sülő alma sistergett a kályhán. fortyogó nedve dús illatot ontott… és felfénylett a kis padlásszobánk mikor asszonyom hajat, ágyat bontott nyirkos takarók között a forró teste hozzám simult áldón, adakozón nékem a násztól lett szent akkor az este máig arra emlékszem oly vágyakozón romokban áll már szerelmem temploma csak a csillagok egyformák a horizonton remegő kezem alatt ráncos már a bőr emlék a pézsmaillat a dús bozonton
Ahogy nézegettem a képeket gyerekeid karácsonyi ünneplését, előjöttek az emlékek. Gimnázium, hatvanas évek, karácsonyfa, szaloncukor, apró ajándékok, Mario Lanza, ő volt az ünneplés csúcsa. Arra nem emlékszem, lemezjátszó, magnó segítségével hallgattuk az énekeit...... Most meg csak beütöm You Tube-n, a nevét, és máris hallgathatom, óriásit változott a technika pár év alatt.
Eszterem, bizony sokat változott. És tudod mégis mi az érdekes? Régen a műsorokba olyan zenét illesztettem be, ami magnóról szólt, majd CD-ről. Most a gitáros fiú pengetett a versek alatt néha, és 3 kislányt kértem meg, hogy a versek között karácsonyi dalokat énekeljen. Szólóban is, együtt is, és nagyon jó volt. Kellett az élő zene és a hang. Egyébként nagy előny, hogy a neten azt hallgatok akit és amit csak akarok. Még emlékszem, mikor a Kívánságműsorokból vettem magnóra hagyományos hangszalagokra zenét tini koromban. Az volt a csúcs, pedig milyen minőség volt.... Hol van az már? De az emlékek jönnek elő!
Adventi nász
VálaszTörléssülő alma sistergett a kályhán.
fortyogó nedve dús illatot ontott…
és felfénylett a kis padlásszobánk
mikor asszonyom hajat, ágyat bontott
nyirkos takarók között a forró teste
hozzám simult áldón, adakozón
nékem a násztól lett szent akkor az este
máig arra emlékszem oly vágyakozón
romokban áll már szerelmem temploma
csak a csillagok egyformák a horizonton
remegő kezem alatt ráncos már a bőr
emlék a pézsmaillat a dús bozonton
Ahogy nézegettem a képeket gyerekeid karácsonyi ünneplését, előjöttek az emlékek. Gimnázium, hatvanas évek, karácsonyfa, szaloncukor, apró ajándékok, Mario Lanza, ő volt az ünneplés csúcsa. Arra nem emlékszem, lemezjátszó, magnó segítségével hallgattuk az énekeit......
VálaszTörlésMost meg csak beütöm You Tube-n, a nevét, és máris hallgathatom, óriásit változott a technika pár év alatt.
Eszterem, bizony sokat változott. És tudod mégis mi az érdekes? Régen a műsorokba olyan zenét illesztettem be, ami magnóról szólt, majd CD-ről.
VálaszTörlésMost a gitáros fiú pengetett a versek alatt néha, és 3 kislányt kértem meg, hogy a versek között karácsonyi dalokat énekeljen. Szólóban is, együtt is, és nagyon jó volt. Kellett az élő zene és a hang.
Egyébként nagy előny, hogy a neten azt hallgatok akit és amit csak akarok. Még emlékszem, mikor a Kívánságműsorokból vettem magnóra hagyományos hangszalagokra zenét tini koromban. Az volt a csúcs, pedig milyen minőség volt.... Hol van az már? De az emlékek jönnek elő!
Trendo, mindig mindenre van versed. Köszönöm.
VálaszTörlés