Kinti hideg, benti meleg

Jeges, az arcbőrt fájón csípő péntek estén újra megérkezett hozzám Z. kolléga sétája végcéljaként. Elindult, és szerintem tudta vagy remélte, hogy nálam köt majd ki, és nem érzi nagyon megalázónak gyengeségét. Nem én éreztetem vele, önmagának fáj a helyzete.
Egyedül töltött olvasós, TV-s estét akartam magamnak önző módon, de a valóság jött el hozzám, jelezve, hogy kellek. Mondta, hogy el is küldhetem, de miért is tettem volna meg.
Akár könyvlapon is olvashatnám, hogy valaki nyomja a csengőt, bebocsátást remélve. Könyv csukva, ajtó kinyitva, és  míg melegítem a maradék töltött káposztát, megnézi az elromlott asztali lámpámat, hátha hasznos lehet az ittléte. Látom, hogyan éli meg azt, hogy talán itt és most zavar, mégsem tud nem itt lenni. 
Nagyon nehéz fölfelé kapaszkodni annak, aki mélyre került.

1 évvel idősebb

Ha az ember születésnapja hét közepére esik, vagyis  munkanapra, mikor délelőtt ráadásul értekezlet  is van ( Halleluja!!!), ahol ő a jegyzőkönyvvezető( What a wonderful life!!!), majd délután is munkára fogja magát este 9-ig( Ez az igazi születésnap!!!), akkor szervezést igényel az "ünneplés".
Időben előre kell hozni vagy eltolni a jeles dátumról való megemlékezést, adott napon pedig messenger, facebook, telefon és a kollégák jókívánságai is. Nem mintha kiprovokáltam volna, de van, aki tudja, és figyelmes volt, tehát köszönettel álltam elébe. :-)
Ajándék nem igazán pénzben mérhető:
Anyu csinálta töltött káposzta előző hétvégén, kolléga által kivágott képeslap. Férfiember kolléga kreatív kézügyességét dícséri, kirigaminak hívják. Ez is japán mint az origami, csak nem hajtogatás, hanem főleg szikével történő vágás. Van kocsi hátuljába rejtett meglepetés virág, vén fejemnek plüssmaci, jó szó, puszi, bölcsességek könyvben is, humor is csak úgy szájból. Volt egy rózsaszín gyertya is a sütin, mert ugye lány az újszülött, és azért egy, mert az adott számú úgysem férne már el!:-)
Vasárnap is lesz még egy kis ünneplés, mivel M. akkor tud jönni. Ahhoz képest, hogy egy zsúfolt hétköznapra esett a szülinap, és az évek múlásával ember már annyira nem is igényli az ünneplést, mert inkább csendesen elmélázna rajta. Mégis  ez a hét erről szólt. Tulajdonképpen jó volt így is, miért is tagadnám.:-)

Vasárnapi erdei sétánk

 

Lator László: Ágban, erekben, levelekben

Szél jön. Eső jön. Fellegek 

zavaros folyama hömpölyög. 

Üveges sugarak hasogatják 

hajnali tájon a ködöt. 

Hegyek testében egyre mélyebb 

árkokat szaggat a vihar. 

Bozót burjánzik televényben 

mohón ölelő karjaival. 

Homályos, párás üregek, 

gyökerek kemény szoritása, 

keserű nedvek erjedése, 

csírák örökös pattogása, 

türemlik, árad, kihasad 

burkából e növényi lét, 

magát tápláló vad tenyészet 

sodrában remeg a vidék. 

Szikár növények növekednek. 

Gyér szavainknak ága nő. 

Ágban, erekben, levelekben, 
héjában őriz az idő.

Vasárnap délelőtt napsütésben főztem, délután eleredő esőben sétáltunk egy erdőben.

Páfránnyal, mohával takart, fanyar illatú volt a hely januárban, és az eső illett is hozzá. 

Ilyennek képzeltem gyerekkoromban azokat az erdőket, ahol a beszélő állatok élnek, és gombák kalapja alá húzódnak az eső elől mielőtt hazaérnek a faragott bútorral berendezett fák odvába. Ahol kockás a dunyhahuzat, és kövérre tömött a párna. Persze, ebben nagy szerepe volt a jó mesekönyvek egész oldalakat is betöltő illusztrációinak is.

De szerettem őket!:-)

Kopott betűk, kásás hó és ázott avar

Azért is van csend régi a temetőben, mert az őszi avar januárban már elázott, és a moha puhasága is felfogja a meg-meginduló esőcseppeket. A kopogás csak a köveken hallatszik, és a sokszor átfestett, mégis pergő rétegek színárnyalatait visszaadó Jézuson, ki őrzi az ittlévőket és arcképeiket.
Fázik a lábam, mert még kásás hó is van, amire nem számítottam, és hamar átázott a cipőm, de kitartok, mert szinte bőr alá hatol a hangulat, és át akarom élni.
A múlt század elején, sőt korábban születettek pihenőhelyére tévedtünk. A régen vésett és festett betűket látva egy nemrég olvasott gondolat jut eszembe az általam szívesen olvasott Zsille Gábortól:

"nevem melyik betűje

kopik meg előbb
a sírkövemen"

Beugrik a gondolat, el is tűnik, mikor a hideg kilinccsel behúzom magam mögött a nehéz, rozsdás vasajtót.
U.i.: Tegnap a burgenlandi Landsee ( Lánzsér) már nem használt temetőjébe keveredtünk be véletlenül az ottani várromot keresve.

A múlt ízei

Változnak az étkezési szokások.Több a fehér hús, több  a zöldség, van teljes kiőrlésű a kenyér. Én is változom. De valahol mélyen a zsigereinkben a gyermekkor ízei mások. 
Kolbász, füstölt sonka mellé fehér kenyér jár, mert barna vagy teljes kiőrlésű nem illik hozzá, ahogy a  lecsóhoz sem, és pörköltszaft tunkolásához sem.:-)
M. unokatestvérének húsboltja van, maga készíti az áru nagy részét.
Burgenland azon része Magyarországhoz tartozott anno, és a receptek, az ízvilág lassan változik. Ismerősek az ízek a határon túl is számomra. 
Mikor megérkeztünk M. édesanyja háza melletti bolt elé, még égett bent a villany, és örömünkre nyitva volt. Rokon keze választotta ki, amit megkaptunk végül.

Az én nagyszüleim is parasztemberek voltak, M-é is, összemosódnak a gyerekkor emlékei, még bekúszik a disznóvágás, az ételek emlékeivel együtt, hiába van ott a már csak jelképes határ. 

Igaz, a szárazkolbászban nincs paprika, de hozzá a fehér kenyér magyar, még itt vettük meg, mert ott már a barna a jellemzőbb.Biztos, ami biztos, feltöltöttük a készletet még "hazai pályán".

Töltöttünk egy kis bort is, és vacsoráztunk.Nem fogunk mindig ilyen nehezet, de időnként vágyunk rá. Ez van!:-)

Hogy mi volt még magyar M. édesanyjának és ott élő öccsének asztalán? 

A cikkek nagy része "rólunk" szólt az asztalon kiterített újság lapjain.

Ha kopog az eső

Ültem a  TV nézős, olvasós fotelemben. Jobbra újságok, balra könyvek, mellettem a meleg radiátor, kézközelben a CD lejátszó. Mégis elzárok mindent, leteszem a könyvet is, hogy csak az esőkopogást hallgassam.Volt rá nem is pár percem, de talán egy órám is munkába indulás előtt, hogy aztán este 10 előtt haza se jöjjek. 
Esős nap volt ma, olyan igazi tervszövögető... 

Kis hírek...

Ablak mögött állsz.

Kint, vagy bent van a világ?

Ez a nagy kérdés.

( Horváth Ödön)

Anyuval átélem a vitákat, a kibéküléseket.Különbözőségünk ad erre a lehetőségeket hosszú évek óta.
Ma reggel hívott, hogy csinált bundáskenyeret, és menjek. Van egy ilyen hírben valami béke, amit nem lehet elrontani, és nem is szabad.
Bevetek amúgy minden "lassítót" már. Még a mogyorót is.Sok munka az evése kevés eredménnyel, és jót lehet beszélgetni mellette.:-)

Nehéz múlt

„…s országok utjait; bíbor parázson,

ha kell zuhanó lángok közt varázslom

majd át magam, de mégis visszatérek;

ha kell szivós leszek, mint fán a kéreg,

s a folytonos veszélyben, bajban élő

vad férfiak fegyvert s hatalmat érő

nyugalma nyugtat s mint egy hűvös hullám:

a 2x2 józansága hull rám.”

Radnóti Miklós: Levél a hitveshez-részlet)

Ebéd után a gyomromban szorongással, napsütésben érkeztünk a mauthauseni koncentrációs táborba és az ott lévő emlékhelyre. Féltem a rám váró élménytől, ki is mondtam, mikor megláttam az erődítményhez hasonlító falakat a tornyokkal. Milyen lehetett ott élni, túlélni és halni, mikor számomra sok évvel később a megtekintése is fájdalommal jár. Még a jóllakottságom is szégyelltem, azt is, hogy a metsző hidegben fel tudtam melegen öltözni.
Mint írtam egy bejegyzéssel előbb, az járt a fejemben  a napsütötte, sárgán ragyogó házak tövében, hogy minden mennyire viszonylagos. Szorongok most a jövőtől, de volt már sokkal rosszabb is az emberek számára. Mert mindig van valaki, aki kitalál valamit ennek megvalósítása érdekében, és van olyan is, aki végrehajtsa. 
Amúgy meg hiába tudjuk, hogy volt már rosszabb máskor, másnak, a magunk gyötrődései megtartják továbbra is fontosságukat.
Míg a barakkokat jártuk, alacsonyan úszó fekete felhőkből erősödő széllel érkező, kavargó hózápor csapott le ránk. Mire a gázkamrához értünk átfagytunk.
Fáztunk kívül, belül, és ez ellen a felettünk lévő tető sem nyújtott menedéket...

Színes január

Miután mélyen rögzült bennem - és valóban így is érzem -, hogy a január számomra fehér és metálszürke, akkor egyszer csak minden kiszínesedett tegnap délben.
Dőlt ránk a sok fény ( igaz könnycsorgatóan metsző, fagyos széllel párosulva), és a Duna ezüst volt. Miután néztem a víz csíkját, majd becsuktam szemem, a bántó fény ott maradt a szemhéjam mögött, vibrálva beleégett a látvány.
Mászkáltunk az utcákon ebéd után, itt-ott kis hó is volt, viccelődtünk, de nagyon bennem volt és a többiekben is, hova megyünk még délután. 
Ugyanebben a városkában egy más világ is várt ránk. Nem írom le most a hely nevét, még mindig emésztem az aznap délutáni látványt, a vele járó nehéz érzést is, de írok majd róla.
Egész nap az járt a fejemben, hogy minden mennyire viszonylagos, hogy milyen nagy kontrasztok lehetnek rövid és kis távolságon belül is, hogy mire képes az ember, és hogy mindig vannak valakik, aki megtegyék...!

Blogírás

Most (is)vagyok olyan helyzetben, hogy annyi minden van a fejemben, hogy végül nem  tudok miről írni. Bizonyára mások is voltak már így. Összefoglalni nem akarok, politizálni sem, elmenni a gazdaság felé sem nagyon, csak valahogy utalni arra, ami bennem van, és ez  a szorongás. Miért is vigyem át másra. Leíratlanul is bennünk van. Nem zárkózom el előle, de mértékkel nyúlok a témához.
A blogírók mikor blogot kezdenek írni, van egy elképzelésül blogjuk milyenségéről, a témákról, melyeket hoznak. 
Én mikor elkezdtem a sajátomat, meleg, nyugalmat is adó fészeknek szántam a blogot, elsősorban önmagamnak.Úgy volt nyitva az ajtóm, hogy mégis csukva tartottam.Védelmet vártam a blogtól. Furcsa, hogy a "világ" számára is nyitott fészek a védelem, de ezt vártam el tőle.
Akkor még nem is vártam olvasókat, és ezt komolyan  így gondoltam. Arra számítottam, hogy minél később kezdenek el olvasni, annál jobb. Persze, hogy változott a helyzet, és jó, hogy  nem egyedül vagyok, hogy velem vagytok.Tudtam is, hogy így lesz.
Nem változtatok a blogomon. Úgy hívom magamban, hangulatblog, vagyis valami látszólag nem lényeges, egészen hétköznapi témákról, pillanatokról, suhanó illanatokról, múló, de rögzítést igénylő hangulatokról, történésekről írok. Versek is vannak, idézetek is, képek is, melyek mellé leülünk, veszünk egy mély levegőt, ellazulunk, és megyünk tovább...

...

Kamarás Klára : Titok... 

Gyengék vagyunk és sérülékenyek, 

de hogy ne lássa rajtunk senki, 

öklünket rázzuk a világnak, 

büszkén viseljük sebeinket, 

hisszük, hogy nem tartozunk másnak, 

csak önmagunknak. 

Éjszaka...vagy, 

ha álmatlan hajnal éber 

forgolódás közben talál, 

megrebbenve, mint gyertya fénye 

kimondjuk súgva, szinte félve 

mindenkinek a titkok- titkát, 

mit eltemetni végleg nem lehet: 

gyengék vagyunk...és sérülékenyek...

Ünnep után

Fakul az ünnep hangulata, kopik ki belőlem, mert mindennek megvan az ideje. Ma leszedtem a fát. Ráment egy délelőtt a pakolással, porszívózással. Úgy érzem fellélegzik a lakás, mikor már nincs jelen a dédelgetett fa, és a karácsonyt idéző dekorációk.
Mindennek megvan a maga ideje. 
Szombaton egy templom mellett mentünk el, és kicsit kételkedve ugyan, de lenyomtam a kilincset. Lám, nyílt az ajtó, és örültem, hogy nem  misére, istentiszteletre, hanem csak a csendért, egy imáért, a látványért érkezőket is várja Isten háza.Nem is olyan természetes, hányszor nyomtam le hiába a kilincset. Közbiztonság hiány miatt?
Az országért nem mondtam még ilyen mélyről jövő imát. 
A templomban még ott volt a kis Jézus a jászolban, Mária, József, ott volt a három király, a puha fények, a fenyőfa is. 

Január

Néhány egyszerű vonal, a természet és ember alkotásai, a visszafogok színek harmóniája csodára képes. A nyugalom csodájára, mely mindig jelen van, mely megtalált ma is, tehát hazahoztam, és átadhatom az érzést ezeken a képeken.
Ha a december sárga, akkor a január metálszürke vagy fehér. Ha a december gömb vagy kör, egyfajta védelmet adó zárt egész, akkor a január egyenes vonalak sokasága, melyeket csípősen átjár a szél. 
A kör is  szögletesedik már az új hónap kezdetkor, a gömbnek egyre nagyobb mélysége lesz, méltósággá és szigorrá nemesül a dédelgetett decemberi puha érzés, és ez a puritán egyszerűségű, erővel is bíró tartás teszi számomra vonzóvá a széljárta, szikárrá fogyott januárt.

Szél és madáretetés

Süvítő, morgó hanggal járó járó viharos szél uralta a mai napot. Küzdöttem vele az utcán, néztem a letört ágakat, hallottam a tűzoltók szirénáit. Láttam a TV Híradóban, hogy itt volt az országban a legdühöngőbb, legerősebb szél, a híradás szerint 95 km/ óra.
Hétvége van már, korán kezdtem ma dolgozni. Sötétben mentem, sötétben jöttem haza. Meleg otthon várt hazatérés után, és olyan jó itthon, mert védelemre vágyom, és keresem is.
Fürdés, majd előbányásztam pár bonbont, és megkegyelmeztem a karácsonyfának is, hiába van ma Vízkereszt. Ma már nem álltam neki, hogy leszedjem, kedvem sincs, időm sem, a fények is kellenek.
Ma reggel madarakat etettünk. Itt még nem volt hó, igazi hideg sem nagyon, de kell gondoskodunk róluk, magunkról tudjuk, milyen jól esik a törődés.

A hétköznapról és ünnepről

Nézz utána, hogy minden napból, a legközönségesebb, sivár hétköznapból is ünnepet csinálj, ha pillanatokra is! Egy jóindulatú szóval. Méltányos cselekedettel. Udvarias mozdulattal. Nem kell sok az emberi ünnephez. Minden napba belecsempészhetsz valamilyen varázsos elemet, megajándékozhatod Magad egy könyv igazságának negyedórás élményével, valamilyen homályos fogalom megismerésének kielégülésével, környezeted vigasztalásával vagy felderítésével. Az élet gazdagabb lesz, ünnepibb és emberibb, ha megtöltöd a hétköznapok néhány percét a rendkívülivel, az emberivel, a jóindulatúval és az udvariassal; tehát az ünneppel.

( Márai Sándor )

Csak úgy...

Számomra a december sárga a fények miatt. A január fehér vagy metálszürke, de ezt is szeretem. Még megvan a fenyőfa, égnek is a fények rajta esténként, de a bennem is égő sárga fény már nem olyan, mit decemberben. Csak színe van, de nem meleg. Illetve bennem még meleg, mert naponta gyújtogatom, és próbálom emelni a hőfokot, nehogy kihűljek belül.
Kicsit lenyugodtam az előző írásomhoz képest. Tudtam, hogy így lesz, mert az évek tapasztalata bennem van.  El kell engednem szavakba öntve a feszítő érzést, nem szabad hagynom hogy belém szoruljon ily mértékben a félelem. 
Gyomromból éppen sav formájában tör utat a lélek szorongása, jelzés, hogy így nem jó a testemnek a kezeletlen engem ért hatások.

Ködben

Mindig inkább pozitív voltam, mint negatív, írnék is ily módon, de most nem megy.
Még engem is legyőzött a jelenlegi helyzet, és álszent dolog lenne valami könnyed írás részemről, mert benne vagyok egy ködben. Szorongatja is a torkom a köd, nemcsak rám telepszik.
Talán visszatérek majd korábbi önmagamhoz, de legalább egy bejegyzés erejéig hadd aggódjam, mert ez van most bennem. 
Hova jutunk? Hogyan jutunk ebből ki?
Ki mint vet, úgy arat. Én nem így vetettem, és most mégis így aratok. Helyesebben aratnék, legalább a vetőmagnak valót. 
Jut eszembe, mikor az Őrségben, Pityerszeren voltam legutóbb, ott véstem jól be, hogy a parasztember a tartalékait vetőmagból is külön tartotta és jól őrizte, hogy ha minden pusztul, ég, akkor a jövő legalább ne vesszen el a jelennel teljesen.Mert megvolt a józan ész...
Mégis kell a hit, kiteszek újra egy Bibliát könnyen elérhető helyre, olvasom, és gondolkodom, mit tegyek magamért, magunkért.
Hinni akarom, hogy úgy is küzdhetek, hogy nem merül el közben a lelkem valahová nagyon mélyre még egy blogban sem.


...és ezt is ideteszem:

"A levertség olyan helyzet, ahol az embernek nem lenne szabad levertnek lenni. Ami neked nehéz, lehet, hogy másnak könnyű volna. Egyet jól jegyezz meg! Az igaz ember sohasem depressziós! Számára nem létezik olyan nyomasztó helyzet, hogy céljait föladja és sorsának föladatát ne oldja meg. Sőt, a nehéz próbákban kihívást lát. Kitűnő alkalmat, hogy jellemét erősítse.

A valódi bajban egyébként senki sem depressziós! Háborúban, árvízben az ember eszeveszetten harcol, olyan erők szabadulnak föl belőle, hogy maga is meglepődik: étlen szomjan küzd, nem adja fel, robotol, olyan súlyokat elbír, amelyeket békében meg sem tud mozdítani."

/Müller Péter/

...mindenbe gyökeret ereszt a vers...

Lucian Blaga: Fölirat

Az utak, melyeket nem járunk,

az utak, melyek bennünk maradnak,

azok is vezetnek, számolatlanul, valahová.

A szavak, melyeket nem ejtünk ki,

a szavak, melyek bennünk maradnak,

azok is föltárják lényünket, maradéktalan.

A csaták, melyeket nem vívunk meg,

a csaták, melyek bennünk maradnak,

azok is bővítik bennünk titkon a hazát.

A magvak, amelyeket nem vetünk el,

a magvak, melyek bennünk maradnak,

azok is megsokszorozzák végtelenül az életet.

A halál, melybe nem halunk bele,

a halál, mely bennünk marad,

az is mélyíti bennünk a hallgatást.

És mindenütt, mindenbe

gyökeret ereszt a vers.

(Fordította: Lengyel Ferenc)