Napi rutinról és egyébről...

A Nap hol kisüt, hol beborul az ég. Mindig más hangulatot adva a szobámnak, ahol a számítógép van. Most is várok valakire miközben írok. Múltkor a barátnőmre vártam, most M-re, aki ma délután eljön hozzám. Most írta, hogy hamarosam indul. Az út ide 43 perc. Még van időm írogatni.

Elég eseménytelenül telnek a napjaim. Délelőtt házimunka, és a reggeli kávém mellett blogok e-mailek, Facebook, hírek olvasása.  Ez utóbbi nem igazán jó program mostanában. A politikát szörnyűnek találom, sajnálatos, hogy így alakul. 

A délután is a számítógépé és általában a könyveké. Most leginkább csak egyet olvasok, a Háború és békét továbbra is. Este TV-t nézek.

Néha kizökkenek a napi rutinból, ami általában másnak köszönhető. Leginkább M-nek, aki  a szervező, és neki van családja, akiket lehet látogatni. Hamarosan lesz egy ilyen programunk. A kicsi fiú közben egy éves lett, őt is látom majd. Már megteszi az első önálló lépéseit kisebb bukásokkal, jó lesz majd nézni az igyekezetét. 

Keresem a szépet és a jót is a napjaimban. Nem szabad, hogy nélkülük múljanak el. Nem sok virágom van, de legutóbb kaptam egy újat a barátnőmtől ajándékba. Ő az, aki csütörtökön volt nálam. Most locsoltam meg a virágot, és remélem, sokáig örömömre szolgál. Ez is a legutóbbi jó dolog közé tartozott.

Egy számomra kedves ember írt tegnap. Régen hallottam róla, jó volt olvasni a sorait. Örülök, hogy gondolt rám, nem is gondoltam arra, hogy a Messenger pittyegése az ő jelentkezését jelenti.

Ennyit mostanra, nem sok mondanivalóm van, de azt a keveset megosztom veletek. Szép napokat kívánok!

Napjaimról

Míg várok egy barátnőmre, írok pár sort. Felhívott, hogy eljönne hozzám egy kicsit beszélgetni. Addig még van időm míg ideér, hogy hozzátok is szóljak.

Esőre áll az idő, egész nap borult az ég. Én  nem bánom, mert szeretem az ilyen időjárást. Figyelem, hogy mikor kezdenek el kopogni az esőcseppek az ablakomon és az ablakpárkányon. Békés pillanatok lesznek, megnyugtató hangok. (Közben eleredt az eső, hallom a kopogásokat.)

Hogy mi történt velem a napokban? Nem vagyok mostanában valami jó hangulatban. Nem írhatok mást, csak ami van. Volt már jobb kedvem is, néha nem tudok parancsolni  a könnyeimnek sem. Folynak, mint az esőcseppek az ablakon. Számomra a sírás megkönnyebbülés, nem fogom magam vissza.

Nem voltam itthon, tegnap jöttem haza. M-nél voltam pár napot, beszélgettünk, olvastunk, ő a számítógépét javítgatta, csend is volt körülöttünk. Nézegettem azt is, hogy nő a szőlője az erkélyén.

Finomakat főzött. Volt 2x káposztás tészta is (jó kis cvekedli), amit nagyon szeretek. Csak megköszönni tudom neki, hogy gondoskodott rólam. 

Én hozzáfogtam Tolsztoj: Háború és béke című regényéhez.  Még nem olvastam, pedig szeretem az orosz klasszikusokat. Régóta készülök arra, hogy elolvassam. Eljött az ideje, egy darabig elleszek vele. 4 kötetes kiadásban olvasom, még csak az első könyv közepénél vagyok, és tetszik. Nem is vártam mást tőle.

M. egy kórház mellett lakik, az ablakából az épület tetejére látni, oda, ahova helikopter is le tud szállni. Hallottam egyszer a hangját, kinéztem az ablakon, és láttam, hogy éppen leereszkedik. Már vártak rá a fehér köpenyesek hordággyal. Vajon kinek volt ilyen rossz a hétvégéje, hogy valószínű egy baleset után kórházba kerül? Én még mindig jobb helyzetben vagyok másnál vagy itthon, mint éppen  most.

Újra kaptam virágot M-től csak úgy, örültem neki, mint mindig. 

Nem aggódni

Néztem egy főzős TV műsort, és abban elhangzott valami, amire felfigyeltem. Egy séf mondta a szakácsának főzés közben: " Mindig ahhoz kell alkalmazkodni, ami éppen következik. Olyan, mint az élet." 

Rögtön úgy éreztem nekem szól. Mostanában nagyon előre gondolkozom. Ami még rendben is van, de előre is aggódom. Lassan így tönkre teszem magam, ami semmiképpen sem jó. Érzem, hogy rossz a  hangulatom, és ennek egyéb tünetei is vannak már. Fáj a gyomrom, sok a savam, zsibbad a fejem...

Igyekszem legyőzni mindezt, keresek elfoglaltságokat, nem fekszem le napközben, hogy eltereljem a figyelmem a gondjaimról, a gondolataimról. Tudom, hogy sokat vagyok a négy fal között, keveset vagyok kint, kevés emberrel találkozom,  nem tudok rendesen, fájdalom nélkül járni, és félek attól, hogy majd egyszer idősek otthonába megyek. 

Ez utóbbi aggaszt különösen, ezen gondolkozom, pedig meglátom milyen lesz majd, ha odakerülök. Mindig ahhoz kell alkalmazkodni, ami éppen következik, ahogy a séf is megmondta. Tegnap ezzel a gondolattal feküdtem le, és el is aludtam.

Most éppen itthon vagyok a saját otthonomban, kár még aggódnom. Tudom, hogy sok mindent kell majd elintéznem akkor, ha eljön az idő, de most még elég, ha egy listát készítek, és amit tudok, azt megteszem addig is. A többi majd rám vár abban az egy hónapban, ami a hívás és az idősek otthonába érkezés között kell hogy megtörténjen. Majd akkor intézkedem. Nem félni, nem megijedni, nem aggódni... A jelenre figyelni, hiszen meg lehet találni benne a szépséget. Annyi ebben az igazság.

Olyan jó volt ezt most leírni magamnak és nektek. Kicsit jobb lett.