Az jó, ha valaki tud hallgatni is valakivel. Csak úgy egyszerűen csendben lenni. Tud olvasni is együtt, szép órákat teremtve maguknak. Újra olvasom Katherine May: Út a télbe című könyvét. Egyszer már olvastam, azt hiszem februárban. Soha jobb időszakot nem választhattam volna most rá, mint azt, ami előttünk áll. A cím alatt ez olvasható: A pihenés és visszavonulás ereje válságos időkben. Ha maga a cím nem lenne vonzó, ez a pár szó is megteremtené a kedvet az olvasásához.
Jön az időszak, amikor egyre több fény van bent. Olyan mértékben nő a benti fények kívánása, ahogy csökken a kinti. Égnek a gyertyák és a mécsesek esténként. Megteremtik körénk azt, ami hiányzik a korai sötétedés idején. Eljön hamarosan advent szépséges időszaka is. Van mire örömmel várni.
Hópelyhes díszítésű csészéből is iszom a kávém. Pótlásnak jó. Itt ugyanis nem volt hó, az ország más részében igen. Szerettem volna, ha itt is esik, a szürkeséget felváltotta volna a fehér. A remény bennem van, hogy majd máskor lesz. Mert szeretem a havat, elfedi azt is, ami nem kívánatos. A gyermeki énem jön elő, ha hóról van szó. Várom, ahogy gyerekkoromban vártam.
Már sokadszor használom a várás szó valamilyen formáját ebben az írásomban. Szeretek várni is. Sokszor számomra többet jelent mint maga a beteljesedés, a cél elérése. A megtett út (ahogy már annyiszor emlegettük) fontosabb olykor, mint maga a cél. Nem mondtam ezzel újat. Hányszor hoztuk szóba ezt a gondolatot már különböző helyeken.
Hogy mit is csinálok ezekben a napokban? Várom a várást, a várakozást... :) Most pedig megyek, és olvasok még egy kicsit elalvás előtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése