A fák télen azért szépek mert jól látni rajtuk az ágak megszámlálhatatlanul sokféle rajzolatát, tavasszal a virágok bársonyának simaságát, nyáron és ősszel a levelek tömegének, majd ritkuló számának sokszínűségét.
A magányos (igaz, hogy két törzzsel, de nekem akkor is magányos) fa tud olyan szép lenni, mint az erdő, az egyedüllét is olykor tud kívánatosabb lenni a társaságénál, ha mostanában nem is nagyon értékelem az egyszál magamban levést.
Változom...
Nemrég vettem egy szép fotót (Claire Debay kiállításán, írtam róla a blogomban): magányos fa van rajta egy nagyon-nagyon magas ég alatt, alacsony horizonton. Nem akart elengedni; úgy éreztem akkor, kicsit életem mai állásának szimbóluma...
VálaszTörlésA fa különben is magányosan látszik legjobban: az erdó eltakarja...
“Minden valódi és teljes értékű öröm, mely elérhető az ember számára, valójában mindig is elérhető volt, hisz maga az ember a földből teremtetett, miként örömei is: s ezért a föld minden öröme az ember rendelkezésére áll. Figyelni a búza növekedését és a szirmok kibomlását; zihálva lélegezni az eke szarva vagy az ásó felett; olvasni, gondolkodni, szeretni, reménykedni, imádkozni - ezek azok a dolgok, melyek boldoggá teszik az embert.” (John Ruskin)
VálaszTörléshozzáteszem, a fák is ezt az örömöt adják
Szép ez a fa.....Megértelek....
VálaszTörlésKöszönöm, ahogy az alig kommentelhető írásaimmal sem hagytok magamra!
VálaszTörlés:)))))
Törlés