lenni, egyszerűen élni, egyszerűen megoldani a dolgaimat, a jelent megélni, hagyni, hogy Isten vagy egy felsőbb erő is besegítsen, és elfogadni azt, a jót is, a rosszat is. Hagyni, hogy folyjon az életem.
Tudni kivárni, megbocsájtani, nem kapkodni, és képesnek lenni adni és elfogadni. Nem csak tárgyakat, de időt, meghallgatást, türelmet, jó szót...
Annyi ilyen szép, tetté, érzéssé váltható szó van, nem szabad hagyni, hogy elkopjanak. Az előző év sok mindenre tanított.
Így érzem egy ideje, le kellett, hogy írjam itt, és így indítani az új évet, mert a blog napló, és itt marad ez az írás jövőre is. 

Szép és boldog új évet kívánok!