Itt az eső

Nem szólok egy szót sem azért, ami éppen most van. Nem akartam már a hőséget, nagyon nem akartam. Sok volt, szinte belebetegedtem.

Most 5 fok van a pár nappal ezelőtti 35 helyett, megállás nélkül esik az eső, fúj a hideg szél, lehűlt a lakás, sötét van. A redőnyök végre felhúzva. Azt kell elfogadni, amit ad a természet, és én most nem sírok azért, mert elmúlt a nyár. Az utcára kinézve fákról levert, tapadós, sárga levelek, fénylő, vizes járda és út, amit látok. A lakótelepen elkezdték ma a fűtést, melegek a radiátorok.

Mikor reggel elvégzem a dolgom, még visszafekszem pár percre, és élvezem az eső kopogását az ablakon. Visszagondolok a forróságra, és mosolygok. Vége van! Ezt akartam, megkaptam.

Mikor

még iskolába jártam vagy dolgoztam, és elkezdődött a tanév, mindig lehűlt kicsit a levegő. Megjelentek az első sárguló falevelek, a fény is egyre tompább lett, és  frissebbek lettek a reggelek. Igaz, mikor hazafelé tartottunk délben a reggeli pulóvert kézben kellett hozni. A szeptember megmutatta az arcát, ha még nem is teljesen. Most nem így van. Tart a kánikula, és nincs sok remény arra, hogy sokkal kellemesebb lesz az idő lesz ezen a héten. Talán 30 fok alá is megy a hőmérséklet hétvégén (hozzátették, hogy néhol lesz ez így csak), de már ez is jó dolog. Milyen lehet az átmelegedett iskolákban, az osztálytermekben ülni a gyerekeknek órákon át.

Találkoztam egy barátnőmmel. Ettünk egy menüt egy közeli étteremben, utána fagyiztunk és beszélgettünk. Átbeszéltük többek között az időjárást is, miközben folyt rólunk a víz. Csak  a fagyi hűtött le kicsit minket. Abban a fagyizóban voltunk, ahonnan anyu volt erkélyére lehet látni. Lehúzott redőnyöket láttam, és ezúttal senki nem volt az erkélyen.

Tegnap hosszan beszéltem egy másik barátnőmmel is, de telefonon. Igyekszem kapcsolatban lenni emberekkel. Szeretem, ha a magam ura vagyok, ha egyedül vagyok, de a kapcsolataimra is figyelmet fordítok. M. is írt az útjáról WhatsApp-en. Képet is küldött. Minden rendben, egyelőre Németországban van, csak később érkezik meg Franciaországba, ahol hosszabb ideig lesz.

Holnap könyvtárba megyek. Összeírtam már pár könyvet, amit ki akarok hozni. A könyvek is társaim. Mikor megjövök a könyvtárból, leteszem a fotelem mellé őket egymásra helyezve, és elkezdem újra lapozgatni őket. Először a könyvtárban teszem meg ezt velük. Majd kiválasztom az elsőt, és elkezdek olvasni. Érzem az örömöt, ami átjár az első oldalt elkezdve.

Ahogy fogynak az egyik oszlopból a könyvek, átrakom őket egy másikba, az olvasottak oszlopába. Nem sietek velük, lassan, figyelmesen olvasok, ami tetszik többször is átolvasom.

Ma elkezdődött az új tanév, gondolok a gyerekekre, majd figyelem őket dél körül, ahogy hazafelé mennek hangosan beszélgetve, az első élményeket ízlelgetve.

Rózsákról hoztam képeket. Nincsenek új képeim. Emlékszem, mikor beleszagoltam, beletemetve az arcom a melegtől erősen illatozó virágokba...Mennyire hozzátartoznak a jelenhez a múlt emlékei! Elég hozzá néhány véletlenül megtalált rózsa képe.