Elérkezett

az őszi szünet, és még azt sem írhatom, hogy az első napja van, hanem valójában a nulladik napja, még előttem áll 10 szabadnap, és nagyon nem bánom, mert vártam, hogy pihenhessek. Legalább annyira, mint a gyerekek.
Elkezdtem olvasni újra Thomas Mann A varázshegy c. regényét, melyben másképp mérik az időt ott a magasban, a Berghof Szanatóriumban, mint lent. 
Én nem is tudom, hogyan mérjem, mert 10 nap az 10 nap, de tapasztalatból tudom, hogy rövidnek fogom érezni, és az utolsó napon úgy érzem majd, hogy még kellene néhány nap. 
Közben belemélyedek többek között Hans Castorp, Joachim Ziemssen, Madame Chauchat és a többiek életébe, és elképzelem, ahogy Castorp zöld levendulaszappannal tisztálkodik, és érzem az illatát, mert emlékeim is vannak róla, és az én fürdőszobámban is az van, ha nem is zöld, de lila, Az illatok, ízek, színek, fények éppúgy hozzá fognak tartozni ezekhez a napokhoz, mint a séták és a temetőkben járás.
Akkor kezdődjön a szünet...