2025. március 4., kedd

Túl lenni egy nehéz időszakon

Egyszer csak nagyon egyedül éreztem magam. Szinte fájt, rámtört egyfajta búskomorság, passzivitás. Írtam M-nak, hogy jöjjön el értem, legyen itt is és vigyen el magához is. Vészeljem át ezt a nehéz időszakot, ami valami miatt elérkezett hozzám. Eljött, maradt, elvitt, együtt beszélgettünk, hallgattunk, olvastunk, és könnyebb lett. A társasága segített.
Eltelt a február, elmúlt a kedvenc évszakom: a tél. Tudom, általában eléggé egyedül vagyok azzal, hogy nem várom annyira  a tavaszt, mint mások. Azért szeretek ám én  minden évszakot, köztük ezt az új, a virágokat hozó, napsütésest is, de én télen érzem igazán jól magam. 
Igyekszem megélni a soron következő heteket is, a virágszirmokat, madárhangokat, rendbeteszem az erkélyemet, kiülök majd a fénybe. Talán könnyebben sétálok, de a fájdalom úgysem múlik el a gerincemből, a derekamból, a csípőmből. Ez már velem marad, de az igyekezet az fontos. Igyekszem megtenni  a lépéseket, eszembe jut Partfal Márta, a biztatása, a szép Duna-parti képei, mikor  sétál, élvezi a friss levegőt, és nekem is kedvem támad hozzá. 
Kívánok nektek szép napokat, vigyázzatok magatokra, élvezzétek a jó időt!

4 megjegyzés:

  1. Kedves Éva, szeretnék valóban hinni a bolygók hatásában, hogy az elmúlt 2-3 hét nyomasztó űrje nekik volt köszönhető ilyen egyetemes módon... Igy csak elég lenne kivárni, míg elmozdulnak és minden rendbe jön, elmúlnak a sötét gondolatok is.
    Én is kb így voltam februárban, abbahagytam nagyjából az írogatást is, mert nem akartam terjeszteni ezt a betegséggel tetézett ólomsúlyú hangulatot.
    A nap süt pár nap óta - hihetetlenül! - bár éjjel fagyponthoz van közel. Talán engem is felmelegít majd egy kicsit.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Itt most éppen majdnem 12 fok van, süt a nap, de a következő napokban az ország egyes részein lesz 20 fok is. Legalábbis ezt mondják a meteorológusok.
      Remélem, a bolygók rossz hatása elmúlik, és könnyebb lesz. Nagyon nehéz volt megélni ezeket a napokat. Kellett a segítség, és kértem is M-tól.
      Én is kihagytam 2 hetet az írásban, csak a kommentekre reagáltam. Úgy éreztem, most írnom kell az előző rossz napjaimról is, melyekeket átéltem. Nem akarom áttenni másra a hangulatomat, de úgy érzem, hogy ha a jó dolgokról írok, tudatni kell a nehezebb időszakjaimról szólókat is. Talán így hiteles a blogom.
      Remélem, hogy a betegséged elmúlt, és jobban vagy már. Kívánom neked!

      Törlés
  2. Kedves Éva, írjál a rosszról, a rossz kedvről, hiszen nincs ember, akinek ne lenne ilyen(je). Állandó hintázás az életünk, és sajnos (lehet, hogy azért, mert öregszünk?) van amikor a mélység hulláma csak úgy jön, megmagyarázhatatlan a miértje. A fontos, hogy utána mindig jön a felhullám, sokszor az is csak úgy, magától, miért nélkül. Éppen ezért gondolom én is, hogy a miértjében ott lehetnek a csillagállások, a Hold növekedése vagy fogyása, és a hormonok. Egyiket sem tudjuk befolyásolni, és az ezekre való érzékenységet sem. Át kell élni, és túl kell élni, ez a fontos, tudni, hogy el fog múlni. Jó, hogy M ott volt melletted, tudott segíteni. :) A tél mindig az elvonulás, a csendesség időszaka, amitől szépen lassan elveszi a hatalmat a tavasz, az újra születés. Remélem, hogy sokáig fog tartani és nem rombolja le gyorsan és visszavonhatatlanul a nyár cunamija. Már egy ideje nem igazán kedvelem a forró szárazságával és soha el nem múlásának érzésével. Én már nyáron jobban bekuckózó lettem, mint télen és ez nagyon bosszant, ha tudnék beszélni a fejével... :))) a nyárnak nem ilyen heves utálat érzéssel kísérő időszaknak kéne lennie (bennem). Remélem idén használhatóbb nyarunk lesz, de most még itt a tavasz, amit valamiért idén nagyon-nagyon vártam... Minden jót Neked! Betty

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Betty, köszönöm a szavaidat, sok mindenben igazad van. Szerencsére a rossz után jó a jobb, ha nem is mindig a teljesen jó. Bár, néha ez is eljön.:) Hogy mi az oka, hogy mélyebbre süllyedünk néha jobban, mint máskor? Én most az egyedüllétem rovására írtam, mivel jobb lett, mikor oldottam a magányomat M-nal. Annyi minden mástól is függ a rossz hangulat. Bolygók, hormonok..., ahogy te is említetted. Szerencsém, hogy M. el tudott jönni hozzám, és elvitt később hozzá is. Nem voltam egyedül.
      Nem szeretem a nyarat én sem, kifejezettem szenvedtem a tavalyi véget nem lenni akaró hőségtől. Sajnos, ez nem fog változni szerintem, idén is ilyen lesz. Ahogy írod, reméled, hogy idén nem lesz olyan, mint a múlt évben. Legyen igazad!
      A telet a bekuckózóssága miatt szeretem, és mert nincs meleg. Még szerencse, hogy ez így van.:) A hideget jobban elviselem, mint a nagy meleget.
      Minden jót kívánok neked!

      Törlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu