Egyébként ma vasárnap van, tegnap pedig 2 órás kirándulás a közeli Fertőrákosra volt némi sétával és egy halászlével fűszerezve. A nyugalom szigete volt a forró halászlé közel a jó meleg cserépkályhához a februári szélben.
Úgy volt, hogy ma anyusommal nálam ebédelünk, de végül anyu túl sok paprikás csirkét olvasztott ki a fagyasztóból tegnap magának, így végül nála lesz ma az összejövetel. Első ijedtében, hogy mennyi az ebédnek való szokás szerint sírva elkezdett emelt hangon engem okolni. Hordoztam is magamban a szavakat egész nap.Véleményem nem emelt hangon azért én is közöltem, mert nem mindenért én és az egész világ a hibás.
Most azon gondolkozom, mi legyen az ide bevásárolt holmival.
81 éves síró anyával pedig már nem küzdök, és bár jól tudom, hogy zsarolás a sírás és a probléma hárítása részéről, de megyek, és majd meg is köszönöm az ebédet. Egyébként pedig olyan gondoskodás történik részéről, ami őt élteti, erre megy ki az egész.
Számomra pedig sok éven át sok a "sok", nem éppen a mai eset, de már olyan a kompromisszumkészségem a véleménynyilvánításom mellett, hogy ihaj!!!:-)
Menyem meséli a nagymama kórházban van, emiatt a szüleinek hamarabb haza kell menniük. Én rákérdeztem, beteg most vagy csak a szokásos? A műsor. Rálicitálni a nemlétező betegséggel a beteg családtagra, korához képest egészségesen. A lánya ugrál, mert mit szólnak mások. Rákérdezek: ezek a mások csak tudják mit meg nem tesznek érte?! Nehéz dolgok, nekem az apámnak nagy tartása volt, azt sem tudjuk a végén milyen fájdalmai voltak, mit titkolt előlünk. Öregek. Végletek. Szerencsés vagy, hogy meglett a kompromisszumkészséged vagy inkább kidolgoztad magadban.
VálaszTörlésVan egy elv, hogy zsarolásnak nem engedünk.Van gyakorlat, hogy kész ebédre odaülünk, mert anyukánk meghívott.
TörlésHagyhatnám,hogy egyedül birkózzon a sok ebéddel, az egóm pedig itt fortyogjon szintén egyedül velem.
Mit tennél, hogy ne legyen lelkiismeretfurdalásod, ha már ő nem lesz, és mit meg nem adnál azért, hogy odaülj az asztalához?
Kidolgoztam magamban a kompromisszumkészséget a véleménynyilvánításom erősítésével párhuzamosan.
Mindig is ő volt az erősebb, valaha gyenge voltam, ma már nem harcolok vele.
Ő az idős, beteg anyum! Ennyi magyarázat elég is! Mással ha kell igen,de vele már nem küzdök. Van, amikor megteszem, hogy ne legyen még gyakoribb a zsarolása, és hogy tudatában legyen, mit tesz, de átértékeltem már a dolgokat.
Kellek neki, csak rosszul.
Annyira szomorú lettem ettől, amiket olvastam ...,
VálaszTörlés...csak azon imádkozok, hogy adjon az Isten minden idősödő embernek méltóságot, elfogadó-megértő embereket, játszmamentes családi kapcsolatokat. Isten meg tudja adni. Ember nem képes erre... csak ítélkezésre, címkézésre, fortyogásra vagyunk képesek. Születéstől, halálig tartó (túl hosszú) kapcsolatban a legkönnyebb, ha a megkövesedett játszmáinkat játsszuk le, mert ezzel nem kell valódi odafigyeléssel érteni a másik ÉMBER-t, nem kell odafigyelni, érteni,az adott aktuális történés mögöttes tartalmát, könnyebb sablonokban mozogni, címkézni, a „te mindig” „te soha”, te hisztizel, te zsarolsz, te ilyen vagy te olyan vagy...már megint...én mártír vagyok, én nyelek, te meg sose, csak én, én, én, ... de én jó vagyok (te rossz)...Az „idős, beteg” ember már csak ilyen...Szomorú így ez az egész . Mert csak a sírást hallom, és a szavakat, ..amiket nem akarok érteni, mert rólam is szól, (az én feldolgozatlan pontomat szúrja meg), arra nincs rálátásom, mi az igazi ok, miért teszi azt, miért mondja azt, ...a segélykérést nem hallom meg, de elégtételt veszek, megcímkézem, tüntetőleg lenézem, mert nem tudok foglalkozni vele valójában, se a problémájával... Hárítom. És ennek csak a halál vet véget...Most kibírom, mert már mindjárt vége, és nem akarom, hogy NEKEM legyen még halála után dolgom vele.
Nem egy-nyelven beszélünk Éva. Te kompromisszumról beszélsz, én lesajnálást hallok. És játszmázást látok, valódi odafigyelés nélkül, a miért-ek értése nélkül.
Nem ismerem az egész sztorit.
Nem is értem.
Kívülállóként fel nem fogom, mi a szentszarnak nem lehet kidobni a másnapos paprikáscsirkét, miért kell apropót gyártani belőle a cirkuszhoz ...illetve értem, csak az nem az, amit leírtatok...
Kell valamiért a mártírszerep, ezért nincs egyenrangú felek közti problémamegbeszélés, Nem hiszem el, hogy nem lehet leülni (nem telefonon), anyus, beszéljük ezt meg, mert nagyon készültem az ebédre veled itt nálam, tudod, mennyire szeretnék neked örömöt okozni, szeretném, ha kölcsönösen tiszteletben tartanánk megállapodásainkat, mit gondolsz erről...vagy ilyesmit,
nem tudom,
nem hiszem el, (csak rettegek), hogy ha valaki 80valahány éves lesz, nem számítanak rá, hogy normálisan lehet vele beszélni,....remélem, én nem élem meg ezt
nem akarlak meggyőzni semmiről, pusztán azt meséltem el, mennyire félek, hogy a gyerekeim szemében majd én is 81 leszek, és rosszul szeretem őket :(
Játszmáink vannak, sajnos. Ha nem akarunk részt venni benne is belekényszerülünk. Meg akartam ma délután beszélni vele, azt mondta, ha elkezdem átmegy a másik szobába.Mivel 2 szobája van,onnan követhettem volna a konyhába, fürdőszobába stb. Nem tettem. Csak azzal lehet beszélgetni, aki akarja.Ő nem.
TörlésTudod, az egész történetet azért írtam le, mert a blog rólunk szól. Címkézhetnek mártírnak, vagy hogy én faragok azt az édesanyámból. A mai napunk így telt, melynek lényege, ma anyunál ebédeltem: Akár ez az egy mondat is lehetett volna erről a blogomban. Minden szép volt és gyertyafényes...
Nem az volt, de nem is volt tragédia. Egy napunk a sok közül.
A korát azért említem,mert ebben a korban nehezen változunk.El is várják, hogy ne kényszerítsük őket változásra. Jó, jó, úgy írom, az én anyum elvárja, nem használok többes számot.Fiatalabb korban sem könnyű változni.
Abbahagyom, vagy regényt írok vagy abbahagyom.Az érti meg igazán, aki benne él. Kívülről is belülről is címkéket látunk.Igaz, én látom magunkat is benne.
Ezt mindenki maga tudja, mert ő ismeri a másikat és saját magát, meg persze ő van benne a helyzetben. Meg aztán tényleg úgy van, ahogy fentebb írtad: "és mit meg nem adnál azért, hogy odaülj az asztalához" Na ezért is kell a kompromisszum.
TörlésRegényt írhatsz, de ezt se kellene itt abbahagynod.
Ott a lényeg, amit Éva mond: "ma már nem harcolok vele" - nehéz eljutni idáig, de muszáj (és ez nem lesajnálás, hanem kompromisszum).
VálaszTörlésDrága Éva! Mint idősek közt igen sokat forgó ember elmondhatom, nem csak anyud várja el, hogy ne kényszerítsük őket változásra, és bizony a legtöbbjükkel nem lehet a dolgokat megbeszélni. Még azzal se, aki anno főkönyvelő volt egy kórházban és professzorok között forgott, most pedig nem képes megérteni se szép szóra se csúnyára, hogy nem csak ő lakik abban a szobában és nem szabad uralkodnia a többiek felett. Ezért hát mélységesen megértelek, és egyáltalán nem értem Katalin kifakadását. Nem, egy idős emberrel nem lehet mindent megbeszélni, bármennyire szeretnéd is, és bármennyire jószándékkal vagy is. Ő már nem fog változni, ha tetszik, ha nem. Nekünk, aki még valamelyest rugalmasabbak vagyunk, nekünk kell kompromisszumokat kötni, persze nem minden akaratát teljesítve.
VálaszTörlésS végül, hogy viccesre vegyem kicsit a figurát: Apum csak mosófazéknyi mennyiséget képes főzni, s mikor már jövünk el tőle minduntalan veszekszik velünk: Csomagoljatok mindenből!!!!!! Mi a fenét csináljak itt egész héten ezzel a sok kajával??
De legközelebb megint csak mosófazkényit főz. :-)
Egyetértek minden szavaddal.
Törléselnézést kérek, látom nem jól szóltam
VálaszTörlésegyáltalán nem akartalak megbántani, csak nem tudom hízelegve megfogalmazni azt, amikor az igazságérzetem ágált a sztereotip vélemény ellen, "az idősekkel nem lehet megbeszélni" ellen... úgy éreztem attól, hogy valaki idős, nem evidensen következik, hogy ne legyen méltósága, akarata, és igénye... csak azért mert ő itt nem tudja megvédeni magát, még érezheti úgy, hogy megzavarják a nyugalmát...
és igaz, nem lehet ÁLTALÁNOSSÁGOKBAN beszélni(se jót, se rosszat), mert nem ismerjük a KONKRÉT történést....
bánt, hogy úgy érezted téged támadlak, pedig az édesanyádat akartam megvédeni, mert ő nincs itt, és úgy éreztem megsértve érzed magad általa
én meg nem akartam/akarok beleszólni, de én is elszomorodtam... :(
TörlésKatalin, bár nem nekem címezted, de hadd szóljak még egyszer.
TörlésNem hiszem, hogy bárki is azt mondta itt, hogy azért mert valaki idős, még nem lehet méltósága, akarata, kívánsága. Én ugyan nem ismerem sem Évát, se anyukáját, de a blogból azt szűröm le, hogy Éva nagyon is tiszteli anyukáját és igyekszik a kívánságait teljesíteni.
Hidd el, valóban nagyon nehéz az idősekkel megbeszélni dolgokat. Főleg ha ők nem akarják.Természetesen vannak kivételek. És az ember lánya időnként nagyon bele tud fáradni ebbe. Ezért is szükséges néha egy kis "esetmegbeszélés" ahogy a mi szakmánkban hívjuk. Persze direkt ilyenre leülni nincs idő, de pl. miközben a nővérkék ebédelnek, elmesélik egymásnak, hogy ma Zsuzsi néni nagyon utálatos volt a szobatársával, és Pista bácsi megint ócsárolta az ételt, és Margit néni kiverte a hisztit, mert nem találták meg a rózsaszín hálóingjét, pedig azt akarta felvenni.
S miközben a lányok ezeket egymásnak mesélik, eresztik kifelé a felgyülemlett gőzt, ami irdatlanul szükséges, mert különben ők őrlődnek fel. És ez nem jelenti azt, hogy nem tisztelik, nem becsülik őket, s nem próbálják sokszor még erejükön és kötelességükön felül is teljesíteni a kívánságaikat.
Talán tudatalatt Évának is egy ilyen "esetmegbeszélésre" volt szüksége, hogy utána majd újult erővel, újult szeretettel tudjon tovább lépni. Idősekkel foglalkozni nagyon-nagyon nehéz. S ha az idős ember a saját szeretted, akkor még ezerszer nehezebb.
Mindenkinek köszönöm a hozzászólását.Mindenki jól szólt, senkinek nem mondom, hogy rosszul.Mindenkinek megvannak a maga tapasztalatai, és igenis kell az esetmegbeszélés, de nem csak az idősebbekkel kapcsolatban, hanem akár a fiatalokkal kapcsolatos nézeteltéréseinkkel kapcsolatban is jól esik.
VálaszTörlésSzerintem, ha anyunak lenne jó barátja vagy blogja ő is megtenné.
Kár ,hogy egymással nem igazán tehetjük meg.
Én szeretném, de elhúzódik tőle. Aztán másnapra mintha átgondolta volna, úgy viselkedik, mintha semmi sem történt volna Ebben a másnapban bízom mindig.
Mint írtad, Katalin, én sértve érzem magam, őt védeni kell. A kis piti megsértődéseken túl vagyok már, bár néha az egóm még beleszól az életembe.
Anyut én is eleget megvédem, pláne, ha azoktól a szomszédoktól (stb.) kell, akikkel összeveszett már, és még fog.
Nem sértettség részemről, hanem inkább egy ki szomorúság, az sem miattam, hanem miatta, mert úgy szeretném örülni látni, elégedettnek, elfogadónak. Nem megy.
Nem csak önző módon én nem akarok nem lelkiismeretfurdalást nem érezni, hanem szeretném őt úgy elengedni, hogy lenyugodva távozzon a világból, bármikor is jön el az idő.
Ha valakinek nem válaszoltam elnézést, csak írogatok itt, mintegy lezárva ezt a "vasárnapi ebédünk" témát, és mindent ami hozzá kapcsolódik. Helyesebben nem mindent, hanem részleteket. Ennél nagyobb bajunk ne legyen, csak a sok év összeadódik.Biztosan benne is,
Máskor is szóljatok, nem várom el az azonos véleményt.
Még egy valami: Nem vagyok hibátlan, nagyon nem vagyok az.
VálaszTörléskedves Éva, tiszteletben tartom az igényedet, hogy lezárnád ezt a témát, ezért nem folytatom, de kell...tovább kell gondolni. Árnyaltabban. Indulatokat kezelni tudva.Hogy minden egészséges ember aki a "más"-ságtól, (betegségtől, vagy bármitől amitől megzavarva érzi a komfortzónáját) megértse saját reakcióját. Ne indulatok gerjedéséről (vagy ha igen:lássunk mögé) és főleg ne hibáztatásról legyen szó, és ne legyen minden megszólalás kontraproduktív ,
VálaszTörlésOlyan jó lenne ha (legalább az egészségügyi dolgozóknál) rálátás(i készség) lenne arra, hogy mi mozgatja a másik ember tetteit, és ha indulatai gerjednek egy konkrét esemény miatt, lennének más eszközei is a kognitív művelethez, ne csak az "önérzet" erősítése a másik degradálása árán. Nem hibáról van szó, hanem eszköztelenségről, és arról, hogy nem kap segítséget a problémakezeléshez senki, mindenki maga rágja a maga "konc"-át, ahogy tudja.a maga eszközeivel. Te csodálatosan finom ember vagy Éva, és értő, érzékeny.(és inkább elfojtod az indulataidat, más meg kiordítja, vagy viccé gyúrva kineveti...egyik sem valódi megoldás...lehet egy színvonal alatt azzal oldani a "feszkót", hogy ócsárolják a másik embert, infantilizálva, bagatelizálva kiröhögve alpári stílusban ( a vicc lényege) -hisztizésnek vélve a maradék önérzete védését egy intézetben - a lényeg nagyon hasonló:
miért kelt indulatot a betegség tünete? miért nyúlunk álmegoldásokhoz, bárminemű feszültségcsillapítókhoz? miért nincsenek szavaink? miért látjuk úgy, hogy "úgy kellene mindenkinek viselkednie, mint én", és akkor boldogság lenne?
jó, jó, igaz, vannak előírt - és íratlan - viselkedési szabályok, ha ezt valaki áthágja, akkor büntetés jön...
Szerintem nem hibás és hibátlan emberek vannak, hanem VISELKEDÉSEK vannak (ami mindig reakció), és KÖZÖSSÉGEK, (amik meg reagálnak)
Köszönöm, hogy írtál még. Alaposan átrágtam, nagyon értő, mélyre néző szöveg.
TörlésIgen, egyedül vagyok a helyzettel nagyon, és gyerekkorom óta megoldatlan. Kezdetben, mint minden gyerek azt hittem én vagyok a rossz, mert minden probléma hárítva volt a környezetre. Elsősorban rám és apura.Ma már tudom nem így van, olvastam is sokat személyiségzavarokról.
Maradok is egyedül az üggyel, arra törekszem, hogy neki jó legyen, mert akkor nekem is jó. Akkor van béke. Én már csak így tudom ezt megoldani.
Szoktunk beszélgetni sokat, mert igényli is, csak nem arról, amiről szeretnék. Bizonyos témák tiltottak, és ezt ki is mondja agresszívan. Nem feszegetem. Nem akarom erőltetni, mert feszültséget gerjeszt, és érzem az egészségem, egészségünk látja kárát. Marad a struccpolitika, és napi szinten a vélemény kimondása, és a felmerült problémák rendezése.
Én békepárti vagyok, őt a harc élteti. Alapkülönbség.
Tudom, hogy nem is gondolod így, de nem nevetem ki, az önérzete nem is hagyná, hogy infantilizáljam, az én személyiségem sem hagyná.
15 éve rosszabbodott a helyzet, vagyis apu halála óta rám zúdul minden. Megijedt, hogy egyedül marad, és a bizonytalanság felerősödött benne. Ha hiszed ha nem, sok küzdelem árán javult minden. Tudom, hogy hiszed. Összecsiszolódtunk.Nem tudok mást mondani.Vagy az én tűrésem nagyobb, és az ő ereje is csökken! Szeretem anyumat, ő az, aki legközelebb áll hozzám.
Most már lezárom, így is több mint kellene, de vegyük úgy, hogy az élet része valahol ( nálunk), nézzünk rá magasabb szempontból úgy általában, mert bizonyára sok helyen előfordul.
Talán ez is indokolja, hogy a béke szigete ( -féle) blogra vágyom. A feszültség már nem hiányzik, nyugodt világot akarok teremteni a blogban, és nem azért mert képtelen vagyok látni a világ bajait. Valahol le kell nyugodnom.
muszáj leírnom: nagyon szeretlek
TörlésDe jó!:-) Köszönöm!
TörlésÉva, én örülök, hogy írtál róla! Ez - is - hozzátartozik az élethez. Ilyenek vagyunk. Mivel lezártnak kívánod, én sem írok hozzá semmit, csak jelezni szerettem volna, hogy végigolvastam, amit beszélgettetek.
VálaszTörlésBárki írhat még, én érzem, hogy már így is túl sokat írtam, de életem része, és fontos része. Szeretem anyut, mert ő az anyum, és ez nem változik.
TörlésHa bárki akar írni, szívesen fogadom, de nem hiszem, hogy mélyen én reagálnék, még ha udvariatlanság is. A lényeg itt van, de senkibe nem akarom belefojtani a szót. Itt a helye, ha kikívánkozik belőle bármi, és megtenné. Elolvasom mindenképpen.
,,Mindössze hetven év egész életkorunk,
VálaszTörlésnyolcvan talán, ha erősek vagyunk:
az is jobbadán hívság és törődés,
sebesen elszáll és elragadtatunk.,,
(Zsolt 89,10. Sík Sándor fordítása)