2023. július 15., szombat

Hőségben

Helyzetjelentés következik.
Hogy kerülnek téli gondolatok a hőségbe? Amikor megláttam, hogy 41 fok van az erkélyemen, gyorsan kivettem a legvastagabb kabátomat a szekrényből, és betettem a mosógépbe. Kiakasztottam az erkélyre és gyorsan meg is száradt. Holnap folytatom a téli holmijaim mosását.
Mindent elvégeztem délelőtt, amit mára terveztem, és délutánra nem marad más, mint a besötétített szobában egy kis olvasás. Nézem néha a Tour de France kerékpárversenyt  is a TV-ben főleg a francia tájak, falvak, városok miatt. Délután erre is sor kerül.
Egy rövid, ujjatlan ruhában vagyok itthon, sokat iszom, és úgy döntöttem, hogy ma nem megyek ki. Tegnap voltam boltban, ma azt sem kell. Éjjel szellőztettem, most becsuktam az ablakokat, hogy ne jöjjön be kintről a meleg.
Nem főztem, mert az is csak meleget csinál, az ebédem egy hűtőszekrényből kivett jó hideg kefír és egy pogácsa volt. Van itthon eper, barack, még délután ezeket fogom enni.
Egyre csak melegszik az idő a következő napokban, de mi mást is várhatnánk a júliustól. A nyár a forró napok miatt nem a kedvenc évszakom, de megtanultam kezelni a hőséget, és a tűrőképességem is nagy. 
Kívánom nektek is, hogy átvészeljétek ezt az időjárást. A fagylalt kelyhet nem most ettem, de szívesen nézegetem és emlékszem rá. :)

14 megjegyzés:

  1. Oh my God! 41 degrees is too much for me! I had these temperatures last year in February in Dubai, which is not usual in Spring, 10 years ago I had 30 this is why we are waiting until November but now it is hot until end of November. Now in Dubai it is sometimes around 50 they have to cool the swim pools!
    Now it is 22 and I come back from the market and we have strong wind. Yesterday it was 30 with a lot of humidity, I stayed inside.
    I wish you a relaxing day!
    Hugs

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 41C is also too much for me. I prefer beeing inside today. Tomorrow it will be hotter.
      I understand that you will go to Dudai in November.
      50 C is very hot. How people can stand that heat? As you wrote they go to the swimming pools. But it is impossible to be there all the time.
      22 C is good for you today. Enjoy the weekend today and tomorrow.

      Törlés
  2. Éva nehéz elképzelni is lakásban ilyen meleget! Itt most 25 fok körül van, de lesz több is és estére zivatart jósolnak. Főzést a legrövidebb idő alatt csinálok és több napra. A saláták és a gyümölcsök szerencsére télen is kedvenceim.
    A fagylalt kehely csábító, de nekem nem nagyon ajánlott...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A lakásban most 27.2 fok van, meleg, de elviselhető. Most zuhanyoztam, jó volt az inkább langyos, mint meleg víz. Megettem a gyümölcseimet, még egy almát is az eper és a barack mellé. Holnap el kell mennem a boltba venni, mert elfogyott. Veszek valami salátafélét is.
      A fagylalt számomra is inkább tiltott, mint megengedett, de néha nem tudok ellenálllni neki.

      Törlés
  3. A fagyinak nem tudok ellenállni. Bár kétségbeejtőn magas az ára, és nem mind finom, olyan egyenízűek. Kaptam fagyigépecskét, évek óta gyártok a családnak, unokáknak. A múltból felrémlik egy copfos kislány (én voltam 😉), aki az 50 filléresével megy a cukrászdába egy gombóc fagyiért,. Egyedül, 4 évesen, a faluban még csak 1-2 autó volt, áthaladni se sok, 10 talán /nap....
    A meleg itt a Balatonnál is nehezen elviselhető, bár a kis telkünk árnyékos, a házat besötétítjük, csak éjjel, hajnalban hűl le a levegő, nagyon kicsit. A viz már kora reggel is meleg, azért megyek úszni, ha tehetem.
    Éva, ügyesen és okosan kezeled a hőséget. Vigyázz Magadra, csak fokozódik állitólag.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Rhumel, én sem tudok ellenállni a fagyinak, és tényleg nagyon drága.
      Mikor gyerek voltam még én is nagyon olcsón vettem, és milyen öröm volt, amikor vehettem magamnak. Én is mindig egy gombócot.
      Ma már én is besötétítettem, lehúztam a redőnyöket. Az az első reggel, mikor felkelek. Éjjel szellőztettek, így azt sem kell.
      Jó lehet nyáron a Balaton mellett tölteni az időt. Sőt, az unokákkal együtt lenni.
      Olvasom néha mikor írsz valahol vagy éppen itt, hogy úszol. Felfrissülés lehet a melegben, bár ahogy láttam a TV-ben, melegszik a tó vize is.
      Készítsd a fagyit, unokázz, pihenj is, és viseld el a hőséget! Kívánok neked minden jót.

      Törlés
  4. Köszönöm kedves Éva, épp pihenek/olvasok, unokák is kidőltek, majd a csendes pihenő után lesz fagyizás. A kis 4 éves ebéd után súgva kérdezte, csináltam- e fagyit🤗. Csoki, puncs és mandulás-szerű(rumaromával) lesz uzsonnára 😉
    A franciaországi beszámolóidat többször is elolvastam, nagy élvezettel, csodálva a szép fotóidat. Csak nem írtam kommentet mindez, mert épp kéthetes "ügyeletben" voltam unokáimmal.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó pihenést kívánok, bár lehet, hogy már túl vagytok rajta, és javában fagyiztok. Milyen jókat csináltál, szeretem mind a hármat. Mikor délelőtt boltban voltam jégkrémekkel szemeztem, mert ott voltak a pénztárnál, de végül nem vettem, megelégedtem a gyümölcsökkel.
      Örülök, hogy elolvastad a franciaországi beszámolóimat.
      További jó unokázást, úszást és minden egyéb jót kívánok. Legyen benne fagyizás is.:)

      Törlés
  5. Én holnap az ágyak huzatát akarom kimosni. Estére vissza is tehetem, olyan meleg van. De, ennek van itt az ideje. Nem szeretem, túlélek. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tipitá, én is mosok ágyneműt a napokban. Ma kimostam minden téli holmit, amit akartam. Meg is száradtak. Mikor máskor legyen forróság, ha nem most? Igyekszem kibírni, még mindig sikerült eddig. Most sem lesz másképpen.

      Törlés
  6. Látom egyformák a gondjaink, többekkel. Ezt tenyleg csak túlélni lehet,van, hogy napi 4 zuhanyzással. S lesem mikor van"hűvösebb" szegény kutya nehezen viseli, de sétálni azt kell! Néha levegőt alig kap, ott fekszik ez utcán. Aztán megyünk tovább, otthon ne maradna.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Volt egy kis megkönnyebbülés az utóbbi napokban, de újra jön a meleg. Most zuhanyoztam, kifejezetten jólesett. Szegény kutyák. Igazán sajnálom őket. Olyan aranyosak, a tietek is. Mindig örülök, ha hozol róla képet.

      Törlés
  7. Kell a nap, kell a fény, s a D vitamin. Korán kelek, irány a kert, locsolás. Munkás napjaim vannak/voltak - kicipeltem a nagy szőnyegeket, s lemostam, megszáradt másnapra, így csak egyet kell tisztítóba vinni. Nagytakarítások, főzés, unokázás. Ha tehetem délután alszom egyet. Este ismét locsolás. Eső alig. Nem hagyhatom a virágokat elpusztulni. A ma csendes lesz - pihenősebbre tervezem. Egyik reggel korán átkompoltam a túlpartra, hűvös volt az erdei út, a folyó sokat hűt, remek séta volt. A korai kimozdulásokat ajánlom. Fagyi itt is, de csak a nagyoooon jó, így a tervezett 2-3-4 kg nem akar eltávozni. 20 kg barack pihen már az üvegekben, főzésekor anyámra gondoltam, mennyi munkát végzett fáradhatatlanul.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon sokat dolgozol. Ebben a melegben nem lehet könnyű.
      Jó volt olvasni a komppal történő utazásodról. Milyen kellemes lehet folyó mellett lakni. Megéri a látvány is, és ha hűt is a víz, az különösen sokat jelent.
      Nem lehetett semmi baracklekvárt főzni. Milyen jó lesz majd elővenni, az unokák is örülnek majd neki. Gondolom miattuk is történt. Az édesanyák, nagymamák szorgalmasak. Nekem is sokszor eszembe jut anyu, aki szintén fáradhatatlanul dolgozott.

      Törlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu