Séta

Szombaton előkaptuk a nordic walking botokat, és nekivágtunk az erdőnek. Aztán olyan csalitosba keveredtünk, hogy a kullancsoktól félve ( főleg én!) visszafordultunk, de a Répce melletti falut, Csáfordjánosfát bejártuk. Éppen dél volt, a templom déli harangozása mellett megálltunk. Szeretem ezt a hangot.
Az idő nyári volt, kalap került a fejemre, naptej a bőrömre.
Van az erdőben egy tanösvény, mely a Tőzike nevet kapta nem véletlenül, tavasszal rengeteg van ebből a virágból itt. 
Volt szerencsénk hozzájuk egyszer abban az időszakban. 

Jázmin

"...Egész éjjel árad az illat 

a vonuló fuvallatokban. 

A hold a lépcsőn följebb ballag, 

az emelet fénye kilobban. 

Éj van. Zárul a virág szirma. 

Gyűrődött rejtekébe zár ott 

a puha, titokzatos urna 

ki tudja, milyen boldogságot."

Giovanni Pascoli: Esti jázmin - részlet

Tulajdonképpen sokszor annyi is elég  az élet élvezetéhez, hogy a munkahelyem asztalán illatozó jázmint találjak, és néha munka közben csak úgy beleszagoljak. 
Sejtésem van róla, hogy ki tette oda, de aznap már nem dolgoztunk együtt, így majd később köszönöm meg neki. 
Eszembe juttatta, hogy régen mennyi jázmin teát ittam, és azt is, hogy már mióta nem. Drapp bádogdobozban volt a jázminlevél, abból vettem mindig forrázásra, már annak is hangulata volt, hogy pepecselni kellett vele, és közben illatozva telt az idő.
Szombati sétánkon többet is találtunk, szagolgattam, nem mozdultam onnan egy ideig.

Blog

Nagyon szűk körben mozgok én is, mint ahogy közülünk sokan leírták már ezt. Különösebben okos sem vagyok ( nem álszerénység, hanem tény), vannak nálam sokkal intelligensebb, tanító blogok, de ennyire vagyok képes, és még nem vagyok rá készen, hogy végleg abbahagyjam azt, amit adni tudok, változtatni sem akarok. Az én blogom ilyen, és marad is kommentekkel vagy anélkül. Kommentvadászat nincs, a témák sem olyanok legtöbbször.
Egyszer írtam valahol, hogy ha valaki így elfogad úgyis jön, esőről, vízről, fűről, fáról, virágról, munkahelyről, hangulatokról, a lélek rejtelmeiről hétköznapi szinten olvasni, néha idézeteket, verseket, de eljöhet pár nem túl bonyolult képet is megnézni. Szerencsére sok más blogban is megtalálom mindezt. Nem érzem magam furcsa lénynek.
Akinek másfelé vezet az útja, az úgyis elmegy. 
Búcsút intek, mindig van, aki máshol találja meg azt, amit keres, de maradnak is nálam. Így van jól. 
Igen, így van jól!

Hogy

telt a napom? 
Kezdjük a tegnaptól, az éjszakai égzengéstől, majd a kopogó esőtől, hogy aztán reggel a lepkés esernyőmmel még kora reggel dolgozni menjek. Forró csoki az automatából, majd délelőtt haza, és visszabújás kicsit az ágyba, elvégre megérdemlem.
Volt vasalás is, újra munkahely, és olvasás a pozitív gondolkodásról, legalább olvassak róla! 
Este Márta adventi bejegyzéseinek olvasása, elvégre május van:-), de a szép gondolatok mindig időszerűek. A mostani hópelyhek a nyárfa pelyhei, majd lesz hó is ( a kis optimista, pozitívan gondolkodó nőszemély), de az még odébb van. 
Fürdés megvolt, még nem vagyok álmos, blogokat olvasok, és idehoztam ezt a pár sort, hogy nyoma maradjon a napnak.

Fa

A fák télen azért szépek mert jól látni rajtuk az ágak megszámlálhatatlanul sokféle rajzolatát, tavasszal a virágok bársonyának simaságát, nyáron és ősszel a levelek tömegének, majd ritkuló számának sokszínűségét.
A magányos (igaz, hogy két törzzsel, de nekem akkor is magányos) fa tud olyan szép lenni, mint az erdő, az egyedüllét is olykor tud kívánatosabb lenni a társaságénál, ha mostanában nem is nagyon értékelem az egyszál magamban levést. 
Változom...

Egy mondat

Hogy is lehetne elfelejteni a kórházat?
Gyorsuló világunkban a gyorsuló viziteket, mikor az emberre a sokszor csak egy mondat jut. Pedig benne volt  a napban a kézkrémem otthon illata, és az ajtóm előtt rendszeresen elcsoszogó idős ember monoton ritmusa is. Még ott volt...
Nem is ez a fontos, hanem az, ami bennem zajlott 24 óra alatt, de egy esetleg két mondatban, hogy lehet ezt megfogalmazni. Így aztán volt, hogy ennyi volt az a bizonyos mondat: "A tegnapi naphoz képest lényeges dolog nem történt." 
Már tovább is léptek. 
Blogban is lehet írni többek között, vízről, fehér vitorláról, nyíló és záródó kapukról, de arról is, hogy a tegnapi naphoz képest lényeges dolog nem történt. 
Ez is információ.

A 150. az 1000-ből

141. Vízparti sirályok röpte
142. Távolban egy fehér vitorla ( Beléjet párusz agyinókij)
143. Eső vad kopogása az ablakon, mint örök élmény
144. Szombat délutáni puha alvás
145. Új pléd esti melege olvasás közben
146. Falevelek ezüstös fémszíne
147. Felhők mintájának képekbe öntése
148. Késő éjszaka csendje
149. A blogírás újra felfedezése
150. Blogok olvasása, a kedvenceket visszamenőleg is újra és újra

U.i.: Még sok van az ezerig, de Isten malmai lassan őrölnek. Az enyémek is! 

Egy perc

Nem tudtam aludni, így tanúja voltam a hajnali madárcsicsergéssel vegyülő esőkopogásnak, melyeket egyébként elmulasztottam volna. Továbbá annak az autónak a vizes aszfalton történő surrogásának, ami a még sötét vasárnap hajnalban elhúzott az ablakom előtt. Ki a sofőr, hova megy ebben a percben?
Mindig vannak, akikkel vagy amikkel összekapcsolódunk egy pillanatra, esetleg egy percre, hogy aztán soha többé ne ismétlődjön meg az a dolog, és ne tudjam meg, ki volt, mi volt, mely ott és akkor megfogott, majd ahogy jött, tova is tűnt. 
Illetve megmaradt egy blogbejegyzés erejéig.

Víz

A munkahelyemen az előttem lévő ablak mögött egy fenyőfa áll, azon nézem az időjárás változásait. Hol havas a fa, hol esőcseppek ringanak rajta, és csöppennek le, hol Nap süti a friss hajtásokat. Néha a szél is mozgatja, és én erre a mozgásra akaratlanul is ringatózom.
Szóval, esőcseppek... 
Volt az utóbbi időben sok eső, pezsgett az aszfalt, az autók lámpájainak fényében friss hullámokban rajzolódott ki az égi áldás. Szeretem a vizet: fürdőkádban, pohárban, eső, tócsa és ( Fertő) tó formájában is.

A hosszú

kihagyás utáni első munkahetem náthásan telt. Kúráltam hát magam, mert rögtön betegszabadságra nem lehet menni, legalábbis nem illő. Megfertőzni sem akartam senkit, így nagyon szolídan kezeltem az ügyet. Ha kellett tüsszentenem, elfojtottam, ha köhögnöm kellett, visszatartottam, és sokszor mostam kezet. Úgy látom mindenki egészséges maradt.
Közben visszarázódtam a munkába, felvettem a kapcsolatot a gyerekekkel, kollégákkal, önmagammal.
Ma váratlanul mégis munkába kellett mennem a szabadnap ellenére, szó nélkül csináltam, voltam eleget távol. Elvégre.
Közben beszéltem anyuval, és hogy ma este ne kelljen egyedül aludnom, úgy döntöttem/ döntöttünk, hogy nála alszom. Lesz egy kis beszélgetés, még kevesebb TV, mert valamit meg akar nézni, amit rendszeresen nélkülem is néz, pár sor valahonnan, valami nasi is jut, ahogy hallottam (tejberizs formájában), és utána jöhet az éjszaka...

Úton

Fertődön sétáltunk utakon és úttalan utakon, fűben, kavicson, és közben eszembe jutottak az én útjaim is, melyek mostanában nehezebbek voltak, de a remény kisimítja őket. Igen, így remélem, mert remény nélkül nem nyílik ki egy kapu sem az út végén...

Kékek

Sokféle kék létezik az olykor bágyadt, kék szemek és a halványkék kórházi falakon kívül. Például a szombati fertődi ég és a virágok kékje is...

Egy

hosszú időszak utolsó, tegnapi estéjének néhány pillanata:
A második emeletről az ágyból látható fák csúcsainak szél mozgatta ágai, a mellettem lévő beteg aznapi utolsó kávéjának utolsó kortya, az ablak mellett fekvő indián arcú, elgondolkodó erdélyi cigányasszony szépen fénylő, hosszú hajfonata, egy kakukk az egyre távolodó mentő szirénájával keveredő hangja, a szemben fekvő, de éppen távol lévő társam fehér kötésű bibliája, az éjjeli szekrényemen Assisi Szent Ferenc élete, a kórház lepedőmbe szőtt nevének első két betűje a szemem sarkában, a bennem lévő gondolatok a másnapi hazatérésről, és a remény, hogy soha többé nem kerülök vissza.