Ünnepi morzsák 3.

Néha bemegyünk az El Gustóba kávézni. 
Mindig ott ül egy ember ugyanazon a helyen egy kávéval és egy könyvvel. Egyszer csak bólintunk egymásnak, mint akik már ismerősök. Legközelebb köszönünk is, ő akcentussal visszaköszön magyarul. Kiderül, hogy Christian osztrák, de Sopronban él 8 éve. Elkezdünk beszélgetni. Aztán kiderül, hogy az én ablakomból akár láthatom az ő ablakát, olyan közel lakunk egymáshoz. Kicsi a világ. 
Megmutatja a könyvét, Istenről olvas, és sok helyen jegyzet, aláhúzás van benne. 
Békés, közvetlen ember, szeméből mosollyal vegyes nyugalom árad. 

Ünnepi morzsák 2.

Az adventi vásárban egy kovács izzó vasat üt az üllőn kézbeillő kalapácsával. Szabályos a ritmus, majd szólítja a gyerekeket, hogy ők is segíthetnek. Van jelentkező, de a kovács először elmagyarázza, hogy csak azt csinálhatja a gyerek, amit ő mond, mert veszélyes munka ez. És a gyerek szót fogad, nagyon is szót fogad. Ritmusosan verik ők együtt a vasat. 
Anyuka megszólal: "Hazavisszük magát, tud bánni a gyerekkel!" 
A fiúcska ránéz az anyjára, és elmosolyodnak együtt a kováccsal.

Ünnepi morzsák 1.

Ünnep után apró kis emlékek vannak bennem. Nem lényegesek (vagy ilyenekben rejlik a lényeg?), de eszembe jutnak. 
Thomas úgy jött be az ajtón, hogy " Kellemes...", folytatta volna, ha tudja. Egy szomszédom egy perccel korábbi jókívánsága volt a fülében, és át akarta adni, viszont csak a feléig jutott, de ezt az egy dallamos magyar szót - míg lépcsőkön jöttek fel hozzám - magában morzsolgatva megjegyezte.
Más! Egy étterem pincére feladta rám a kabátot, és mikor már rajtam volt, azt mondta, hogy megigazítja még a kapucnimat is. Éreztem a rendező kezét, majd még hozzátette búcsúzóul: "Így csinos."

Csak

néhány mondat arról, hogy tegnap kint ködös volt az idő, és én kezemben egy könyvvel a két ünnep közötti jóleső lustaságban vártam az új évet.
Nem kellett munkahelyre menni, sokáig nem szólt hozzám senki, csak én magamhoz és a könyv oldalai. Mellettem egy füzet, beleírtam az engem megragadó mondatokat, de végül már nem is írtam, hanem igyekeztem megjegyezni őket, és hagytam, hogy hassanak, és ha éppen kellenek majd, akkor eszembe jussanak, és segítsenek élni.

Karácsony

Szenteste és karácsony első napján Anyuval voltam, beszélgettünk, énekeltünk, ajándékoztunk, a másnapot Martinnal és a srácokkal (fiatalemberekkel) töltöttem, akikkel ebéd után gyertyát készítettünk ajándék viaszlapokból, szudokuztunk, römi is volt, mert játszani jó. 
Ezeken kívül volt az ünnepben csend és nyugalom, de még a legelején a sírás határáig sodró szavak - néha elég egy mondat is -, hogy aztán végül rendezzük az ügyet, és visszakapjuk a békét, a megbocsájtás által, melyre oly nagy szükségünk van. Az ünnep egyben hétköznap is, csak fényesebb, készültünk rá, sebezhetőbbek vagyunk, és jobban fáj, ha mást kapunk, mint az általunk felépített idilli terv, amiről tudjuk, hogy nem létezik.
Ajándékként megkaptam többek között dédanyám több mint 100 éves (1905-ös kiadású) imakönyvét a beírásaival, és az általam választott illatot is ajándékba, még pár kisebb ajándék is volt, mert megbeszéltük, hogy nem esünk túlzásba. Könyv volt természetesen.
Ételben éreztük, hogy mikor kell visszafogni magunkat. Egyébként pedig karácsonykor nem diétázik az ember, így bele is törődtem, hogy több volt mint máskor. 
Szerencsére lesz advent is, karácsony is, mert jó hogy vannak ünnepek. Jézus megszületett, és a szeretet is létezik. Ki mit akar ünnepelni ezekben a napokban azt válassza ki, és legyen elégedett a választásával.

Advent 24.

Eljött! 
A hálás várakozás meghozta az ünnepet. 
Ne törekedjünk a tökéletességre, az úgyis szubjektív. 
Azt nem mondom, hogy nem fáradtam el (elviselhető), de készen állok az ünnepre lelkileg is, és egyébként is. 
Az előbbihez kellettek a léleképítő sorok, fehéren fénylő erő*, csend, a fények, a karácsonyi hangulat egyéb ismert kellékei.
Az utóbbihoz kellett egy hosszú lista, kitartás, és főleg az, hogy az iskolákban időben elkezdődött a karácsonyi szünet. Volt időm, enélkül lehet, hogy nehezebb lett volna. Tulajdonképpen ez a pár szabadnap nagyon kellett, hogy ne rogyjak le a kelleténél korábban. Bár mindig annyi erő van bennünk, amennyi kell, de mégis...
Ma korán keltem, mert a kenyeret megvenni fontos volt, már nem akarok többször boltba menni a mai napon. A vacsora félig kész, de annak még nem is kell készen lennie. Ég egy mécses mellettem, míg írom ezt a bejegyzést. A fény kell - az végig kellett- és békés gondolatok!

Itt köszönöm meg a látogatásait az ismeretlen ismerősöknek, Nektek. 
Jó volt más életébe és gondolataiba is belenézni. Ezt is köszönöm, és ezt is Nektek. 

Most egy kicsit elcsendesedem.

*„Fehéren fénylő erőnek lássuk magunkat, melyhez közvetlenül vagy hírnökök által szól az Isten.”

Brenda Ueland

Legyen áldott mindenki számára ez az ünnep! 

Advent 23.

*

Tapintható a csend, ahogy közeledünk karácsony felé, de még inkább tapintható - ahogy szétnéztem az előző napokban - a nyüzsgés, újabb listák írása, némi kapkodás, a teljességre törekvés kívánása, majd a napok múlásával néhány elképzelés elvetése időhiány miatt. Rájuk szólnék halkan (mert egyébként mindenki maga dönt mit és hogyan tesz), hogy majd jövőre vagy egy hétköznap megteszitek, vagy ha akkor sem, akkor hagyjátok abba, és felejtsétek el.
Hó nincs, egy kis díszletként sem. Ha nem, hát nem. Majd egyszer, majd máskor, ha nem az ünnep napjai alatt, akkor egy másik nap is kifehéredhet, megtisztulhat környezetünk, és mindig úgy érzem, hogy általa én is.
Akkor mindig így érzem, pontosan így.
Aztán az is latyakosodik, koszosodik, sárgán kutyapisisedik, míg el nem jön a lehetséges újabb fehérség, és újra megtisztulunk.
Mindennek megvan a ritmusa, a mi elhasználódásunknak és frissítő megújulásunknak is.

* A YouTube-on van hó.

Advent 22.

Van az asztalon néhány ág egy üvegben, vannak rajta égők, ez a szentestét megelőző egyik dekorációm a feldíszített karácsonyfa előtti időszakban, mert hiányozott még a kis fények csokra a meglévő mécsesek és gyertyák mellé. Mindig égnek a lakásban, ezek nélkül ebben az időszakban nem igazi otthon az otthon.
Vettem szép szalvétákat (nem mintha nem lenne tömegével itthon), gondolkozom a terítéken, és így pihenek meg, mert ezekre a dolgokra gondolni jó. Pozitív szertartásokat kell kialakítani, elkezdeni, és utána csinálni tovább. Így válik magunk és környezetünk részévé éveken át.
A Biblia a megszokott helyén, bármikor nyúlni tudok érte, olvasandó könyveimből két kis tornyot építettem, egy kevés volt, mert a magassága miatt eldőlt.
Tegnap elmentem az erdélyi Szentegyházi Gyermekfilharmónia zenekarának és kórusának koncertjére. Lelkem általuk még inkább előkészítve az ünnepre, jó volt ott lenni. 
Teszem a dolgom, ahogy évek óta a magam kialakult ritmusában.
Tudom hol, kivel, mikor leszek az ünnepben. Végig itthon, nem utazom, és ez jó.
Valahogy így haladok vissza és előre is nézve advent idején, és tényleg várom az ünnepet. Ez is jó!

Advent 21.

Asztalomon egy csillagos, bolhapiacon vett mécsestartó, belelóg egy fenyőgallyacskám, és azon keresztül nézek jólesően néha a semmibe, még azon túl a közeledő karácsonyba, Jézus születésébe, a fényekbe, ajándékcsomagolásokba, az együttlétekbe. Jelenlegi olvasmányaim különösen gyógyítanak, mint ahogy a hagyományok, az évente ismétlődő ünnepek, melyek mindig hasonlók, de sohasem ugyanazok, ahogy én sem. 
A tavalyi évhez képest ez az év nagyon más volt, mint ahogy terveztem - ha olyan nagyon terveztem volna -, mindenesetre másnak képzeltem. 
Azon gondolkozom, hogy megismételném-e a nehézsége miatt. Lehet, hogy mégis, de úgy, hogy tudjam, hogy ismételek, és minden kérdésre, válaszra egészen különös figyelmet fektetnék. 
De nem kérdezi senki, hogy akarom-e ezt, és lehetőséget sem ad, hogy megtegyem.
Igaz, a kérdések és válaszok elemzését megteszem utólag is.
Egészen biztos, hogy jövőre nem tervezek semmit, csak hagyom hogy folyjon az életem, és jobbára a jelenben éljek, megengedjem magamnak, hogy csak úgy legyek.
Egyszer egy évet, esetleg pár hónapot, pár hetet, pár órát... 
Már megint alkudozom magammal.

Advent 20.

"Segíts nekem imádkozni és gondolataimat

összegyűjteni,

mert önmagamtól nem vagyok képes erre!

Bennem minden sötét, de Tenálad világosság van;

egyedül vagyok, de Te nem hagysz el engem;

Bátortalan vagyok, elcsüggedtem, de nálad van

bátorság és erő.

Nem értem utaidat, de Te tudsz utat számomra is.

Mennyei atyám! Hálát adok Neked, dicsérlek

Téged:

az éjszaka nyugalmáért, és az új napért, minden

jóságodért és hűségedért

Eddigi életem folyamán te már sok jót tettél

velem,

Hadd fogadjam el most a nehezet is kezedből,

hiszem úgysem mérsz rám többet,

mint amit elbírok, és Te azt akarod, tudom,

Hogy a Te gyermekednek minden javára

szolgáljon."

Dietrich Bonhoeffer

Márta hívta fel a figyelmem Dietrich Bonhoefferre. 
Azóta olvasom őt, amikor csak tehetem, és ha bárhol találok  tőle valamit, igyekszem elmélyedni benne, leírok magamnak valamit a füzetembe. Többször szeretnék a  mondataival, könyveivel találkozni.

Márta ezt is köszönöm Neked, mint annyi minden mást. 
Ennek az imának egy részlete más fordításban benne van a róla szóló filmben is, melyet te is ismersz, és azt is ajánlottad nekünk még 2011. dec. 2-án. 
Újra megnéztem.
Ezt pedig én ajánlom.

Advent 19.

Elkezdődött a szünet!

Meséltem a gyerekeknek még jóval a szünet előtt, hogyan tehetik ők maguk az ünnepvárást egy kicsit szebbé. 

Saját képeslapgyártás például, de ők már a postán vettet sem ismerik nagyon. Ajándékkísérő kártyát is készíthetnének, és

adventi koszorút a családnak. 

Aprósütemények, mézeskalács készítése otthon, mert van néhány egyszerű recept, és sok jó süteménykiszúró.

Forrócsoki készítése meglepetésként a családnak.

Lehet csendben, elmélyedve olvasni lehetőleg építő jellegű könyveket. Valahogy ez sem ismerős nekik, az okostelefon felváltotta a könyvet. Én már annak is örülnék, ha egyáltalán olvasnának.

Lehet karácsonyi vásárba menni, na, ez tetszett nekik.

Hópelyheket lehet kivágni otthoni dekorációnak, asztaldísz készítése, vagy sok egyéb dekorációk összeügyeskedése. A netről is leszedhetnek sokat.

Narancsba szegfűszeg illatosítónak, de narancshéjat is kiszúrhatnak szív formájúra, és felfűzhetik cérnára. Jó játék. 
Remélem, hogy legalább egy rögzült bennük. Már megérte.

Advent 18.

"Sokat hibázunk türelmetlenséggel... Úgy kellene, hogy minden beteghez jókora türelmet vigyünk magunkkal, és minden rosszat hangulatunkat a betegszoba ajtaja előtt hagyjuk. Sose éreztessük a beteggel, hogy kevés időnk van számára, hallgassuk meg nagyon figyelmesen szenvedéseit, és jegyezzük meg magunknak, ami mond, hogy mindenekelőtt nagy részvétünket lássa... Hiszen olyan jól esik a betegnek, ha gyöngeségében, fájdalmában látja iránta való figyelmünket, amely mindenben megnyilvánul, a halk járásban, halk beszédben és cselekvésben is. Szép szokás, ha a betegnek nyújtott orvosságot, ételt, italt előzőleg megáldjuk..."

Batthyány Strattmann László

Sok beteg emberrel találkoztam mostanában - sorstársaim voltak, ha más-más betegséggel is az osztályon-, láttam mennyi igényük van a megértésre, a figyelemre. Mennyire hálásak voltak, ha lehetőségeimhez mérten segítettem nekik - ha tudtam -, mindenesetre próbálkoztam. Szinte minden szobatársam jóval idősebb volt mint én, láttam, éreztem, mennyire kellett nekik az odafigyelés részemről, és más részéről is.
Nekem is jó volt magamról megfeledkezni közben. Ez volt a gyógyulás egyik lényege, és azokban a percekben jobban is voltam.
Mindig a nehéz időszakaimban tanulom a legtöbbet, és utólag rájövök, hogy szépség is volt benne, csak ott és akkor szabadulni akarok tőle. 
Azért tudtam, hogy majd egyszer ezt így megfogalmazom: szépség a nehézségben...Mert mindig tudom közben is, de akkor ezek a szavak nem szívódnak fel jó mélyen, nem éreztem őket magaménak. Ezt is tanulni kell!

Advent 17.

Mindig éppen annyi erőnk van, amennyi kell. Gyerekek is, mi felnőttek is a szünetet várjuk (elég volt!), talán az ebédlő sarkában lévő feldíszített fa a kivétel. Ő azt várja, hogy pénteken, 4 nap után leszedjék róla a díszeket, és valaki rászoruló még megkapja, hogy ott is körülállhassák. Talán csak ő friss még közülünk, a mi néha meglévő fényünk mostanra megkopott.
Az én fám soha nem divatos egyszínű, hanem rajta vannak a régi díszeim és néhány legújabb is, vagyis együtt van a múlt és a jelen.

A jövő pedig újra annak reménye, hogy nem szeretnék nagyon fáradtan lehuppanni a fa alá szenteste, hanem csak az utolsó, kötelező simítások végzésével - reggel kenyér vétele, este vacsora készítése-, és remélem, hogy mosolyogva töltöm.

Majd beszámolok, hogy sikerült-e. Mert idén nálam a mosoly nagy kincs, nagyobb, mint valaha. Amiből kevés van/volt annak az értéke egyre nő.
Jókat mosolyogtam, sőt nevettem az utóbbi napokban a kollégákkal, mert néha ezzel vezettük le a fáradtságunkat, és bevillant, hogy de jó ez nekem az előző hetek, hónapok depressziós kilátástalansága után...

Advent 16.

Tegnap este tartottuk a munkahelyemen a karácsonyról történő megemlékezést. Megvártuk az estét, pedig már délután negyed 5-kor is sötét volt, és kellettek a fények. Volt a gyerekeknek műsor: dalokkal, zenével, karácsonyfával, sok gyertyával, hogy a második otthonukban is részesüljenek a közeledő karácsonyból. 
Utána mi kollégák összeültünk kicsit enni-inni, beszélgetve ünnepelni, csillagszórózni. A műsor komolysága utáni órába már nevetés is vegyült. Lesz születésnap és névnap is a következő napokban, arról is szó esett pár mondattal. 
Aztán hamarosan, pontosabban pénteken tényleg elcsendesedik az épület, mindenki kissé már nyúzottan hazamegy, hogy először lerogyjon, aztán az előkészületeket folytatva  az igazi, az otthoni karácsonyt megünnepelje az utcai, a munkahelyi, más közösségek hangulatai után.
Mert azt várjuk mindnyájan, mi felnőttek ugyanúgy, mint a gyerekek, bárhogy is sikerül majd, de a jószándék mindenkiben ott lesz, hogy széppé tegyük.

Advent 15.

Múltkor meséltem a vendéglátós diákjaimnak arról, hogy régen nem volt sok polcnyi szakácskönyv mint manapság, hanem a szomszédok, barátok, munkatársak cserélgették a kipróbált receptjeiket. Volt egy sokat forgatott, kissé zsíros, megkopott kockás receptes füzet, vagy egy más által leírt lap került bele esetleg egy Vánczás füzetecskébe is, mert az volt, sőt, a megsárgult lapú nagymamámé meg is van nálam. 
Sokféle aprósüteményes recept van, sokaknak megvan a lenti  is bizonyára a blogszomszédjaimnak (ezt a világot éljük), mégis itt van az én egyszerű hagyományosom, elhozom nektek. 

Éva karácsonyi aprósüteménye:

Hozzávalók: 25 dkg liszt 14 dkg vaj, 7 dkg cukor, 1 tojás sárgája, kristálycukor, lekvár
Elkészítés: Összekeverjük a vajat, a cukrot, a tojást, majd az egészet jól összegyúrjuk. Vékonyra nyújtjuk. Formákkal kiszúrjuk úgy, hogy a sütik felében karikát csináljunk a közepén. A másik fele  "lyukatlanul" marad. A karikák tetejét tojáshabbal megkenjük, kristálycukorral megszórjuk. Vajjal kikent tepsibe tesszük, és közepes tűznél megsütjük. A sütiket lekvárral ragasztjuk össze.
Darabolt dióval is megszórhatjuk a kristálycukor helyett.
Én általában dupla adagot sütök egyszerre.

Advent 14.

Van egy kis füzetem, melyben a Bibliából vannak reményt keltő mondatok és mellé Norman Vincent Peale: A pozitív gondolkodás hatalma című könyvéből hasonló mondatok. 
Én minden este 21:00 vagy 22:00 -ig a munkahelyen vagyok. Ilyen a munkabeosztásom Így aztán későn fekszem le, mert le kell hogy csengjen a nap bennem, hogy el tudjak aludni.
Az említett könyvben van egy mondat, valaki mondta az írónak: " Nem fekszem le a világ gondjaival a vállamon, hanem teljes lelki nyugalomban."
Vagy ezt mondom magamban:"Békében fekszem le, és el is alszom, mert csak Te adod meg Uram, hogy biztonságban élhessek." *
Ezért kerülök én későn az ágyba, hogy az a teljes lelki nyugalom meglegyen, de így sem sikerül mindig, de fejlesztgetem magamban a lehetőségeket. Csak olyat olvasok mely ebben segít lefekvés előtt, mely megnyugtat (vannak blogok is közöttük), és nem nézek már TV-t, egyébként sem sokat. 
Valahogy így aztán jön a nyugalom, és nem forgolódom az ágyamban a világ gondjaival a vállamon, mert kell a nyugodt, összeszedett erő másnapra másokért, magamért.

*Zsoltárok könyve 4:9

Advent 13.

Csorba Győző: Téli ünnep

A sár éppúgy sár, mint akármikor. Éppúgy bemocskolja a kristály–
szél alját, mint például három hete. Éppoly szomorú a málló vakolat
porlása a falon s a leveletlen gallyak bádogcsörgése az akácfán.
De jön az ünnep, s nő, fényesedik. Megtölti a szíveket, s kidől
belőlük. A sár, a gally-csörgés, a málló vakolat: kellék lesz, épp
idevaló. Az ünnepé, mely hívja őket, s lábához szelídíti. Az ünnepé, mely oly mérhetetlenül hatalmas, hogy még ellenségét is magához
engedheti kockázat, aggodalom nélkül.
Az ünnep a szív legfőbb gazdagsága.

...és meggyújtjuk a harmadikat, az öröm gyertyáját a hit és a remény után. Még hátra van az utolsó, a szereteté. Milyen fontos mind.
Mélyebben akarom őket érezni, hagyni, hogy felszívódjon, sajátom legyen az összes. Ki korábban, ki később éli meg ezt a vágyat, én elég sokáig vártam arra, hogy megérjen bennem mindez kívánása. 
Mert akit nem úgy neveltek, az egyszer csak magától jön rá vagy megtalálják. Lehet, hogy az a szó jó rá, még ha olyan idegenül is hangzik hogy: megtaláltatik. 

Közben rádiót is hallgatok, ugyanazt, mint advent táján máskor is.

Advent 12.

Hogy kophatna ki hirtelen a nem régen bent töltött 5 hét, és a tavaszból nyárba tartó időszak is? Sokat írok vagy csak jelzést teszek még mindig a kórházra. Friss az élmény, engedtessék meg nekem, hogy kiírjam magamból egy befelé forduló blogíró, olykor nehezen kinyíló blogjába.
Vissza ahhoz a bizonyos egészségügyi intézményhez: 
Az ember minden kis szegletét ismeri a helynek, ismeri a szagát, mikor minden takarítót, ápolót, nővért, terapeutát, pszichológust, orvost ismerni vél, és kiadja magából a feszültséget, a fájdalmat, és nem is tudja még mit, mert megfogalmazni is nehéz, ami miatt ott van, de a kinti világban egyszer csak nem tud már létezni a sírásból, a mellkas szorításából, a negatív gondolatokból, inaktivitásból, és az egyre gyakrabban visszatérő boldogtalanság szálaiból szőtt szűk ruhájában. 
Közben tudja mit kellene látnia, mi a szép, mert valaha, nem is olyan régen érezte, tudta, és megvannak az emlékképek is benne, de fél, hogy csak emlék marad mindaz, ami néha mégis bevillan reményként.
Aztán egyszer jobb lesz, és akkor elmosolyodik, úgy tényleg lélekből, legbelülről, és akkor már tudja, hogy rendben lesz minden, a reményből végre itt a reményszülte valóság. 

    

Advent 11.

"Nem tudom, hogy mi a lényege egy ember életének: a tettei, viselt dolgai, vagy olyasféle megfoghatatlan apróságok, mint egy ködös téli reggelének a hangulata. Nyilván elválaszthatatlanul hozzátartozik életünkhöz minden fűszál, ami az utunkba akad: minden gondolatunk, vágyunk, törekvésünk; emlékeink, indulataink; egészségünk, pénzünk, munkánk, hitünk; a szívünkben bujkáló titkos várakozások és a pillanat látható, érzékelhető jelenségei; s nyilván még sok minden."

Ottlik Géza

Igen, sok minden, leírhatatlanul sok minden, és kell is mind. 

Gyűjtsük csak, ha már egymás mellé nem férnek, akkor egymás fölé rakosgassuk, és bizonyára van, ami már nem fog látszani egy idő után, de ki is kellett hullania életünk olykor nagy, máskor kis lyukú szitáján valamiknek. Ami fenn marad abban van a számunkra fontos, aztán az is változik.
Bár azt is megkaptam az illetékes helyen, a sokat emlegetett kórházban, hogy sok újat magamról és a helyzetem ismeretéről ők már nem tudnak nekem mondani, mert kimondom helyettük is. Végül is ez a cél, hogy velünk fogalmaztassák meg önmagunk lényegét, a helyzetünket, az ok-okozatot. 
Nevettem és sírtam is egyszerre ott ( hol máshol?), mikor meghallottam, hogy milyen "okos" vagyok magamat illetően, és mégis ott vagyok. 
Ott kellett lennem, hogy még tanulhassak és összeszedjem magam én és mások örömére, szolgálatára, lényem önmagam és mások által történő elfogadására.  
Ez vagyok, ha  kellek így, ha nem! Azért változni is képes vagyok, csak nem gyorsan (mi értelme lenne?) és jól átgondolva mit, miért és kiért.

Advent 10.

109. A munkahely ajtaján kilépve a szitáló köd szinte rögtön nedvessé teszi az arcom.
110. Egy gyerek átölel, mert visszamentem dolgozni.
111. Képviselő fánkot hozott anyu meglepetésként akkor, mikor éppen éhes voltam.
112. Lily of the Valley illata a csuklómon egy sötét, decemberi délelőtt.
113. Munkahelyem koszorúján 2 gyertya ég. Együtt vagyunk mindnyájan újra.
114. Kolléganőm mécsestartót csinált nekem.
115. Képeslapot írok, és Nagykarácsonyon keresztül küldöm el.
116. Tudok újra mosolyogni, és nem műmosoly, ami az arcomon van.
117. Karácsonyi sütemény és az alapanyagok meglétének öröme.
118. A kicsi rénszarvas piros pulóverben, bojtos sapkában a fámra kerül majd.
119. A bolhapiacon olyan díszt találok mely gyerekkoromban volt karácsonyfadíszünk, de eltört.
120. December 7-én már elkezdtem pár kis karácsonyi ajándékot csomagolni. Nem szeretek az ünnephez közeli napokban kapkodni.
121. Judit névnapot ünnepelünk ma. 
122. Anyu feje nem fog fázni mert többek között olyan meleg és olyan színű sapkát is kap, mint amilyenre vágyott.
123. Kinyílt, illatos ibolya a decemberi fűben.

Advent 9.

Talán kicsit magasabban kellene laknom vagy északabbra, hogy a tél havas(abb) legyen, pontosan olyan, ahogyan elképzelem. Mert lassan csak a képzeletnek lesz szerepe, ha havas karácsonyra gondolok. 
Így viszont lehet várni, hogy hátha egyszer elkezd szállingózni, aztán egyre jobban esni az a fehér, könnyű dísz, melyek között soha sincs két egyforma, ahogy közöttünk sincs, pedig néha elvárnák tőlünk az egyezést. 
Egyébként pedig várni tudni kell, ha a mostani időszakra gondolok, arról pedig az jut eszembe, hogy: "Az ünnep azé, aki várja.”*
Lehet úgy átlagosan 210 méter tengerszint feletti, magasságnak alig mondható helyen, bárhol, bármely időben és minden körülményben is, és a vágyak végül teljesülhetnek magam és persze mások által. Saját tapasztalat.
Tenni kell érte, még ha sok minden ellene is szól, vagy pedig hagyni, elfogadni a megmásíthatatlant, de azt aztán nyugodt lélekkel!
Valahol ebben rejlik a titok.
*Szabó T. Anna

Advent 8.

„A hála tanulható – adható. Meg kell tanulnunk átélni, kifejezni, de elfogadni és élvezni úgyszintén. Abban a családban, közösségben és munkahelyen lehet igazán örömmel élni, mozogni, ahol a hála és az ünneplés szerves része az emberi kapcsolatoknak.”

Paul Donders

"Dolgoztam" ( örömteli munka volt) is a kórházban. 
Míg bent voltam, mindig attól tartottam, hogy lemaradok adventről, az egész időszak szépségéről. Talán ki sem jövök ez alatt az egy hónap alatt. Mi lesz a karácsonnyal, meg mindennel? Közben gyógyulnom kellett, míg ezen is gondolkoztam. A félelem és a gyógyulás kettőse elég nehezen egyeztethető össze.
Aztán az utolsó hetemen még advent kezdetén az egyik terapeuta egy csomó színes papírral, ezüst filctollal, karácsonyi matricával felszerelkezve megkérdezte, hogy segítenék-e karácsonyi képeslapokat csinálni.
Vágtam, hajtogattam, ragasztottam, díszítettem...
94 darabra volt szükség, láttam a listát is kiknek szánja az osztály. 
Én pedig belemerültem a munkába, később lett még egy-két segítő is, volt csak aki beszélgetni, nézegetni jött, és jó volt együtt. 
Magunknak is gyártottunk, én ezt az általam készített kettőt hoztam magamnak haza a sokból. 
Így láthatjátok ti is, hogy mik készültek.

Advent 7.

Mivel decemberben a nagyáruházak vasárnap is nyitva tartanak, bementünk az egyikbe ( Interrel kezdődik és sparral folytatódik), és néhány szaloncukorral a kezükben pityergő, felénk jövő kisgyerekkel is találkoztunk a bejárattól nem messzire.
Aztán megláttuk a Mikulást, akinek az ölében - mint megtudtuk a szülőktől - egy 14 hónapos trónolt szintén szaloncukorral, aki csöppet sem sírt és félt. Ő még nem tudta, hogy akár félni is lehetne.
Úgy születünk, hogy nem tudjuk mi miatt kell aggódni és minek örülni. 
A legjobb az lenne, ha később megértenénk, hogy igazából nem érdemes semmitől sem félni. Ott és akkor, abban a pillanatban nincs jelen. Később pedig meg kell oldani. Mindig van megoldás, erre utólag rájövünk.
Mennyi idő kell hozzá, míg kiderül, hogy igazán így érdemes élni?

Advent 6.

Ezek az első napok, maga szabadság napjai olyan hetek után, melyeket úgy töltök, hogy nem kell visszamennem vasárnap este a kórházba, csak majd hétköznap délután a munkahelyre. 
Jól érzem magam, vannak terveim, a négy falon kívül is járom az útjaim, nézegetem a sütikiszúróimat, az új díszeket (bolhapiacon is vettem néhányat) recepteket lapozgatok, szalagokat, papírokat rendezgetek, fényeket élvezek, második mécsest gyújtok, fenyőgallyakat szagolgatok, színeket gyűjtök magamba, ajándékokat veszek, és vettem is már, forgatom a Bibliát és a lelket támogató könyveket, idézeteket. Mint egy gyerek, mikor kinyitják előtte végre a játékos dobozát, és kiszínesedik a világ a sok fehér szín után.
Az adventi koszorúm nem koszorú, hanem négy nyírfaágba vágott lyukat használok mécsestartónak, és köré tobozokat tettem. Ennyi az egész, nem bonyolult, így képzeltem el, és így valósítottam meg végül. Majd egyszer talán kép is lesz róla.
Fénylik, és világítja az utat a várakozásban.

Advent 5.

White lie (fehér hazugság szó szerint) angolul, amit mi kegyes hazugságnak hívunk a magyar nyelvben. 
Mikulás jövetelekor ezt a lehetőséget használjuk ki örömszerzésre.
Addig volt jó gyerekkorunkban, míg hittünk benne, később pedig az a kívánatosan jó érzés, mikor segítünk az elhitetésében, vagy mi magunk hitetjük el a varázslatot.
Nem emlékszem mikor tudtam meg az igazságot, egyszerűen belecsusszantam a valóságba, és a világért sem árultam volna el a nálam kisebbeknek semmit belőle. Higgyenek, míg hihetnek!
Használtam és használom a kegyes hazugságot az ő örömük érdekében.
Felnőtt fejjel felnőttnek is ajándékozom, és az öröm jelen van ez alkalommal is.
Engem is megajándékoztak tegnap. Jött a Mikulás a kórházba is három krampusszal, de csak szaloncukrot adott (mindjárt meg is ettem, mint egy éhenkórász!), a krampuszok virgácsainak végül nem volt feladata szerintem sehol sem.;-)
Nagy "gyerek" vagyok, mert ma már itthon is bekopogott hozzám, és az enyém is máshol.
Így kerek a világ!

Advent 4.

A helyi kórház kápolnájában találtam néhány imát, zsoltárt, melyek beteg embereknek, hozzátartozóknak, orvosoknak ápolóknak éppúgy megfeleltek szorult helyzetükben, mint az egészségeseknek.
A 23. zsoltár egy modern fordítására is ráleltem. Néhányszor visszamentem elolvasni, aztán egyszer tollal és papírral érkeztem, hogy nekem is meglegyen, és betegtársaimnak is felolvassam.
Egyikük kérte, hogy többször is olvassam el neki, hogy testi-lelki épülésére szolgáljon. Szó szerint ezért kérte.
Odatettem egy széket közel az ágyához, hogy csak számára, de másnak is - mindenkinek, aki hallja a szobában - elmondhassam a sorokat, majd hamarosan valaki kérésre átadtam lemásolásra is.
Így is gyógyít a "derű olaja"...

A 23. zsoltár modern változata

Az Úr beosztja időmet, nem sietek,

időről-időre nyugodt pihenőt ád.

A csend pillanataira vezet,

és megújítja nyugalmamat.

Értelmemet lecsendesíti,

úgy vezet tetteimnek útján, és vezetése béke.

Még akkor sem félek én,

ha naponta tengersok dolog vár rám,

mert Ő velem van.

Jósága és könyörülete egyensúlyban tart,

felfrissít és megújít tevékenységeim között.

Elmémet megkeni a derű olajával,

erőim csészéje örömtől túlcsordul.

Harmónia és eredmény

lesz óráim gyümölcse,

mert az Úr békéjében járok én,

és házában lakom mindörökre.

Advent 3.

"Az igaz ember helyesen használja fel ajkát. Ha szól, értelmesen szól. Ha kérdez, nem keres viszályt; ha válaszol, nem nagyképűsködik. Más szavába nem vág bele. Nem akarja más nézetét rákényszeríteni a másikra, és bölcsességét nem fitogtatja a piacokon. Mértéket tart a beszédben, a hallgatásban is. Tanít és nem szégyelli, amit mond. Tanít, de nem kérkedik, és örömmel megmondja, hogy mit tanult másoktól. Még beszédének hangját is jól választja meg. Mérlegre tesz mindent, mielőtt nyilatkozik."

Nagy Szt. Vazul

Hogy én mennyire szeretnék ilyen lenni, hogy én mennyire örülök, ha néha belőle felfedezek magamban a fentiekből valami keveset is ennyi év után, melyet megéltem!