Újra itt

Miután hazahozott M. pénteken a kórházból kipakoltam a bőröndömet, és nekiálltam mosni. Kétszer kapcsoltam be a mosógépet, minden tiszta már. Vasalni is kellene, de most nincs hozzá kedvem. Ha nincs, hát nincs. Helyette inkább ülök a számítógép  előtt, és olvasgatom a blogokat, nagy lemaradásaim vannak ugyanis. 

Sokáig voltam távol, van mit visszaolvasni. Mennyit írtatok azóta, és most olyan jó elmerülni a régi bejegyzéseitekben. A munka várhat rám, nem siettet senki és semmi. Élvezem, hogy jól vagyok, és újra sok minden érdekel. Milyen jó nem mély depressziósnak lenni. Kinyílt a világ számomra megint.

Nem felejtettetek el. Olyan jó ezt tudni és  érezni. Szeretettel teli kommenteket kapok, és hálával gondolok arra, hogy nem ért el egyetlenegy szemrehányó sor sem azért, amiért semmire sem reagáltam sokáig. Pedig mennyi biztató szót kaptam, hogy írjak az elmúlt hónapkban, de nem ment. Igaz, hogy nem is voltam itthon, és nem is érdekelt semmi. Lehúzott a mélység.

M. itt van két  napig most nálam, sokat beszélgetünk, minden érdekli, ahogy engem is. Utána pár napra elmegyünk hozzá. Ha megjövök alapos nagytakarításhoz fogok, selejtezni is kellene. Minden elmaradt míg nem voltam itthon.

De most mégis helyette itt ülök a kávém mellett, és olvasgatok. Nagyon lassan iszom közben a kávém, ahogy mindig is szoktam. Időnként belekortyolok,  ki is hűl mire a végére érek, de nem bánom. Semmit nem bánok.

Jó újra érezni a napjaimat, nem sírni, és csak feküdni naphosszat és éjszakákat halálfélelemmel és bizonytalansággal teli érzésekkel. Élvezet megint nyitottnak lenni, és mosollyal  a szám szögletében élni az életet. Ajándékba kaptam.

Új képeim nincsenek egyelőre, a régiekből válogatok. Nézzétek el nekem. Vissza kell szoknom az életbe, és ehhez még idő kell. Szerencsére megadatott nekem, nem kell még elhagynom ezt a világot, ahogy hónapokig hittem tévesen.