2026. március 1., vasárnap

Fázom






Elől vannak a meleg pulóvereim, még nem tettem el őket. 
Március 1-e van, de én két évszak között vagyok, a régitől még nem búcsúztam el, az újat még nem köszöntöttem.
Téli verseket már nem hozok, a tavasziakat már ugyan kerestem, de nem teszek fel belőlük egyelőre a blogomba egyet sem.
Tegnap nem bántam meg, hogy a melegebb sapkám tettem fel, mert így is átfújt rajta a szél.
Inkább írok most arról, hogy félek, hogy megfázom mint arról, hogy valójában melyek az igazi félelmem okai.
Tegnap késő éjjelig olvastam a híreket, amit nem lenne szabad tenni lefekvés előtt, mert nem segítenek elaludni. 
Fáztam tőlük még a meleg lakásban is, mert nagyon hideget árasztott szinte minden olvasott mondat és minden látott kép.
Sem meleg pulóver, sem sál, de még a meleg sapkám sem véd meg tőlük.
Egyes emberek részéről több józan ész melegíthetne csak fel, de az valahol eltűnt a saját országomból és a világ nagy részéből is.

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu